PhD in Leuven, Belgium – kezdődik a visszaszámlálás.

Most már megvan a motiváció, hogy miért kell küzdenem az ELTE virtuális falai között hátralevő másfél hónapban. Ugyanis ma délelőtt jött meg az értesítést, hogy “megkaptam” az egyik megpályázott pozíciót a leuveni egyetemen.

Az egyetlen még teljesítendő feltétel a szerződés létrejöttéhez, hogy legkésőbb július 15-ig minimum 70%-os eredménnyel (cum laude) lediplomázzak. Ehhez ma meg is tettem egy kis lépést, ugyanis még a belga e-mail megérkezése előtt voltam a lágymányosi kampuszon, és levizsgáztam Égi mechanika 6-ból (a rezonancia második alapmodelljében elsőrendű rezonanciák egyensúlyi megoldásai + Hill-féle differenciálegyenlet). Hasonló jegyet kaptam, mint a korábbi égi mechanika vizsgákon (5 – bár utolsó félév lévén előre ismert volt a kérdés).

Csütörtökön még Kozmológia vizsga-ZH, aztán valamikor a nagyon közeljövőben Galaktikus csillagászat 4 vizsga – ezzel a dolgok könnyebbik felének végére is értünk. Utána pedig “I have nothing to offer but blood, toil, tears, and sweat”. Mert bizony június 11-én elméleti fizika szigorlat, a borzalmak borzalma, szenvedések megtestesítője, maga a vég. Majd huszonvalahanyadikán államvizsga, ami a szigorlat után már valószínűleg nem lesz olyan nagy szám. Bíznom kell magamban, az eddigi négyből négy szigorlatom jeles lett, és az elméleti fizika tárgyaim átlaga is 4,3 – ami azért bizakodásra ad okot. A szakdolgozatom pedig már majdnem tényleg kész. Még egy 1 oldalas Előszó hiányzik, meg a teljes átnézés (ami az 1. fejezet esetén átfogalmazásokkal fog járni).

Nem tanulmányi jellegű dolog, de így még a nyáron 1) be kell fejeznem a Kéktúrát, 2) új rovatvezetőt kell találnom az MCSE Napészlelő Szakcsoportjának, 3) fel kell vennem a kapcsolatot pár bega floorball csapattal (mondjuk a két Brüsszeli csapatból nem a belga bajnokhoz mennék inkább, ha játszani is szeretnék). De egyelőre nem látok a szigorlatnál messzebb. Azt kell legyőzni. Meg fogom csinálni. Yes We Can! Yes I Can!

4 thoughts on “PhD in Leuven, Belgium – kezdődik a visszaszámlálás.

  1. sylverdevil

    Na akkor itt is gratulálok, ez _A_ nem semmi :)
    Akkor most megvan a kellő motiváció is, bár gondolom eddig sem volt benne hiány.

  2. Flóra

    Szia!

    Köszönöm az SMS-t, sajnos nem kaptam meg azonnal, és ma is csak későn tudtalak volna hívni, de itt is szívből gratulálok, es nemsokára telefonon is fogok. :) Meg ha együtt ebédelünk, akkor személyesen is, csak legyen már kész az a szakdoga… A szigorlat miatt meg már kár parázni, ha eddig nem ettek meg, most sem fognak államvizsga előtt.

    Kitartás!
    Puszi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.