Mint az köztudott, június 24-én lesz az államvizsgám, 11-én pedig az elméleti fizika szigorlatom, azaz mostanában semmi mást nem csinálok, mint tanulok. Van hogy hatékonyabban, van hogy nagyon nem, de a lényeg az, hogy emiatt másra nincs energiám, így amíg ez a katasztrofális időszak véget nem ér, addig nem valószínű, hogy edzésen, biciklin, internetes fórumokon vagy blogokon megjelennék (azért a legfontosabb blogokat igyekszem átfutni minden nap éjfél körül)… Senki ne essen kétségbe, ha nem reagálok egy kommentre, nem válaszolok azonnal SMS-re vagy e-mailre (ezeket azért elolvasom), Facebook-on vagy iWiW-en írt üzenetre… Amint meglesz a diplomám, visszatérek a közéletbe, addig viszont nap mint nap ezt kell látnom magam körül:
Ha lesz valami nagyon nagyon fontos, arról azért lesz bejegyzés itt a blogon is, illetve naponta párszor azért beírom a Twitter-re hogy mi van velem (mert ez gyorsan megy a mobilomról is, laptop bekapcsolása nélkül), itt lehet engem olvasni (követni), ha valakit érdekelek… Nem egy rossz dolog (megérne egy hosszabb misét is, de erre nekem most nincs időm), tessék regisztrálni, sokkal kevesebb időt vesz el, mint a Facebook… Értékes hónapokat vesztek az életemből a vizsgaidőszakokkal…
Ma végre beköttettem, majd dél körül le is adtam a diplomamunkámat a tanszéken. Már nagyon ideje volt, de megérte a sok szenvedés (most a kutatást meg az írást nem is említeném, de mire olyan lett a kétoldalas nyomtatáshoz a margó, amilyet megálmodtam, az volt csak két óra…), mert szerintem elég jó lett.
Terjedelmét tekintve (nem mintha ez bármit is számítana) mindennel együtt 103 oldal lett, ennek úgy 50%-a a dolgozat törzse, de a mellékletben is nagyon fontos dolgok vannak, csak pl. 6 darab A4-es ábra, vagy több oldal hosszú táblázatok nem mutatnak jól a szövegbe ágyazva… A diplomához vezető úton így még hátra van az elméltei fizika szigorlat, és a záróvizsga. Az erő legyen velem!
Helyi idő szerint 21:36 körül láttam a Nemzetközi Űrállomást (ISS) elhaladni az utcánk felet, és az eseményt meg is örökítettem. 8 darab 15 másodperces képet készítettem a már korábban sikerrel alkalmazott beállítások mellett, majd ezeket raktam egymásra, hogy látszódjon az űrállomás útja a rövid csillagívek között.
Sajnos az igazi érdekesség már az előre megkomponált látómezőn kívül következett be. A végig igen fényes űrállomás a délkeleti horizont felé közeledve egy szakaszon még jobban kifényesedett (legalább -9 magnitúdós lehetett, hasonlóan mint itt), és vakító fehér színben tündöklött az égen. A jelenségre természetesen van magyarázat: mióta felkerültek az űrállomás hatalmas napelemtáblái, az azokról visszaverődő napfény relatíve gyakran okoz ilyen felfényléseket. Kár, hogy ezt nekem már nem sikerül lefotózni…
Miután szerdán ötösre vizsgáztam Galaktikus csillagászat 4-ből (Gravitációs lencsék + a Lokális Univerzum), valamint kiderült hogy a Kozmológia ZH-m is jeles lett, az utolsó nagy tanulásdömping megkezdése előtt Józsival (ő is végzős csillagász) úgy döntöttünk, hogy tekerünk egy nagyot. Pénteken tehát megvolt életem első igazi, egész napos, hegyekre is felmászós biciklitúrája. Reggel a Nyugatiból 9:07-kor induló vonattal mentünk Kismarosra, ahonnan a lenti térképen látható útra indultunk.
Egész nap jó meleg volt, erősen sütött a Nap, így elhasználtam a maradék naptejemet is – szerencsére a menetszél sokat javított a komfortérzetünkön. A Börzsönyben volt egy 2 kilométeres szakasz, ahol csak turistaút volt, ott sajnos gyalogolni kellett, ami SPD cipőben nem volt a legkényelmesebb, cserébe nagyon jó érzés volt utána visszaülni a nyeregbe. Nagybörzsönyben megnéztük a templomokat is, aztán lefelé az Ipoly felé egy hosszú, jól belátható lejtőn 70,8 km/h-ra tudtam gyorsulni, mielőtt úgy döntöttem, hogy ha a folyó előtt meg akarok állni, akkor ideje visszavenni a sebességből ;) Maga a Börzsöny meg sem kottyant, viszont itt az Ipoly mentén volt egy kis szembeszél, ami nem volt túl jó, így kényelmesen 25 km/h-val haladtunk. Szlovákiában is volt egy kisebb hegymenet, de utána már nagyon jó tempóval haladtunk egészen Párkányig. Itt pihentünk egy fél órácskát, ettünk/ittunk, aztán átgurultunk Esztergomba, ahol megnéztük az Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi-t, amit korábban én még nem is láttam… Viszont itt egy közkutat sem találtunk, így vízvétel céljából kénytelenek voltunk vásárolni. Aztán Dobogókő felé indulva sunyi módon megint szembeszelet kaptunk, valahogy nehezebben ment a tekerés, mint korábban. A versenybringáknál majd’ kétszer nehezebb kerékpárral és egy enyhén megpakolt futárzsákkal érthető módon nem mentünk francia körversenyhez szokott szemnek ismerős tempót, de azért hősiesen megmásztuk a hegyet (lásd a szintábrán az 565 méteres pont).
Innen lefelé viszont végre jó hosszú gurulás következhetett egészen Pilismarótig, ahol újabb vízvételt és kajálós pihenést iktattunk be. Hogy meglegyen az 1600 méter szintemelkedés, meg kellett másznunk még egy hegyet, itt – főleg a meredekebb szakaszokon – már én is eléggé ki voltam (mint ahogy az az alul megnézhető videón is hallható), úgyhogy nagyon örültem, amikor elértük a legmagasabb pontot, ahonnan a szentendrei HÉV végállomásig szinte már csak gurulni kellett (azért mi tekertünk is, nehogy nagyon gyalázatos legyen az átlagsebességünk). Végül 124,8 km-el a lábamban értem haza, szuper nap volt, rendesen el is fáradtunk, és végre Józsinak sincs kilométerhiánya :) Csak mert ezzel az indokkal vetette fel a túra ötletét… A napsütés hatására itt-ott szépen lebarnultam, bár a zuhany alatt kiderült, hogy ennek fele az út pora volt :D Rövid hangulatvideó alant látható, illetve készült pár fotó is, azok meg itt vannak. Józsi képei pedig itten.
A 2008/2009-es OB II utolsó mérkőzésén a Miskolc csapatát fogadtuk Kartalon. Kétség sem fért hozzá, hogy osztálykülönbség van a két csapat között, így nagyjából az első harmad második felétől már csak a gólarány volt kérdéses. Az utolsó két percet leszámítva a második sorban voltam védő, és talán most játszottam a legjobban az egész szezonban – lövéseket blokkoltam, keresztpasszokat csíptem el, és a támadásokban is rendre részt vettem. A mérkőzés legvégén az első sorban léptem pályára – utolsó gyémánt-színekben való szereplésemen a csapat még megpróbált velem egy utolsó gólt lövetni. Nagyon jó érzés volt, hogy így búcsúzik tőlem a Diamonds, mindenki engem keresett a passzokkal, nekem csak jól kellett helyezkednem és lőnöm. Két igazán életerős lövésem közül az első egy a kapus elé berobbanó védőről vágódott a palánkon kívülre, a másikat pedig maga a hálóőr fogta. Végül sajnos csak egy érvénytelen találat jött össze – két védő között megindulva szorongatott helyzetben törtem a kapura, de a védőknek valahogy sikerült elpiszkálni előlem a labdát a kapus felé, akiről az kipattant, én pedig lendületben érkezve és két védő között küzdve már nem tudtam ütővel belepiszkálni a kipattanó labdába, csak lábbal. A mozdulat nem volt tudatos, inkább csak beleszaladtam a kipattanó labdába, így akár meg is lehetett volna adni a gólt, de miközben mi már pacsiztunk és ünnepeltünk, a közelebbi bíró érvénytelenítette a találatot… Ennek ellenére boldog voltam, mert jól játszottam, és tényleg nagyon jólesett a gesztus, amit a meccs végén az edzőtől és a csapattársaktól kaptam. Az aranyérmeinket már az összecsapás (vagy inkább gólszüret) előtt nyakunkba akasztották (ez a hátoldala, az elejét itt lehet megnézni).
Felnőtt csapatunk tehát veretlenül zárta a szezont (lásd a rájátszás tabelláját alul), a játék képe pedig a jövő évi elsőosztályú szereplésre nézve is igen biztató. Hosszabb távon pedig sok jót ígér utánpótlás-csapataink szereplése (ott csak első osztály van): az U15-ös és U11-es gárda bajnok lett, az U17 pedig ezüstérmes. 2009/2010-ben a felnőtt csapat mindenképpen a bajnoki címre esélyesek között szerepel! Nemcsak hajrá, de Köszönöm Diamonds!
