…biciklik számára :D Imádom ezüstösen csillogó Meridámat, de ma véletlenül rátaláltam álmaim városi bicajára, ami a Kona 2009-es évjáratú Paddy Wagon-ja. Gyönyörű, egysebességes (de a hátsó kerék megfordításával akár fixivé is alakítható), országúti kormányos, szép sárga felnis, és semmi fölösleges cucc – mint váltók meg megannyi fogaskerék -, csak a minimum, ami egy aszfaltbetyárnak kell. Sajnos teljesen beleszerettem… Vannak előnyei az otthon lakásnak, de ilyenkor (is) bánom, hogy még nincs saját lakásom (meg munkám, meg szerető párom, meg világraszóló karrierem… – nem feltétlenül ebben a sorrendben), mert akkor aztán ketten is elférnének benne :D

Tudom, hogy mostanában folyton a biciklizésről írok, de a szakdolgozatom és sivár életem valahogy nem szolgáltat más témát (ráadásul tudom, hogy vagytok páran – kedves olvasóim -, akiket az ilyenek még érdekelnek is)… Na de majd a hétvégén lesz bőven floorball is – előre látom a blogszférából nulla kommentet kiváltó, egyébként velőtrázóan izgalmas meccsbeszámolóim hatalmas sikerét. Hiába, nem vagyok egy mainstream blogger. Álmodjunk azért szépeket.

Tegnap a biciklizés körül forgott a napom. Kezdjük azzal, hogy éjjel azt álmodtam, hogy a Tour de France-on vagyok… 11 és délután 2 között elmentem majdnem Vácig, meg vissza (~56 km), odafelé küzdöttem a szembeszéllel, visszafelé meg utaztam rajta :) Szép idő volt, sütött a nap, és csak ezért nem mentem tovább, mert tesóm nem vitt magával kulcsot a nyelvvizsgára, ami miatt nekem időben vissza kellett érnem. Ebéd és tesóm sikeres beengedése után voltam bringázni a világbékéért (Hősök tere – Margitsziget – Hősök tere), ami nem volt rossz, csak nagyon lassú. Innen megint hazatekertem, mert a szürkülettel elkezdett hűlni az idő, a biciklis cipőm meg nagyon (ilyen időben még túlságosan is) jól szellőzik, ami az ujjaim kihűléséhez vezet. Ezt a dolgot korábbi tapasztalatok birtokában könnyen orvosoltam, majd elmentem a “túrázós” Eszter és Tomi lakását megnézni – amit már megígértem nekik egy ideje, na meg magam is kíváncsi voltam. Mivel a Ferencvárosi pályaudvar környékén laknak, ez sem két kilométer volt. Egy kellemes beszélgetés után már szinte az üres városon keresztül tekertem haza, így este tizenegykor 117,3 km-el zártam a napot. Egy biciklisfutár minden nap ennyit megy, nekem meg ez volt az egy nap alatt megtett eddigi legtöbb. Mondjuk egyáltalán nem fáradtam el vészesen, főleg nem úgy, mint augusztus végén – ami elég könnyen érthető, hisz akkor teljesen edzetlenül mentem, most meg benne vagyunk a floorball-szezonban, és rendszeresen biciklizek is. Most már szerintem nekem is menne minden nap ennyi, csak az átlagsebességet kéne kicsit emelni – főleg emelkedőkön, mert az a halálom… Az meg már csak hab a tortán, hogy ma éjjel meg azt álmodtam, hogy Belgiumban közlekedek biciklivel, és mindenhol kerékpársávok vannak az utakon – még a körforgalmakban is…