Tag Archives: bicikli

NightRide (4.)

Na jó, most nem dátumozom vissza a bejegyzést… Szóval megvolt a mai éjszakai tekerés is (56,67 km), megint elmentünk a pékséghez, de a belvárosból kiérve már elég hideg volt, főleg a lábujjaim fáztak – talán nem a hiperszuperül szellőző terepfutócipőmben kéne már tekernem… Aztán a péksütik nylon-zacskóját felhúztam a zoknimra, és máris nem fújt át a szél az ujjaim között :) A központba visszaérve már egész melegnek tűnt az idő. Most 1°C van, és megyek aludni. Zzzz…

4 Replies

Mindennapi sport (ráadásnak játékvezetéssel)

Mostanában nem panaszkodhatom, hogy nem mozgok eleget. Ez főleg az elmúlt hét tükrében tekinthető nagyon igaznak. Kezdjük azzal, hogy múlt szombattól e hét péntekéig több mint 200 kilométert közlekedtem biciklivel (óra állása 711 km – augusztus 31. óta), mivel az egyetemre, és most már a Csillagászati Kutatóintézetbe is azzal járok (ugyan oda felfelé a Fogaskerekűt használom). Sőt, ezen a héten mindenhova azzal mentem. Ez (ha nem esik az eső) szinte minden szempontból jobb mint a BKV (az autókról nem is beszélve), ugyanis környezetkímélőbb, egészségesebb, sportosabb, gyorsabb (pl. az Intézetből hazáig 45 perc a BKV 1:15-jéhez képest), kitisztítja a fejet, reggel felébreszt, ráadásul biciklis közlekedéshez eggyel kevesebb ruha-réteg kell, mint alapból, és én sosem szerettem annyi ruhát magammal cipelni. Ráadásul már megtanultam, hogy ha nem megyek túl gyorsan (mondjuk síkon olyan 21-23 km/h), akkor is gyorsabb vagyok a BKV-nál, és nem is izzadok meg. Kis gyakorlással ebbe is bele lehet jönni. Persze ekkora távokon tudnék 28-30 km/h-val is haladni, de akkor már megizzadok. Hazafelé persze néha nem tudom visszafogni magam :) Még a hét elején egyik nap az intézetből (azaz lényegében a Normafától) lefelé nem akartam az Istenhegyi úton menni, mert előző este nem esett jól az Alkotás utcán a dugóban menni, így kinéztem magamnak térképről a Diós árok nevezetű kis utcát… Nos az valami katasztrófa volt, olyan meredeken ment lefele, hogy egyszer ki is álltam pihentetni a fékeket, mert féltem hogy túlmelegednek. Soha többet nem megyek arra. Egyébként meg tök jól lehet az Istenhegyi úton lefele gurulni, az autók sem tudnak gyorsabban menni, ők is ugyan úgy lefékeznek a kanyarokban mint én. Csak a hosszú gurulás miatt lefelé azért fel kell venni még egy réteget, amit egyébként a tekeréshez nem kellene… Most már pár lejövetel után elég jól ismerem az utat, kezdek rutinos lenni. Tudom például hogy az Alkotás utcán majd tovább a Krisztina körúton kicsit meg kell tekerni a gépet, így az autókkal együtt 30-35 km/h-val én is átérek sorban a zöldeken, aztán csak fel kell tekerni a Vérmező út emelkedőjén. Na ez az egyetlen nagyon fárasztó szakasz, főleg a 30-on feletti pörgetés után egyből kiállni a nyeregből és úgy felmenni. Innen már bicikliút (meg Margitsziget) van hazáig.

Ehhez jön még a heti három floorball edzés, hétvégén egy meccs, valamint most egy ideig csütörtökönként még járok tenisz-oktatásra is egy-egy órát. Utóbbi azért nem nevezhető fárasztónak. Főleg az edzések végére szoktam inkább kidőlni, mert azért fél óra kinti futás után még másfél óra edzés nem olyan pihentető, főleg ha előtte már 30 km-t közlekedtem is bicajjal. De azért élvezem a dolgot :)

Végül pedig pár szót arról, hogy tegnap játékvezetőként is debütáltam :) Még hétfőn szólt Evelin (az edzőnk), hogy a szombati U21-es meccset nekem kéne fújni, mert rajtam kívül nincs más, akit meg tudna kérni (mindenki játszik az U21-es meccsen, kivéve engem és az edzőjüket). Reméltem, hogy ez csak vicc, de aztán kiderült, hogy teljesen komoly… Így péntek este és szombaton a meccsünk előtt, majd az utánunk következő U17-es meccs alatt szabálykönyvet olvastam. A játékvezetés végül egész jól sikerült (főleg így elsőre), csak egyszer ítéltem marhaságot, de lényegtelen szituáció volt, senkinek nem származott belőle előnye. Összeakadt két játékos, és első ránézésre sérülésesélyesnek tűnt az esés, ezért megállítottam a játékot, de aztán mindenki föltápászkodott, és akkor hirtelen nem tudtam mit is kéne ítélni – húzást kellett volna – így végül is szabadütést kapott az egyik csapat, de ez a bírótárs lélekjelenlétének volt köszönhető… Persze az sem volt könnyű, hogy olyasvalakivel kellett bíráskodnom, akivel még soha, szóval nem beszélhetünk összeszokott bírói párosról… De azért jól megoldottuk a feladatot. A játékosokat nem zavaró, de mégis akció közeli helyezkedés egyből ment, viszont annak kidolgozására, hogy egyszerre lássam és megítéljem a gólt, valamint megjegyezzem a gólszerző játékost és a passzt adó társát, egy harmadba tellett. Rájöttem ugyanis, hogy ha folyamatosan mondom magamban a játékos számát, akinél épp a labda van, akkor ez a feladat egészen leegyszerűsödik. Ha még lesz ilyen alkalom, akkor már csak a szabálytalanságok pontosabb és magabiztosabb megítélésére kell odafigyelnem. Nem könnyű bírónak lenni. Nagyon nem. De legalább most már elmondhatom, hogy ilyet is csináltam az életem során :) Kétségtelen tehát, hogy sportos egy hét volt ez a mostani. És amíg nincs hó meg fagy, vagy monszun, addig ez így is marad :)

2 Replies

Lehet más a rakpart, avagy RakPark!

Tegnap délután a pesti alsórakpart Batthyány tér alatti szakaszán volt egy RakPark elnevezésű összejövetel. Egy kicsit megfoghatatlan, konkrét szervező nélküli esemény, melynek célja leginkább az volt, hogy a budapesti emberek megmutassák, igenis szükség van a Duna mentén húzódó közösségi térre, parkra, bicickli- és sétautakra, jó levegőre és a folyóval való kapcsolatra, ahogy az más hasonló adottságokkal rendelkező európai városokban sem ritka. De miért most? Azért, mert a rakpart egy ideje munkálatok miatt le van zárva az autóforgalom elől, és mivel ez látható módon nem okozott hatalmas közlekedési káoszt, így többen úgy gondolták/gondoljuk, miért is ne maradhatna ez így, miért is ne alakulhatna át a Duna melletti betoncsík egy zöld, közösségi területté. Mert lassan választani kell; belefulladunk a szmogba, vagy a közlekedési kultúránkat változtatjuk meg. Utóbbi magyar embereknek baromi nehéz, előbbi viszont lassan már rövidtávú problémává válik. Valamit tehát tenni kell!

Sajnos a jó idő ellenére csak párszáz ember gyűlt össze, de ők mind nagyon jól érezték magukat, plédeken ülve borozgattak, süteményt ettek és beszélgettek, ismerkedtek, sárkányt eregettek, kismamák sétáltak babakocsit tolva, szerelmespárok andalogva, biciklisek jöttek-mentek, de volt ott zsírkrétázás, aszfaltrajz, ugróiskola, tollaslabda és lábtengó is. Igazi békebeli vasárnap délutáni hangulat áradt minden felől, és az emberek láthatóan boldogok voltak. Boldogok, gondtalanok – legalább erre a pár órára.

Ha szervezők és hangosbemondó is lett volna, már nem lett volna ugyanilyen. Ebben pont az volt a szép, hogy az emberek odamentek, és felfedezték maguknak a lehetőségeket, az élményt. Nem szabta meg senki, hogy mit csináljanak, hogy mikor mi legyen, egyszerűen kaptak egy programjavaslatot vasárnapra, és sokan eljöttek és megéreztek egy élhető jövőkép mámorító illatát. Mert biztos vagyok benne, hogy aki ott volt, azt valamilyen szinten elragadta az élmény. Mint engem, ahogy egy pillanatra a Parlament és a Lánchíd felé nézve elképzeltem csendes nyári estéken a korzózó szerelmespárokat, triciklizó lurkókat és a kávézók és grillesek teraszain üldögélő lakókat, vagy a karácsony előtt a Duna mentén hosszan elnyúló karácsonyi vásár mesés, zenés, mézeskalács illatú forgatagát, vagy a tavaszi csalóka meleg napokat. Ugye milyen más lenne?

Legyen egyszer ilyen.

Ui.: erről a témáról több száz oldalt lehetne írni, szoros kapcsolatban a városfejlesztéssel, közösségi közlekedéssel, forgalomszervezéssel, fenntartható életmóddal, de sajnos nekem is csak 24 óra egy nap.

1 Reply

NightRide (3.)

A mai (hajnali három van, de azért visszadátumozom) éjszakai tekerés kicsit kalandosabbra sikerült az eddigieknél. Egész sokan voltunk, és folytatódott az a tendencia, hogy minden alkalommal eggyel több lány van köztünk. Még pár hónap, és igazán élvezni fogom ezeket az esi túrákat ;-) Szóval az este kalandosabb része az volt, hogy a Boráros téren sikerült szinte álló helyből “fejre állnom” (előre esnem), történt mindez úgy, hogy kiálltam a nyeregből, és valószínűleg tekerés közben véletlenül ráhúzhattam az első fékre… Így a magasan levő súlypont miatt a kis sebesség (10 km/h) mellett is szépen elemelkedett a hátsó kerekem, és csináltam egy fél bukfencet. Szerencsére még esés közben megfogtam mind magam, mind a biciklit, így nem történt jelentősebb anyagi/testi kár. Sajnos a csengőm és a jobb fékkarom kicsit meghúzódott, valamint a nyergem is kicsit meggörbült, de nem vészes (azért a következő szervizelésnél majd lehet hogy lesz egy csere), plusz a jobb könyököm kissé lehorzsolódott, de kaptam ferőtlenítőt, sebtapaszt, és a Gellért-hegyen még egy kötöző-kendőnek használható kisebb spanyol zászlót is (utóbbit egy Mariann nevezetű kedvesen mosolygó lánytól, aki mint kiderült, a nyáron mint önkéntes kinn volt a foci EB-n – van pl. közös képe Fernando Torres-vel! YNWA!).

A “hegyről” lefelé fékezve jöttem 60,3 km/h-val… Innen aztán megint át a városon, ki a múltkor is érintet pékséghez, majd vissza. Egyébként 300 HUF-ból vettem két meggyes kockát meg egy kakaós csigát! Hihetetlen – nesze neked recesszió. Sajnos így halottak napján nem úsztuk meg még egy baleset nélkül; a Nyugatinál Wilika és GriN valahogy elmérték a féktávot, amit Wilika első kereke nagyon megbánt – sinus hullámnak álcázva magát :-S Az eddigi NightRide-okon sosem volt baleset, szóval ez kivételesen egyszerencsétlen este volt. Ennél rosszabb sose történjen… Egyébként ez a mostani tekergés 57,17 km volt, és nem ez volt az utolsó :-)

Ui.: kíméljetek meg a “vigyázhatnál magadra”, “Úr Isten” és hasonló kommentektől, utoljára több mint tíz éve estem biciklivel. Azt hiszem ez most belefért.

3 Replies