Tag Archives: film

Namostmáraztánejnye…

Ma márpedig időben lefekszem (azonnal a Világok harca c. film után), holnap időben felkelek (és reggelizni is fogok, mert ez már nem állapot) és most már aztán igazából tényleg rendesen fogok tanulni, nem úgy mint ma, amikor nem igazán és nem is rendesen nem is tanultam… Ejnye… Pedig itt hever előttem minden anyag, neki is lendültem párszor, de olyan unalmas, hogy nagyon. És amilyen buta vagyok még jókedvre-derítő csokit sem vettem, és holnap zárva lesz minden :-( Így azért nem olyan könnyű tanulni. Hétfőn csokit kell szereznem. Szigorúan a tanulás érdekében. Holnap este majd beszámolok.

Vegyes napok

Kisebb mennyiségben sokkal finomabb ez a csoki, úgyhogy legközelebb nem lesz ilyen nagy összehasonlítgatás, csak kisebb. Főleg azért is, mert a megbontott csoki gyorsabban elfogy, mint a bontatlan, és ez bizony veszélyes… Vasárnap egyébként elég csúnya, mondhatni ítéletidő volt. Szakadt az eső, süvített a szél, esernyőt megpróbáltam használni, de hamar kifordult és parabolaantennát játszott a kezeimben. Az eső elől meg mindenki a mosodába menekült, így most először várnom kellett, mire üres lett egy gép.

Hétfőn nagyon produktív napom volt (pedig egy nagyon rossz álommal kezdődött), Steven-nel befejeztük a Milky Way Galaxy feladat írásos részét, és utána én még a prezentációt is összeraktam. Ráadásul a fennmaradó időben találtam még egy hasznos referenciát is a dolgozatunkhoz, szuper ábrával :-) Este zivatar volt (nem semmi így decemberben), aztán tévéztem – szokás szerint a VT4-et néztem, ahol a Bruce Almighty-t adták. Jókat nevettem.

A tegnapi produktivitást ellensúlyozandó ma nagyon pocsék napom volt. Egyszerűen alig haladtam valamit, csupán az elintéznivalóimat rendeztem el. Kicsit el is ment a kedvem napközben ettől az egésztől, de ez csak azért volt, mert tegnap meg olyan jó napom volt. Nagy volt a kontraszt. Jó lenne már otthon lenni Flórával meg a többiekkel. Egyébként meg délután majdnem szívbajt kaptam, mert óra közben kivágta a szél az ablakot, a nyomás pedig ledöntött egy szegélyre feltámasztott keretezett képet, ami úgy 10 centire suhant el mellettem, mielőtt földet érve ripityára tört volna… Tiszta üvegszilánk lett minden. Ma este is tévéztem. Szokásos felállás: The Simpsons, Friends, aztán pedig a Vertical Limit című nagyon gagyi film… A vacsorámat általában a Friends-hez szoktam igazítani. Örök kedvenc.

sc08logo.gifEgyébként ma kezdődött el az ORF Ski Challenge ’08! Röviden ez egy internetes, ingyenes síbajnokság. Nem egy csúcsgrafikás, de élvezhető (és néha, amikor az ember sorozatosan bénázik, akkor kissé idegesítő…) síprogram az ember PC-jén, amin a lehető legjobb időt kell elérni, és ezzel a világ más tájairól versenyzőket lehetőleg megelőzni. 5 különböző pályán kell majd versenyezni, egyelőre csak az első érhető el, és egyelőre csak a kvalifikáció. Maga a verseny mindig akkor van amikor azon a helyszínen a valóságban is lebonyolításra kerül az adott világkupa futam. Tapasztalataim szerint az első 10000-be való bekerülés már jó eredménynek számít… Egyébként az a legjobb a dologban, hogy ha pl. az ember ismerősei is játszanak, akkor a legjobb csúszásuk “szelleme” is megjeleníthető a programban, és akkor a saját csúszásunk közben azt is láthatjuk, így ismerőseinkkel versenyezhetünk – esetleg elleshetjük a technikájukat. A 2006-os verzióban tesómmal órákat kergettük egymást a lejtőkön, természetesen presztízsjelleggel :-D Vigyázat, vizsgaidőszakban ártalmas lehet! Én szóltam… Síbolondoknak kötelező!!!

Köd

Bármilyen hihetetlen, köd van Piszkéstetőn. Az országban mindenütt derült az ég, kivéve a Börzsöny, a Mátra, a Bükk és a Zempléni-hegység legmagasabb tömbjei felett, ahol ködfelhőzet van az elmúlt nap csapadékhullásából fakadó párolgás miatt… Egyébként feltöltöttem a Flickr galériába a letörölt képeket (most már a lehető legjobb minőségben, 50%-os méretben), és friss piszkési képek is vannak már – amiket érdemes lenne megnézni. Pl. a teganp estéről van egy villám kép, de vannak szép képek a napkeltékről és nyugtákról, valamint a távcsövekről is. A vihar után a Szabadság, szerelem c. filmet néztük meg (többek között) – nekem nagyon tetszett. A tovább után idézet…
Continue reading