Tegnap reggel napfelkelte után gyönyörűen látszott a hegy árnyéka a felhőkön. Gondolom nem sok embernek adatik meg hogy minden nap ilyen látványban legyen résza a munkából hazafelé vezető úton. Ilyen szempontból még az országúti kerékpárosok és a repülőgép pilóták szerencsések – előbbiek minden nap a tájban dolgoznak (gondoljunk csak bele egy Tour de France közvetítésbe…), utóbbiak minden nap a felhők fölött keresik a kenyerüket (és repülni csudajó). Csillagászként abban a pár hétben, amit egy évben a távcső mellett töltünk, megadatik a csillagos égbolt látványa a maga teljességében. (Ok, ez kissé romantikus túlzás volt, hiszen bent ülünk a monitorok előtt, de akkor is…)

Egyébként ma volt az első alkalom, hogy nem volt felhő a tenger felett (délután, szóval erről itt most nincs kép), úgyhogy a horizonton egybeolvadt a víz és az ég. Volt egy másik első alkalom is a nap folyamán, mégpedig most fordult elő először, hogy megállt mellettem egy kocsival közlekedő másik csillagász, és felajánlotta hogy levisz. Bármennyire is sportember vagyok, elfogadtam az ajánlatot, hiszen nem árt megismerni pár külföldi kollegát is. Egyébként pont a képen is látható William Herschel Telescope “szupport csillagásza” volt az illető (ő az, aki pl. az érkező észlelőkenek megmutatja hogy mi és hogyan működik). Aztán vacsora után fel is hozott (igen, el fogok hízni… :D), szóval már jóval naplemente előtt fenn voltam, így volt elég időm csinálni pár fotót, plusz sorozatokat a készülő time-lapse mozihoz. Minden nap megfogadom, hogy most már amíg nem dolgoztam fel a korábbi képeket, nem fogok újakat csinálni, de ez valahogy sosem jön össze… Naplemente után pedig a nagyon erős holdfény ellenére is látszott az állatövi fény (plusz a Merkúr és a Vénusz), amiről a lentinél jobb fotóm is lesz, ha jövő hét végén is derült lesz az idő (ugyanis addigra naplemete környékén már nem lesz hold, így sötétebb lesz a háttér…).

Ha nem lenne egyértelmű, akkor kicsit hátrébb kell menni a monitortól, és a robottávcső (Liverpool Telescope) épületének bal sarkától (ott a Vénusz is) felfelé a kis csillagcsoportosulás (Fiastyúk) irányánba látható világosabb sávot kell nézni. Elég diffúz, szóval tényleg érdemes 2-3 méterrel hátrább lépni, akkor látszani fog. Ez egyébként a Naprendszer síkjában koncentrálódó poron szóródó napfény :) A távcső meg a táj maga pedig azért olyan világos, mintha nappal lenne, mert a Hold erős fénye hosszabb expozíció alatt már ilyen erősen látható…

Kezdeném a legfontosabbal. Miután az előző napi észlelés befejezése után lecaplattam a szállásra, végre sikerült majdnem nyolc órát aludnom. Most fordult elő először, hogy még az ébresztőórám előtt felébredtem (háromnegyed négykor – délután, ha ez nem lenne egyértelmű). Egyébként a tegnaphoz hasonlóan kinn ma is önállóan dolgozik a fényképezőgép – amíg én a tudománnyal foglalkozom. Csak egy képkockát megmutatnék a múlt éjjeli nyersanyagból.

Nem rossz pirkadat, mi? Nem lehet megunni ezeket a képeket. Egyébként reggelre baromi hideg (2°C) lett, ráadásul kicsit feljebb jöttek a felhők, így a páratartalom felment egészen 85%-ra, szóval nagyon furcsa hideg, de nedves illata volt a levegőnek. Nagyon tiszta és üde, de csípős illata. Munka közben még a pár napja készített 360°-os panorámát (amit még nem mutattam meg, de eljön az az idő is) is beszerkesztettem a StarryNight nevű planetárium-szoftverembe, így most már a Mac-en is pontosan az a látvány fogad, mintha csak La Palmán lennék… Nagyon pöpec. A műholdképek alapján egyébként átaludtam egy felhős időszakot, mert amikor délután felkeltem, akkor már kristálytiszta volt az ég. Vacsora után pont naplementére értem fel (másodszor), és a horizont felett gyönyörűen látszott a Vánusz és a Merkúr is! (A képen nagyban látszik mindkettő, kicsitben előbbi éppen hogy.)

Még csak félhold van, de olyan erős fénnyel világít, hogy kényelmesen lehet kinn lámpa nélkül is sétálni, a fotók pedig már majdnem beégnek (30s, ISO 3200 :D). El sem tudom képzelni mi lesz itt teliholdkor… (ISO 100-on fogom a holdsütötte tájat fotózni :D)

Csak hogy tiszta legyen a címadási technika, a 3. éjszaka azt jelenti, hogy az a harmadik éjszakám, és azért ez a cím, mert ekkor készül(t) a bejegyzés. Szóval nem feltétlenül a harmadik nap történéseiről lesz itt szó. A tegnapi bejegyzéshez pedig feltettem még egy képet, tessék megnézni. Hajnali ötkor – 0,6%-os páratartalomban – egyébként fogtam magam (meg az állványt és a fényképezőgépet), és a Tejút fénye alatt elsétáltam (kisebb éjszakai túra volt, jó fél óra caplatással a kráter peremén fel-le hullámvasutazva – de főleg fel…) a sziget legmagasabb pontjára (Roque de Los Muchachos [2426 m]), hogy csináljak pár fotót (nem is csak párat, mert megint készültek time-lapse mozik is, de mostantól nem lövöm le előre a poént, és nem mutatom meg őket, csak majd a két hét végén egy nagy filmbe összefűzve… na jó, azért egy képkockát lehet).

Közben végignéztem a napfelkeltét, ami egyszerűen csodálatos volt (és ebben a magasságban 7 perccel korábban következett be, mint tengerszinten!). A felhőóceán felett először bíborkék színű lett az ég, majd szépen egyre magasabbra emelkedtek a színek, később a hátam mögött az égbolt ellentétes oldalán lassan kibontakozott a Föld árnyéka, majd a hegy árnyékkúpja a rózsaszín égen… Gyönyörű volt. (Ott a távolban az a sziget a felhők felett a Teide vulkán Tenerifén.)

A fotók feldolgozása egyébként továbbra sem áll túlságosan előrehaladott szinten, de most legalább már dolgoznom kell, így nem tudok állandóan újabb képeket csinálni – talán így van esélyem behozni a lemaradásomat. Pár panorámát már összeraktam egyébként, de most aztán neki kell esni az elejéről, válogatás és preferenciák (mivel panorámákat és time-lapse mozikat összerakni sokkal izgalmasabb, mint a sima képeken dolgozni) nélkül, mert különben soha nem lesz kész… Egyébként meg most dícsért meg a technikai személyzet, hogy nagyon jól csinálom a dolgom, más észlelők az első éjjel nem is igazán szoktak dolgozni, én meg látható módon egyből csinálom amit kell. Azért ez nem kicsit jó érzéssel tölt el :) Nem hiába, a csillagászat legjobb része a távcsövekkel való munka.