Tag Archives: meteorológia

Megérkezett Belgiumba a tél

A rendszeres meteorológiai mérések megkezdése óta az idei ősz volt Belgiumban a második legmelegebb, szóval nincs okunk panaszra. Hétvégén azonban megérkezett az igazi, fogcsikorgató, hideg téli idő. Nappal is gyengén fagy, éjjel pedig kemény mínuszok vannak (-6°C). A kisebb tavak befagytak, már nagyjából 5 centi vastag jég borítja a nem túl mély állóvizeket. Ráadásul hétfőn és kedden egész nap kristálytiszta napos idő volt (hétfő este fotóztam is két és fél órát a mínusz négyben, de erről majd máskor), így az egyetem környékének teljesen téli hangulata lett, főleg a reggeli (nagyjából egész nap megmaradó) dér varázsolta el a tájat. Pár fotó keddről itt (látható, hogy dolgoztunk is – de tessék továbblapozni a második oldalra, mert nem csak tökugyanolyan képek vannak ám).

20091215leuvenwinter

Természetesen a hideg nem akadálya a biciklivel való közlekedésnek. Nincs semmi különbség a gyalogos és a biciklivel közlekedő öltözéke között; sapka, sál, kesztyű, nagykabát és kényelmes 24 km/óra (ez mondjuk gyalogosan nemigen…), hogy ne izzadjunk bele a ruhába. Már egészen megszoktam ezt a lassú tempót :) Most “végre” minden nap használhatom az SPD bakancsomat – az enyhe ősz miatt már lassan kezdtem azt hinni, hogy csak az előszobámban fog porosodni… Ráadásul holnap lehet hogy hó is lesz, vagy talán a hétvégén, de összességében nem valószínű 5 cm-nél több. Ahogy elnézem, otthon is pont karácsonyra melegszik majd fel az idő – nem is kicsit. “Szép” szürke, esős karácsonynak nézünk elébe :( Remélem itt még fogok hóesésben biciklizni ;)

35°C-ban (is) két keréken

Ez a meleg kezd kissé megviselni. Nem tudom, hogy emiatt álmodok-e rendre marhaságokat – ráadásul csupa rossz dolgot -, de vége lehetne már az egésznek. Kedden egész nap itthon dolgoztam (a szakdolgozati munka folytatásán), de még amikor naplemente után elmentem egy gyors 24 km-es edzőkörre (át Budára az Újpesti vasúti hídon, északnak a Megyeri hídig, azon vissza Pestre, majd ugyanez visszafelé is), akkor is elég meleg volt, ráadásul amikor egy fél percre megálltam inni, egyből megettek a szúnyogok…

Az igazán brutális viszont a szerda volt. Délután kettőre lettem kész a munkával olyan szinten, hogy felmehessek megbeszélni a teendőket a témavezetőmmel, így egy gyors ebéd után 34°C-ban toltam ki a bringát az ajtón… Szinte sokkolt a forróság, ahogy lassan elindultam, és éreztem ahogy a meleg áramlik a testem körül. Nem a Nap égetett, hanem a levegő. Semmit nem számított, hogy 20-al vagy 30-al megyek, mert lassú tempóban is pillanatok alatt ömleni kezdett rólam a víz – mondjuk most a MacBook is a táskában volt, szóval rendesen megpakoltam magam. Nagyjából a Margitszigetig húztam ki szárazon a dolgot (ott az árnyékban egész elviselhető idő volt, csak az aszfaltot kéne már végre megcsinálni), de a fogaskerekűhöz már elég “ázottan” értem. Így fenn a Normafánál pár percet szárítkoztam és átvettem a pólómat, hogy emberként és ne csapzott Tour de France versenyzőként biciklisfutárként lépjek a Kutatóintézetbe.

Lefelé persze közvetlenül elém fordult be egy betonkeverő, így a fékeim rendes koptatást kaptak, mert az a monstrum nem nagyon ment 40 km/h felett, ráadásul sehol sem lehetett megelőzni, és ez nem sebesség… Mondjuk lenn a síkon legalább a Moszkva térig a szélárnyékában mehettem ennyivel – minimális erőfeszítéssel. De azért csak megállt az emelkedő közepén, hogy a megfelelő szájízzel emlékezzek rá :D Aztán végig a körúton 35 km/h-val és felette (jó, a hídra fel csak 30 volt) egészen a Nyugatiig, ahol vettem BKV bérletet havi kerékpárbérlet matricával. Most először, pedig már eltelt pár hónap, mióta először írtam róla, hogy lesz ilyen… Innen a Béke térig bírtam a tempót, ott kifulladtam, és rátértem a pihegős bringaútra :( Gyász, de nagyon meleg volt… Még amikor hazaértem, akkor is 35°C volt, árnyékban… Gyors mérlegelés után kiderült, hogy kevesebb mint két nap alatt több mint 2 kg-t fogytam, így nagy szükség volt arra, hogy normálisan megvacsorázzak, és volt hely a sacc per kábé egy kiló gyümölcsnek (szilva és sárgabarack) is, amit az este folyamán elpusztítottam :) Viszont a meleg és a szúnyogok mondjanak le, de izibe!

Itt a tavasz!

Végre megjött az igazi tavasz. Melegen süt a Nap, nem fúj a szél, kék az ég, nyílnak a virágok, a budapesti biciklisek száma pedig a hőmérséklettel minimum négyzetesen emelkedik. Ma voltam szakdolgozati konzultáción fenn a Kutatóintézetben, és lefelé még ötvennel (nem akartam túllépni a korlátozást) is kimondottan élveztem az időjárást (a Déli és a Moszkva között pedig síkon tartottam a 42 km/órát!). Végre nem kell hosszú zokni, nem kell térdmelegítő, nem kell kesztyű, nem kell sisak alá vastagabb sapi, és fölülre is elég egy feltűrt ujjú nyitott pulcsi – sőt, holnaptól talán már az sem kell!

Hát nem szép az ilyen időjárás-előrejelzés?! Egyenesen mesés… Napsütés, enyhe szellő, kellemes langyos meleg. Tőlem akár egész évben lehetne ilyen. (Éjjel elment az internet, szóval most folytatom…) Mellesleg beindult a Critical Mass intenzív szervezkedése, már megvan az útvonal is, és az aktivisták tucatjai osztogatják/ragasztgatják az esemény matricáját – már én is kaptam kettőt (sőt, ahogy látom még a blog fejlécére is nyomtak egyet :D). Ráadásként pedig regisztráltam a Bringázz a Munkába kampányba és alapítottam egy csapatot az ELTE TTK csillagászainak. Már hárman vagyunk!

Hóhelyzet

Elég régen volt már olyan, hogy a kertünkben 10 centi körül legyen a hótakaró vastagsága – az elmúlt években ez a szám inkább a legnagyobb hófoltok vízszintes kiterjedésére volt jellemző… Fél óráig… Most viszont az van, hogy tél van. De úgy igazán.

Voltam fenn a Normafánál, az Intézet kertjében konkrétan 20-30 centi hó volt már tegnap reggel, és az valószínűleg ma délelőttig még hízott is… Nem mondom, szép volt – konkrétan akkora havat utoljára Ausztriában láttam! Ráadásul most két napig szinte folyamatosan esett. Igazság szerint nem lenne ebben semmi rendkívüli, csak hát az elmúlt telek után azért ez már szinte sokkoló :) Azért az jellemző, hogy amikor a meteorológia volt a legfőbb hobbim, akor az Istennek nem tudott télen hó esni, most meg hogy bicajra szeretnék pattanni, arasznyi hó van az utakon… Meg barna, sós latyak… Viszont a következő napokban jön az olvadás, március 1-jén talán már 10°C is lesz, bár még minden nagyon bizonytalan.

Tél, hó, magány

Na nem kell aggódni, de ez a kép ezt a címet kívánta. Persze azért igaz is. Viszont csodaszép ez a hóesés, végre olyan igazi, -1,5°C és szép nagy pelyhek… Már vagy 5 centi esett! Jellemzően akkor, amikor már a tavaszt várnám, de hát ez van. Mondjuk emlékszem én olyan telekre, amikor 20-30 centis hóból építettünk várat a kertben… Hát az sem mostanában volt…

Reggelre kisütött a nap és 7-8 centis hó borított mindent! Ráadásul mindez -5,5°C-ban, szóval igazi téli hangulat volt odakinn – szerencsére (vagy sajnos) én ezt csak a jó meleg szobámból szemléltem. Meg le is fotóztam (klikk ide). Ennek örömére kitakarítottam, mert lassan kezdtem úgy érezni, hogy a portól köhögök, nem a betegségtől…