Tag Archives: sör

Dranouter aan Zee

I had no plans for the last weekend, so when I saw that one of my colleagues was looking for company to go to the coast, I decided to join her. It has been a long time since I saw the see (if it is from an airplane, that does not count), so I thought it’s just about the right time to go, and a nice, calm, restful weekend would be really good after all the active, sports-filled Saturdays and Sundays I had recently. We left Leuven on Friday evening, and took the train to Ieper via Brussels (accompanied by all the students heading home for the weekend – this is the reason why Leuven is so empty during weekends and holidays). After a loud welcome from all the dogs around the house in Elvire’s hometown (note: thanks for the hospitality, which made things much easier!), I had my longest sleep in several weeks time. There was no rush at all… (I like being active, but I can enjoy the “just not doing anything” state too :D)

On Saturday, we were just lying in the garden enjoying the warm sunshine (and the great pasta Elvire made for lunch) before we left to the coast on the afternoon. I was not even aware of the fact that the main reason for visiting the coast was the Dranouter aan Zee festival, which took place on these days in De Panne. (Small side-note again: Flanders is generally flat, and we have plains in Hungary, but this part of Belgium is the prime example of a flat region.)

As my experiences from the past are not the best from these kind of concerts, I was a bit afraid inside how I would feel myself there, but then everything turned out to be pretty much just perfect (and sometimes even freakin’ cool :D) – if you do not count that we spent a lot of time standing in the wrong queue when we wanted to buy the tickets, but we always had something to talk about, so that was not a real issue at all. Before we jumped into the concerts we had a short walk on the beach, and I am sure that I would like to go back somewhen because there is even a nature reserve nearby at the French border, where you can walk in the dune grasslands which are so typical for this area.

As real Belgians did, we ate fries and I drank some beer too (nothing special, just a Maes – but still it is a new kind in my “collection”) between the performances. And one of the nicest things was that you could see the see itself from within the concert tent! It was a bit surreal, looking back towards the entrance, see the silhouettes of all the people behind you in the backlight, and then the horizon marked by the see in the distance behind them… I really liked it.

So we started with the second half of Balthazar, a Belgian band (luckily singing in English), playing mainly indie pop-rock. They were quite good, there is definitely a potential in them. Here is a video clip from their debuting album (far not the best piece of music they have, but that’s all I can show here).

The next one was Jasper Erkens, a damn young Belgian boy with his guitar and great voice. In some songs he had another guy on his side playing on a cello – those were the best ones, it’s a shame I can not find anything like that on YouTube… (But in this video you can see the city of Leuven for some seconds ;D)

Then came (one of) the iconic band(s) of Belgium: Daan. His (their) “show” was much more professional, with songs ranging from beat and electronic to the more recent pop-rock styled ones. It was truly energizing…

Then after a short break (of fries and coke) we listened to the first songs of Arid, then jumped over the Clubtent to catch the concert of Katzenjammer. They are 4 girls from Oslo (Norway), and their music is – how to say – different :D But in a really lovely way. Their instruments are cool (and I am in love with musical instruments – the Belgians whit whom I went to Sweden can tell, that the Musikmuseet was my favorite in Stockholm), they interact with the audience, and they really get you in the mood (and they are crazy :D)! Even I was jumping, waving and clapping my hands, singing along when I could during the show, and people who know me can tell, that this is not happening on every concert… But they were cool!!! This was the best part of the night.

To close the day, we went back to the Concerttent for the concert of Arno. It was a bit of a disappointment, because as an evening-closing concert you would expect the best band to be on stage, but this was not the case on this Saturday…

At the end, we stayed a bit in the Clubtent where two DJs made the beat for those who still had enough energy to move, but I think I was not one of them… So we left after a quarter, drove back and slept till midday on Sunday. We came back to Leuven on the afternoon after a nice walk with the dogs (I think they really liked me by the end of the weekend). This was really the first weekend since the start of my PhD, when I had no scheduled plans, no internet connection and e-mails, when I just went with someone and let things to happen independent of my will (but of course not against it). And I enjoyed it! I felt completely charged up (both physically and mentally) when I arrived home. (Though my physical energy level dropped significantly after the floorball practice on Sunday evening.) I should have these calm weekends more often (also because my sport activities are usually quite lonely…).

1 Reply

Hogy lesz 120 km-ből 144 km (egy igen aktív hét margójára)

Újabb elmaradásomat pótlandó az április 12-ei hétről lesz szó. Túlságosan nem húznám a szót, kedden és csütörtökön a szokásos Leuven – Mechelen – Leuven távot hajtottam bele az országúti bringába, szerdán este extra floorball edzés volt, pénteken falmászás (utána pedig isteni gofri és Kasteel bruin sör), vasárnap pedig az előző bejegyzésben már megénekelt gyászos kimenetelű mérkőzés. Amiről többet szeretnék mesélni, az a szombat.

Lévén isteni idő ígérkezett (most tapossuk a harmadik csapadékmentes hetet, és mostanában már többször ebédelünk kint, mint bent), és az új bringával még nem voltam hosszabb (azaz 100 km feletti) távon, így egy kényelmes – nézelődős, nem edzés szintű – tempójú 120 km-es kört terveztem a délutánra. Mivel az utolsó kb. 30 km-t leszámítva nem ismertem az útvonalat, így szépen felírtam a biciklis úthálózat követendő csomópontjainak számát egy karton csokipapír hátuljára, és a szokásos cuccokkal együtt betettem a kerékpáros mezem egyik hátsó zsebébe. Ebéd után fél háromkor indultam el (napnyugta csak fél kilenckor, és hát hat óra 120 km-re még triciklivel is elég lenne).

Ekkor még nem tudtam, hogy ez nem egészen az én napom lesz… Ugyanis nem sokkal Leuven határának hátam mögött hagyása után, Aarschot felé haladva vettem észre, hogy elhagytam a tájékozódáshoz szükséges papírfecnimet… Fogalmam nincsen hogy miként, elég nehezen tudom elképzelni hogy kifújta a menetszél a zsebemből, de mégis csak ez tűnik az egyetlen reális magyarázatnak. Szóval innentől az emlékeimre kellett hagyatkoznom, ugyanis visszafordulni semmi kedvem nem volt, ahhoz már túlságosan is beleéltem magam az aznapi útvonalba. Térkép csak a mobilomon volt (az is csak autós, természetesen), de térképes GPS nem volt nálam, csak GPS-es biciklióra, térkép nelkül… (Tudom, én vagyok Mr. Kütyü…) Szerencsére elég jól emlékeztem az útvonalra, így eleinte ezzel nem volt probléma. Aarschot-ig elég rossz bicikliút vitt (tessék már elfelejteni azt, hogy a bicikliutat díszburkolatból meg viacolor-ból rakjuk ki, mert az baromira dö-ö-ö-cc-ö-ö-ö-ggg, és az sem nekem, sem a biciklinek nem tesz jót), onnan viszont végig kifogástalan aszfaltcsík fogadott. Herentals-ig nagyjából nyíl egyenes út vitt, lévén itt egy régi vasútvonal töltését alakították bicikliúttá – néhol még a régi állomásépületek is megvoltak, lakóépületté alakítva. Baromi jó volt, a kereszteződések előtti lassítokat leszámítva (bár ezek igen hasznosak). Aztán ennek a szakasznak a végén kavartam egy kicsit, mert olyan emlékeim voltak, hogy nyugat felé kéne menni, az út meg csak keletnek kanyarodott, amit én nem igazán akartam elhinni. Hiba volt. Kerengtem egy kicsit, aztán egy buszmegállóban kifüggesztett térkép alapján csak eljutottam a csatorna partján nyugatnak induló bicikliútra. Tükörsima aszfalton, enyhe hátszélben erőlködés nélkül (pulzus országúti bringázás során nem igazán látott mélységekben) 30 km/h feletti tempóban suhantam, és tudtam, hogy lesz egy pont, ahol majd délnyugat felé le kell kanyarodnom egy másik, kisebb csatorna partjára. Ez a pont viszont az Istennek sem akart eljönni. Ami egy idő után (számos velem párhuzamosan haladó hatalmas uszály lehagyását követően) kezdett picikét gyanús lenni. Ráadásul egy ideig azt hittem, hogy már elkanyarodtam a kellő irányba, de aztán sehogy sem tudtam megmagyarázni, hogy a Nap miért rossz irányban látszik az égen – ha csak azzal nem, hogy én megyek rossz irányba. Így amint megláttam egy beazonosítható tereptárgyat (Wijnegem feliratú hajózási tábla a csatorna túlpartján), megálltam, és a mobilomon elég gyorsan be is azonosítottam hogy hol vagyok. Gondolom, hogy az iménti felvezetés után nem lesz meglepő, hogy baromira rossz helyen voltam :D Még húsz perc, és Antwerpen központjában csaptam volna arcon magam (facepalm). Nem volt mit tenni, autóutakon nem akartam keresztbe kasul délnek eredni, így szépen visszatekertem egy tetemes szakaszon, mire megtaláltam hogy hol is kellett volna lefordulnom… (Itt már kezdtem érezni, hogy nem lesz olyan laza az a napnyugtára való hazaérkezés…) Lier-ig aztán nem volt semmi különösebb esemény, azt leszámítva, hogy 35-45 km/órával téptünk egy szakaszon egy velem kb. egyidős sráccal, aztán mivel nekem még haza is kellett tekernem, hagytam ellépni, és visszavettem a tempóból. Lier körül aztán megint jött a szívás, mert elnéztem egy csomópontot, és a csatornák rossz oldalán kötöttem ki, így kétszer is elfogyott alólam az út, mire megtaláltam a helyes irányt (ez a térképre nagyítva gyönyörűen látszik). Innen – részben a duffel-i kerékpáros térképnek köszönhetően – már sima utam volt, ráadásul Mechelen-től már csukott szemmel is bármikor hazatekertem volna. Egyébként tényleg gyönyörű idő volt, a friss tavaszi zöld és a mélykék ég kontrasztja csak szebb lett ahogy az estéhez közeledve egyre sárgább, melegebb fénye lett a Napnak. Az izlandi vulkánnak köszönhetően pedig még egy kondenzcsík sem volt az égen, ami itt ilyen időjárási körülmények között igencsak ritkaságszámba megy. Szóval kalandos nap volt, de mindennel együtt igen élvezetes :) Mondjuk a sokadik energiaszelet szokás szerint már elég gusztustalanul édesnek érződött, de hát energiabevitelre szükség van… :D

Bike to Work Campaign in Hungary

First, read a small overview by a foreigner (OK, not just a foreigner, but the most famous non-competitive cyclist) on Copenhagenize.com, then have a look at the newest TV-spot :)

“The workdays are long and the weekend is short? Make a turn! Bike every day, bike to work too!”

Other things: I totally overcompensated when I switched back from night-time workdays to a normal rhythm, because now I am falling asleep at 8 on the evening, and waking up between 4 and 5 on the morning… I hope I will manage to correct this minor problem in the coming days. And just for the record, I have tasted another new beer, the Hoegaarden Grand Cru.

1 Reply

A tél utolsó hete

A múlt hétvégi bringázásról még mindig nem írtam, de aminek jönnie kell, az jönni is fog. Csak hát egyben szeretnék a bringáról is kicsit részletesebben írni, most viszont nincs sok kedvem, és pár fotót is kéne csinálni, ami szakadó esőben és 100 kilométer per órás szélviharban nem igazán lehetséges. (Brutális idő van.) A hét elején nem történt semmi, szerdán a kétheti szokásos ebéd-megbeszélésen (hogy ez magyarul milyen hülyén hangzik) kicsit részletesebben is megmutattam a munkámat a területemen kutató kollégáknak. Mindenkinek tetszett, és nem is volt olyan kérdés, amit nem tudtam volna kielégítően megválaszolni. Este volt a havonta esedékes vacsoránk azokkal, akikkel együtt tanultam két éve. Most én voltam soron a szervezésben, így Steven ajánlására a De Wiering-be foglaltam asztalt. A hangulat és a lazac (na meg a sör: St. Bernardus Abt 12) kellemes volt, utóbbira viszont elfogadhatatlanul sokat kellett várni… Pénteken Raquel-t (spanyol postdoc) búcsúztattuk páran ebéddel a Via Via-ban, és kapott tőlünk (nem is tudom kinek az ötlete volt) olyan csokit, amivel én a náthámat gyógyítottam :) Én egyiptomi csirkemellet ettem – mazsolával és sárgabarackkal. A szombat jó sűrűre sikerült; délelőtt voltam gyógyszertárban (nátha ellen szerezni valamit), vettem biciklis térképeket, pótbelsőket és egy kis csokit is, amiről természetesen később majd lesz külön bejegyzés. Ebédelni a Domus-ba mentünk, lényegében enni és inni is ez az egyik legjobb hely a városban, legalábbis én nagyon kedvelem a hangulatát. A bolognai spagetti isteni volt, és jól csúszott hozzá a sör is (Cristal). Ezután Jonasszal bevezettük Paul-t a falmászás világába. Jól is ment és tetszett is neki, ami fontos, mert ha Jonas ősszel elhagyja az Intézetet, akkor szükségem lesz egy új mászótársra… Én most is 5a-kat csináltam és 5b-kkel barátkoztam, Jonas ráadásul végre csinált fotókat is! Ezután Paullal bevásároltunk, majd Stevennel kiegészülve főző- és Wii-estet rendeztünk :) Golf-ban verhetetlen vagyok, a desszert palacsinta banánnal töltve, tejszínhabbal és csokiöntettel pedig egyszerűen mennyie volt. Még helyi sört is ittunk (Park). Ezután hajnali kettőre sikerült is hazaérni. Mára nem terveztem semmit, nem is csinálok semmit, csak nézem a tévét… Valami belgiumi egynapos kerékpárversenyt közvetítenek, ott is szakad az eső és süvít a szél – isteni lehet, Tom Boonen (a belga bajnok) már be is szállt a kísérőkocsiba. Meg mások is. Meg tudom érteni őket. Néha akkora szél van, hogy félek nehogy benyomja az ablakot… Blogot sem sok kedvem volt írni… (Este viszont ismét baromi jó volt a florrball edzés, mostanában nagyon megy a játék – és ezt mások is látják!)

2 Replies

Union Beynoise Unihockey – Tigers Kraainem FC 3-6 (0-2,2-2,1-2)

Csütörtök este extra edzésünk volt, hogy a vasárnapi meccs előtt még kicsit rendbe szedjük a sorainkat. Részben szó szerint, ugyanis már aznap eldőlt, hogy az első támadó-sorban fogok jásztani – két finnel. (Külön vannak támadó- és védő soraink, általában nem is egyszerre cserélnek – pontosabban a védőknél általában nem is sorcsere van.) Egyikük egyben az edzőnk is, aki az edzés után mágnestáblával személyes taktikai eligazítást tartott csak nekem – hihetetlenül jól esett, és nagyon hasznos is volt. A meccs az affligem-i sportcsarnokban volt (a mai bajnoki forduló mindhárom mérkőzését ott rendezték), Brüsszeltől kissé nyugatra. Vicces szituációt eredményezett, hogy az ellenfél majdnem ugyan olyan mezben érkezett, mint mi, így végül kifordított felsőkben játszottunk :D Maga a meccs nagyon jó volt, jól ment a játék, adtam két asszisztot (bár nem tudom a jegyzőkönyvbe mi került bele – ez hivatalos), harcoltam, és eleresztettem (többek között) egy süvítő húzott lövést is, ami sajnos épphogy csak, de kifelé pattant a felső kapuvasról… Az egész csarnok felhördült – pedig én már benn láttam lelki szemeimmel :) Végig vezetve nyertünk (ami azért az utolsó helyezettel szemben elvárható volt), habár a második harmad vége felé volt egy kis hullámvölgyünk. Lényeg ami lényeg, pörgős, kűzdős, harcos meccs volt, élvezettel és jól játszottam, ráadásul most végig az első sorban! Kicsit több szerencsével akár három lövésem is gól lehetett volna. No majd legközelebb ;) Harmadikok vagyunk a tabellán, és az első négy helyezett jut a kupa-rendszerben lebonyolított rájátszásba.

Egyébként péntek este szokás szerint voltunk falat mászni, az 5a nehézségű utak már rutinból, gond nélkül mennek, 5b-ből pedig a múltheti most simán ment, és megpróbáltam két függszekedőset is (vagy nem tudom hogy mit mondanak magyarul az overhanging-re), de azokon csak féltávig jutottam (karban még nincs meg a kellő erő, de fejlődöm). A csillagászok között Jonas-on kívül már senki nem mászik jobban nálam ;) (Mondjuk nála sosem leszek jobb, de nem is ez a cél, csak a mászás élvezete.) Szombaton végre hazahoztam, majd felavattam az új biciklit, sőt vasárnap a meccs után délután is elmentem tekerni, de ezekről majd a következő bejegyzésben bővebben. Továbbá szombat este voltam Paul-nál (osztrák PhD diák, egy irodában dolgozunk) és végre játszottam Nintendo Wii-vel! Egyik-másik játék nagyon szórakoztató, és soha nem gondoltam volna, hogy így megmozgat… És mivel vacsorát is csináltunk, gondoltam minimum sörrel illene hozzájárulnom a dolog sikeréhez, így a másnapi meccs helyszínének szellemében a következő ízekkel bővül a gyűjteményem (plusz még egy pohárral is): Affligem Blond, Affligem Dubbel, Affligem Tripel. Szóval továbbra sem unatkozom, konkrétan blogot írni sem igen van időm, de azért igyekszem. Na pá. ;)

1 Reply