Tag Archives: vásárlás

Brabantse Pijl Classic 2010 és más bringás dolgok

Majdnem megvolt életem első országúti versenye. Konkrétan azért majdnem, mert én azt hittem ez az lesz, aztán kiderült hogy mégsem. Merthogy miután hazaértem La Palmáról, teljesen véletlenül rátaláltam – az interneten álmatlanul szörfölve – a Barabantse Pijl Classic elnevezésű kerékpáros rendezvényre. Nekem az itt fellelhető információk alapján az jött le, hogy ez egy amatőr verseny a profik hasonló nevű megmérettetésének útvonalát követve, így igencsak megörültem, hogy végre kipróbálhatom magam. Kedden voltam is munka után edzeni, és – ahoz képest hogy majdnem pontosan három hete voltam utoljára – meglepően jól mentem, kis híján egy kilométer per órát javítva 32,1 km/h-s teljes átlagot mentem a szokásos kicsit több mint 50 km-es edzőtávomon. Tudom hogy mutattam már ilyet, de a hátszeles oda- és a szembeszeles visszaút közötti sebességkülönbség továbbra is baromi jól látszik a rögzített adatokon (a pulzusszám – pirossal – nagyjából ugyan az, szóval a sebességkülönbség kizárólag a szélsebességnek tudható be, nem teljesítménykülönbségnek).

20100406ride

Szóval ilyen előzmények után bizakodva vártam a mai rajtot, gondolván hogy most megmutathatom a belgáknak, mi is a magyarok istene. Ehhez hatkor kellett kelnem, ami minden volt csak nem kellemes, annak ellenére, hogy a tegnapi olasz étterem (tegnap előtt meg belga, szóval így a hét vége felé áldoztunk a kulináris élvezetek oltárán) és sörözés után már tizenegykor ágyban voltam. Ráadásul reggelre köd lett és hideg, így miután nyolcra végeztem a nevezéssel (ami egész profi volt a fűtött sátorral és a polgárőrség által őrzött biciklitárolóval), a stratig hátralévő fél órát igen hűvös körülmények között kellett átvészelnem (merthogy versenyhez öltöztem nem egyhelyben álláshoz). Aztán a 70 km-es távra (volt még egy 135-ös is, de mivel holnap meccsem van, és szerdán nem voltam 100%-os az esti rendkívüli floorball edzésen így a keddi biciklizés után, most úgy gondoltam inkább maradok a realitások talaján) jó három- négyszáz kerékpáros sorakozott fel a rajtvonal mögött, majd a felvezetőkocsi mögött, rendőrmotoros biztosítás mellett elindult a mezőny. (Nem mondom, ez nagyon menő érzés volt, tisztára a Tour de France-on éreztem magam.) Amíg kiértünk Leuven-ből, gondoltam ez amolyan felvezető tempó, aztán majd elengedik a mezőnyt, és megkezdődik az igazi verseny. Na ez az ami nem történt meg :(

Szóval kiderült, hogy ez inkább egy amolyan vezetett kerékpáros teljesítménytúra volt. (Ez a beágyazás nem tökéletes még, de gondoltam kipróbálom…) A 27,4 km/h-s átlag mellett azt hittem elalszom a nyeregben (átlag pulzus 137…), még jó hogy azért a mezőnyben való haladás elég sok koncentrációt igényelt. Ilyen szempontból mondjuk nagyon hasznos volt ez a tekerés, hiszen még soha nem mentem mezőnyben, és ezt is meg kell tapasztalni egyszer. Hatalmas különbség az egyedül vagy kettesben edzéshez képest az, amikor minden irányban fél méterre van tőled egy másik bringás. Nem lehet csak úgy hipp-hopp jobbra-balra kacsázni meg ész nélkül fékezgetni (nem mintha ez amúgy jellemző lenne rám), mert abból tömegszerencsétlenség lesz… Szóval igencsak sok odafigyelést igényel a dolog, cserébe a mezőny teljesen lefogja a szelet, és húz magával, így sokkal kevesebb energiát fogyasztunk. Ez meglátszott azon is, hogy a két 0,75 literes kulacsban megemmal cipelt Isostar negyedét sem ittam meg, és a bekészített három energiaszeletből csupán egy felet fogyasztottam el – összehasonlítás képpen a keddi egyéni edzésen lazán elfogyott a másfél liter folyadék és másfél energiaszelet is (pedig a táv rövidebb volt). Szóval kéne nekem valami igazi verseny, mert dúl bennem a versenyszellem… Viszont így legalább délutánra maradt energiám egy kis bevásárlásra. Mivel végre itt a jó idő (ezen a héten kétszer is kinn ebédeltünk a napsütésben), szükségem van nyári kerékpáros felszerelésre, mivel 15°C felett a téli szuper szél és hidegálló lálegző űrdresszem már kicsit meleg. Szóval ma vettem egy pár nyári kesztyűt, egy rövid kerékpáros nadrágot (de olyat ami kantáros, nem tudom magyarul mi a neve, de angolul bib shorts), két rövidujjú mezt és egy hosszúujjú mezt :) Szuper. (Ja, kerékpáros ruházatban eléggé márkahű lettem.)

20100410cyclingshopping

Még egy valami van, amit szeretnék megmutatni, az pedig a szélárnyék hatása. Szóval az van, hogy ha van valaki, aki fogja előtted a szelet, az 26±8%-os energiamegtakarítást jelent, ehhez képest ha mezőnyben haladsz, azaz minden irányban vannak körülötted kerékpárosok, akkor ez az érték 39±6%! Szóval nem (csak) a dopping miatt mennek akkora tempót a profik… Mielőtt elmentem La Palmára, Mechelen-től visszafelé egy szakaszon szóba elegyedtem egy másik bringással, aztán egy ideig váltott vezetéssel haladtunk. Alább látható, hogy végig ugyan azt a tempót tartva micsoda mélységekbe esik a pulzusom, amikor én haladok a szélárnyékban (satírozott részek). (A végén azért esik a sebesség, mert szembefordult a szél, és beértem a városba, ahol nem lehet úgy repeszteni…)

20100317ride

Semmi extra

Kivételesen nem történik semmi extra. De tényleg. Az idő meg csak repül. Egyik napról a másikra megint itt a hétvége. Persze megint leesett a hó, és ugyan csak 4 centi, de ez már elég volt a belgáknak, hogy rekord hosszúságú, 920 km-es dugó alakuljon ki az autópályákon :) A régi rekord 500 km körül volt, és azt is ezen a télen sikerült felállítani :D Persze szeretem én a havat, nagyon szeretem, de nem akkor, amikor csak arra várok, hogy végre száraz legyen az idő (és fagypont felett), hogy végre kipróbálhassam az új bringát. Mert most már végre van pedálom is, sőt, vettem két pótbelsőt és egy nyeregtáskát is – szóval elméletben teljesen készen állok az “országúti kerékpározásra”… Esténként Tour de France videókat és Tour de Flanders szintábrákat nézegetek… Nagyon tekerhetnékem van. Az irodámban az asztalom felét kerékpáros alkatrészek (kulacsok, kulacstartók, pótbelsők, plusz a majd holnap felszerelésre kerülő pedál dobozostul, stb.) foglalják el – a másik felén pedig a munkám során használt cikkek, könyvek és jegyzetek hevernek szanaszét (általam könnyen átlátható rendezett káoszban). Ja, munka: hullámzó intenzitással, de haladok – igazából akkor megy a legjobban (mint pl. ma), ha kevesebb időt töltök az asztalomnál, és többet mozgok. Csak fel kell állnom és már jönnek is az ötletek :) Már nem is megyek ki az irodámból papír és toll nélkül :D Tök vicces, de működik! Kaja téren szerencsére nincs unalom, kedden pizzáztunk, tegnap hagymás sajtos sonkás omlettet csináltam (végre rászántam magam hogy alkossak valamit, most először vettem olajat és tojást, és hát isteni lett – rendszeresíteni fogom), ma pedig a Seinhuis-ban ettünk (sonkás sajtos makaróni, sör – Vedett – és cappuccino). Hát ez van. Meg fellőtték az SDO-t, és mindjárt kezdődik a téli olimpia. Akár HD-ben is nézhetem a megnyitót… Meglátjuk.

2 Replies

2009.12.07. – 12.13.

Előre szólok, unalmas bejegyzés következik. Ha az érdekességek miatt olvasod a blogomat, ezt nyugodtan kihagyhatod… Szóval a hétfő nem a kedvenc napom, eleve elég nehezen kelek fel, de a hétfő reggeli ágyból való kikászálódás az mindennél rosszabb… (PhD Comics aznap igencsak találó volt.) Aztán este a mosodában a szárítógép valamiért csak hideg levegővel működött, szóval kénytelen voltam a szobámban minden helyet teregetésre használni. Vicces látvány volt… Most szólok utoljára, ez a bejegyzés tényleg unalmas lesz… De igyekszem rövidre fogni (nem sikerült – [a szerk.]).

A kedd jó volt, este egy holland lánnyal voltam sörözni ;) Egyébként ha még nem említettem volna, az egész város karácsonyi díszkivilágításban úszik, gyönyörűek az utcák! Majd ha nem leszek ilyen fáradt, jövő héten az egyik este megpróbálok csinálni pár értékelhető képet. Néha csak a látvány kedvéért jóval hosszabb úton tekerek haza az egyetemről, hogy kiélvezhessem a fényeket :)

Szerdán volt a szokásos havi összeröffenésünk (már megint eltelt egy hónap!!!), most Steven felelt a szervezésért: a De Kansel nevű étterembe mentünk vacsorázni. Isteni zöldséges szósszal nyakon öntött lazacot ettem :) Aztán voltunk bowlingozni (nagyon béna voltam…), majd még egy sörre (Tongerlo Prior) is beültünk az Oude Markt-on valahova. Jó kis este volt, amit még a szakadó esőben való hazasétálás sem tudott elrontani.

Csütörtökön pont a gyeplabdára állt el az eső, és még a hőmérséklet is a tűrhető tartományban volt (5°C), így eléggé meglepett, hogy összesen öten voltunk a kezdők közül… Mondjuk szerencsére az edzőnk elég jó fej, szóval kellemesen elszórakoztuk a másfél órát – és persze azért gyakoroltunk is. Viszont mivel nem igazán fáradtam el, utána még elmentem tekerni egy 30 km-t az éjszakába ;) Ezután már sokkal könnyebb volt lefeküdni aludni.

Pénteken megvolt az idei utolsó holland óránk, meglátjuk 2010-ben folytatom-e a dolgot. Még nem tudom. Viszont a tanárt kissé sokkoltam azzal, hogy a Google Translate a közelebbi rokonságban levő nyelvek között (pl. angol és holland) mennyire jól működik. (A magyart természetesen “kissé” töri…) Most nem voltam falat mászni, mert kivételesen nem vasárnap volt az edzés a brüsszeli floorball csapattal (ugyan nem teljesen Brüsszel, de mégiscsak egyszerűbb azt írni, nem pedig azt hogy a Kraainem-i csapattal), hanem aznap este. Most végre ott volt a rendes edző is, és a hír az, hogy leigazolnak :) Viszont a nemzetközi átigazolási időszak (menő, mi?) december 31-éig tart, szóval addig el kéne intézni a papírmunkát, mert ha nem, akkor ebben a szezonban már nem játszhatok tétmeccsen. Remélem sikerülni fog. Edzés után pont hazaértem (merthogy kocsival hoz és visz egy leuveni játékos) a svédországi női floorball VB B-divíziójának döntőjére, melyet az ausztrál és a magyar csapat játszott. Bár végigszurkoltam az internetes közvetítést, sajnos kikaptunk, de így is hatalmas siker ez az eredmény! Sajnos a meccs miatt kihagytam a szokásos péntek esti sörözés/beszélgetés-t, de így legalább időben le tudtam feküdni aludni.

20091214szobaban

Szombatra az volt a tervem, hogy 1) felhasználom a 13€-s kuponomat, amit még a téli biciklis ruházat vásárlásakor kaptam, 2) elmegyek Brüsszelbe és veszek egy új villanyborotvát és lehetőleg egy teremcipőt is (amit múltkor Leuven-ben sehogy sem sikerült elintézni). A terv 1-es pontja teljes sikerrel zárult, egy Northwave biciklis kamáslit (Raptor) vettem, így végre a lábam sem fagy le, ha hidegben tekerek (merthogy szél meg esőálló ám). A 2-es pont már nem volt ilyen egyszerű történet… Szóval ebéd után beugrottam Brüsszelbe (17 perces vonatozás), és egyből célba vettem a Media Markt-ot (Ik ben toch niet gek!). A bevásárlóközpontban nem volt egyszerű az előrejutás, mivel tömeg volt. Nagy tömeg. Emberek és bevásárlószatyrok hullámzó óceánja. Nem túlzok. A belgák is ugyan úgy megkergülnek, ha karácsonyi bevásárlásról van szó, mint a magyarok. Szerintem mindent elmond a tömeg méretéről, hogy a WC-nél még a férfiaknak is sorba kellett állni, a nők pedig szerintem fél órás várakozási idő után juthattak be… Na de vissza a borotvához. Azért kellett új, mert a régi – 6 éves – Philips-em úgy egy hónapja bedobta a törülközőt. Azóta rendes borotvát használtam, de nem igazán jött be, ugyan jó technikával baromi sima eredményt lehet elérni, de a macera nem éri meg… Szóval az új is Philips, mégpedig egy RQ1050 névre hallgató jószág. Nagyon profi, már ki is próbáltam. Ha ez is kibír 6 évet, már elégedett leszek. Ha már a Media Markt-ban voltam, vettem egy Mini DisplayPort to VGA Adapter-t is, hogy a MacBook-omat tudjam projektorokkal és nem Apple monitorokkal is használni… Viszont a cipő-keresést feladtam, egyszerűen elegem volt már a tömegből, úgy döntöttem, majd otthon a két ünnep között elmegyek egy normális Adidas boltba (mert hihetetlen vagy sem, Belgiumban ninc Adidas márkabolt), és szenvedés nélkül megveszem pontosan azt a cipőt, ami nekem kell. Pont. Este a szokásos kajavásárlás alkalmával vettem egy közel tíz méteres karácsonyi égő-füzért is (fehér – vagy inkább sárga – égőkkel), és az asztalomtól jobbra lévő sarokban pöpec ünnepi világítást csináltam belőle – nagyon hangulatos (és szemüveg nélül még jobban néz ki)! Plusz megnéztem a The Proposal c. filmet (egynek jó volt).

Vasárnap délelőtt beöltöztem a téli bringás-cuccaimba (full Northwave – akár támogathatnának is, ha már ennyit reklámozom őket…), de nem a lelkemet kitekerni mentem, hanem fotózásra. Ráadásul nem én fotóztam, hanem engem fotóztak :) Konkrétan megkértem Jonas-t, hogy ha ráér, csináljon rólam pár képet, mert otthon egyesek nagyon szeretnének a biciklis űrruhában látni :D Szóval nyugalom, már nem kell sokat várni. Állítólag nagyon türelmes modell voltam ;) Azért egy 30 km-t ma is tekertem, hogy fagypont körüli hőmérsékletben is leteszteljem a rétegek hatékonyságát. Eredmény: egy póló plusz a téli űrruha most is elég. És a kamásli is nagyon jól szuperál (végig éreztem az ujjaimat :D). Ráadásul többet is mentem a tervezettnél (nem mintha ez táv lenne, de délután még floorball-ra is kellett mennem), mert amint elindultam északnak a (szokásos) csatorna mentén, a hosszú árnyékoknak köszönhetően észrevettem, hogy egy versenybringás utazik a szélárnyékomban. Szóval “húztam” egy jó hosszú szakaszon, majd elég érthetően jeleztem (abbahagytam a tekerést ;D), hogy jó lenne, ha most már ő is vágná előttem a szelet egy kicsit. Így is lett, szóval élvezhettem kicsit én is a kisebb légellenállást. Mindig meglepődök hogy mennyit számít, ha valaki megy előtted… Aztán délután jó volt a floorball is, sikerült kicsit a sokpasszos játék felé terelnem a társaságot. Nem olyan reménytelenek, mint korábban gondoltam. Csak kéne valaki, aki rendes edzéseket tart… Este pedig végre sikerült egy kis időt szakítanom a blogra is :) Remélem mindenki boldog. Tessék, itt egy kis Péterfy Bori ;)

2 Replies

Nyertünk némi tapasztalatot

Mielőtt rátérnék a vezércímre, szólnék pár szót a péntek estéről és a szombatról is. Szóval a munkahét lezárásaként elmentünk a Domus-ba. No nem a bútoráruházba, hanem az egyik legkellemesebb, ráadásul füstmentes pub-ba, ahol mindennek tetejébe nem csak inni, de enni is lehet – valahol félúton vagyunk tehát az ivó és az étterem között. Mivel valamilyen csoda folytán a hónap során jóval a személyes költségvetésem élelmezési irányszáma alatt maradtam (hihetetlen módon a csokoládé címszó alatt növekvő oszlop is messze maradt a diagram tetejétől), így kicsit el is engedhettem magam. Na de a lényeg a következő: nyolckor nekiestünk az ételnek, kilenc körül pedig miután végeztünk, rendeltünk egy kör sört (Grimbergen Cuvee de l’Ermitage) – ekkor érkezett meg Roy. Lévén ő sem evett még az este, amíg mi söröztünk, ő egy hatalmas oldalast fogyasztott el igen jóízűen. Viszont a hús látványa és illata annyira ínycsiklandozó volt, hogy Jonas nem is bírta tovább, és leintette az első felénk járó pincért egy sima porcukros gofriért (wafel). Figyelem, nemzeti ételről van szó. Szóval mire Roy végzett a hússal, megjött Jonas gofrija, valami isteni illattal… Ez van amikor nem egyszerre esznek az emberek, bármennyire is jóllaktunk már, az illatok miatt újra és újra megkívántunk valamit. Szóval mi is rendeltünk valami desszertet – így esett, hogy hozzájutottam életem (eddigi) legjobb gofrijához. És most ugyan az előző posztot ismételem, de a meleg cseresznyeöntet gyönyörű egész cseresznyékkel, plusz két öklömnyi kupac tejszínhab megszórva csokoládéreszelékkel annyira jó volt, hogy az leírhatatlan. Már az illat, ami akkor csapott meg, mikor a pincér letette elém a tálat, már az mennyei volt! Hát még az íze… És miután már mindannyian gurultunk a vacsorától, még átmentünk egy bárba és megittunk egy-két koktélt mielőtt eltettük volna magunkat másnapra. Nem semmi egy kulináris este volt.

Szombatra egy pár új teremcipő vásárlását terveztem, mert a régi oldalán sajnos már mind a bal, mind a jobb kislábujjam kikandikál :D Viszont más típus szóba sem jöhet, csak az Adidas Stabil S szériája (járt utat a járatlanért ugye…), amit mint kiderült, nem olyan könnyű itt helyben beszerezni. Olyannyira nem, hogy nem is sikerült :( Pedig öt sportboltban próbálkoztam, és összesen egy helyen volt nekik, de csak 43-as méret. Akkora lábam pedig utoljára az előző évezredben volt. Pedig már örültem, amikor megláttam a polcon… Szóval cipő nélkül maradtam, hétvégén majd valószínűleg elugrom Brüsszelbe és keresek egy rendes Adidas boltot. Hmmm… most látom hogy nincs is rendes Adidas bolt egész Belgiumban?!? Csak egy Adidas Originals bolt Antwerpenben – ez röhej. Bezzeg Budapesten két központi nagy sportboltjuk is van (Váci út és Váci utca) – meglepő fordulat. (Szerencsére edzőpólót nem volt ilyen nehéz szerezni.)

No és akkor jöjjön a vasárnap. Ugyanis a hétvége várva várt eseménye egy kispályás (3+1 játékos, 8 fős keret) floorball kupa volt a fővárostól nyugatra fekvő Denderleeuw-ben. Azért ott, mert az ország floorball-csapatainak jelentős része abban a régióban található. Mivel rajtunk (Leuven United) kívül minden csapat a bajnokságból (felnőtt vagy U18) érkezett, így nem nehéz kitalálni, hogy nem mi vertük végig a mezőnyt… (A kapusunk pl. több mint tíz éve védett utoljára.) Rajtam kívül sajnos nálunk nincs senki, aki akárcsak megütötte volna a többi csapat szintjét. Sem gyorsaságban, sem technikában (utóbbi Wolfgang-ra azért nem igaz). Egyedül pedig nem lehet meccset nyerni. Így is lényegében az öt 2×10 perces meccsből maximum tíz percet töltöttem a cserepadon, amikor pedig a pályán voltam akkor többet futottam mint az összes többi játékosunk együttvéve. Persze ez nem ellenük szól, csak ténymegállapítás. De hát igazi edzések nélkül nem lehet igazi csapatokkal versenyezni. Szerintem a Diamonds nagy valószínűséggel döntőt játszott volna ezen a tornán. Még akkor is, ha én is ugyanannyit vagyok a pályán, mint amyennyit valójában voltam :D Fontos saját magunk reális értékelése is, mert azért a torna teljes mezőnyében nem én voltam a sztárjátékos. A pontos eredményeket nem is tudom, csak hogy összesen kilenc gólt lőttünk, amiből négyet én termeltem (plusz számos kapuvas és kihagyott ziccer… – ugye az edzéshiány). Emellé kaptunk vagy negyvenötöt… De ez a realitás. Tényleg annyira akartam, annyit rohantam és harcoltam, hogy a nagyedik meccs második félidejében (a harmadik és negyedik mérkőzésünk között nem volt szünet, szóval nagyjából fél órája folyamatosan pályán voltam) egy hirtelen irányváltásba begörcsölt a vádlim, és mivel a spori volt hozzám legközelebb, őt kellett megkérnem – a földön fetrengve – hogy feszítse vissze a lábfejemet, a csapattársaimat meg hogy vonszoljanak a palánkon kívülre (mivel a futó-óra miatt mihamarabb folytatniuk kellett a játékot)… Szerencsére volt egy teljes óra a 9-10. helyért lejátszandó utolsó meccsünkig, így nyújtással és masszírozással sikerült játékra alkalmas állapotba hoznom magam, de azért közel sem voltam 100%-os, így sajnos 5:4-re kikaptunk :( De – összességében – a többieknek mindenképpen nagyon hasznos volt ez a torna, mert itt végre láthatták, hogy mekkora különbség van a mi vasárnaponkénti játékunk, és “rendes” csapatok teljesítménye között. Olynnyira sokkolta őket a különbség, hogy az utolsó meccsünk előtt ők kérték, hogy mostantól lehetőleg a vasárnapi időnk felében rendes edzést tartsunk! Azért ez szerintem nem rossz ;) És ugyan még semmi sem biztos, de lehet hogy egy rendes csapatban is játszani fogok – ha lesz valami hír, akkor majd úgyis megírom. Ja, és a slusszpoén: vasárnap reggel szólt az ébresztőórám, én pedig lazán lenyomtam és aludtam tovább, pedig direkt állítottam be 8:00-ra, hogy a 9:30-as találkozóig még bőven legyen időm borotválkozni, enni és összepakolni – mindenzt nyugodt tempóban. Nos, el lehet képzelni mit éreztem, amikor 9:10-kor felriadtam (azon kívül, hogy először azt sem tudtam mennyi az idő, és hogy nem késtem-e már rég el)… Még jó, hogy odafelé megálltunk egy boltnál, a sportcsarnokban pedig árultak hot-dog-ot, különben éhen haltam volna. Hát ennyi volt mostanra a sztori, részvétem annak, aki ezt hősiesen végigolvasta :D

5 Replies

Canon EOS 7D

Miután újra elkezdtem a tükörreflexes géppel fotózni (emlékezzünk az őszi fotódélutános bejegyzésre, szembeállítva egy az év elején született másik poszttal), hamar elhatároztam, hogy új gépre lesz szükségem, mert az én jó öreg (idén karácsonykor 5 éves) Canon EOS 300D-m igen lassúcska szegény, és hát jó volna technikailag is olyan szintre kerülni, ahol a látásmódom (vagy éppen a Photoshop-tudásom) tart. Mondhatni felszerelésben felfejlődni önmagamhoz. Nem kis szerepet játszott persze a fotós hobbim újraéledésében az, hogy az Intézetben egész szép számmal vannak amatőr fotósok, így az áltam megszokott (és őszintén szólva már megunt) magányos fotózás helyett lehet sok-sok közös programot szervezni. No meg a sok-sok pozitív visszejelzés, amit kaptam :) Nem elhanyagolható szempont. Mert ha pl. elbiciklizem Antwerpen-ig meg vissza, annak nem sok visszhangja van (és nem is jön velem senki), de ha csinálok egy jó fotót, azzal alapvetően más a helyzet. És aki csak egy kicsit is ismer az tudja, hogy szükségem van a pozitív visszajelzésekre (ez nekem a dopping ;D). Ezt a példát csak azért hoztam fel, mert eredetileg egy versenykerékpárban gondolkoztam tavaszra, de rájöttem, hogy abban nem lelném annyi örömömet (meg a mostani bringámat egyszerűen imádom, és edzeni is nagyon jól lehet vele). Fölösleges cuccokkal meg nem akarom elhalmozni magam…

Visszaugorva tehát két-három hetet az időben, alapvetően két DSLR (digitális tükörreflexes fényképezőgép – a témában kevésbbé járatosak kedvéért) között gondolkoztam: Canon EOS 500D vagy Canon EOS 50D. Előbbi az én 300D-m leszármazottja, a Canon belépő szintű DSLR modellje, utóbbi a – mondjuk úgy – középhaladó fotóamatőr kategória (minél kevesebb szám van a D előtt, annál profibb géppel van dolgunk; jelenleg az 1Ds a csúcs, majd 1D, 5D, 7D, 50D, 500D, 1000D), de minél több tesztet olvastam el, annál inkább elbizonytalanodtam. Úgy éreztem, hogy bár mindkettő igen jó kamera, mégsem érezném tökéletesen elégedettnek magamat egyikkel sem. Ráadásul nem csak vázban, de minőségi objektív(ek)ben is gondolkodnom kellett, mert a jelentős előrelépéshez az nélkülözhetetlen. Fontos, hogy mindkét gép ugyanazt a CCD (pontosabban CMOS) szenzort használja, így a képminőségben minimális különbség van közöttük (az 50D-ben van egy mikrolencse rendszer az érzékelő fölött, ami természetesen előny, de egyébként egy és ugyanaz a kettő). Így a plusz funkciók és főleg a fém váz miatt az 50D felé hajlottam, de zavart, hogy az 500D újabb modell, és kisebb adatfeldolgozásbeli finomításokkal lehelletnyivel jobb képminőséget produkál, mint a drágább és egyébként profibb 50D… Ördögi kör. (Nem tudom érezhető-e, de tényleg álmatalan pillanatokat okozott a két kamera mérlegelése…) Lényeg ami lényeg, további részletekkel nem akarok senkit untatni (pedig van bőven, másfél hétig munka előtt és után ezen a két kamerán agyaltam, két kezem kell hogy megszámolja a különböző teszteket, melyeket végigolvastam), de nem éreztem meggyőzve magam. Ekkor (nagyjából egy hete) jelent meg az első részletes elemzés a Canon EOS 7D-ről, mely a Canon legújabb modellje, lényegében átmenet, vagy inkább kombináció a haladó amatőr és a professzionális kategória között. Első olvasatra beleszerettem. Technikai újdonságok egész sorát tartalmazza, olyan dolgokat, melyek bizonyos szempontból az 5D fölé pozícionálják, de kétségtelenül a jelenlegi legjobb nem full-frame DSLR-ré teszik. Ezzel minden teszt egyetért. Azt éreztem, hogy ez lenne az a fényképezőgép, melyet ha megvennék, nem érezném azt, hogy “ejj, ha még párszáz Euro-t rászántam volna, talán jobban jártam volna”. És ekkor hallottam azt a mondást (konkrétan Jonas követte el, mert az ebédszüneteket nagyjából 90%-ban a fényképezőgépek mérlegelésével töltöttük), hogy “a számlán levő pénz nem tesz boldoggá”… Nagyjából ekkor el is döntöttem. És onnan kezdve egyértelmű – mondhatni a Napnál is világosabb és magától értetődő – volt, hogy ez a logikus választás, mert (ésszerű határokon belül) ez a legjobb és legújabb, ez segítheti legjobban a fotózás terén a fejlődésemet, és ez nem kompromisszumos megoldás. Merthogy az 50D az lett volna, az 500D meg egyszerűen nem lett volna igazi előrelépés. És az ilyen kompromisszumokat már volt hogy megbántam.

Persze ezután dönteni kellett az objektív-kérdésben is, szerencsére az 50D v. 500D agyalás közben ezirányú teszteket is olvastam tucatjával. Két nagyjából minden szempontból kifogástalan, profi objektívet találtam (a nem csillagászati árkategóriában – bár Belgium előtt a most vásárolt cuccok még ezt a kategriát jelentették, szóval minden relatív): Canon EF 17-40mm f/4 L USM és Canon EF 70-200mm f/4 L IS USM. Viszont: észrevettem, hogy a 7D-vel egyidőben a Canon piacra dobott egy új objektívet is (Canon EF-S 15-85mm f/3.5-5.6 IS USM – ezen a linken még nincs teszt, de itt van egy másik), mely ugyan nem a prémium L szériából való, viszont a tesztek elég pozitív képet adtak róla, így utóbbi mellett döntöttem. (A 70-200-ast viszont felírtam a kívánságlistámra).

Ehez jött még egy jó memóriakártya (SanDisk 8GB Extreme III CompactFlash Card), egy UV-szűrő a lencse védelmére (B+W MRC 72mm) és egy napellenző ugyancsak védelmi célokból – főleg becsillanás ellen (Canon EW-78E). Ami még kelleni fog (majd 2010-ben): exponálózsinór, külső vaku, teleobjektív, pótakku (ezeknek is már most mind tudom a pontos nevét, de ez nem lényeg).

Viszont a sztori érdekes része még maga a vásárlás. Mert ugye az, hogy a zsömle 5 vagy 10 forint, az nem egy nagy probléma, de plusz-minusz 400 € már nem félvállról veendő kérdés, szóval nem kis kutatómunkát végeztem, hogy kiderítsem hol érdemes Belgiumban fotócuccot vásárolni. Szempontok: megbízható név, sokéves múlt, nem csak on-line bolt, és esetleg személyes tapasztalat. No meg persze a lehető legalacsonyabb ár. Mint a mesékben. És lőn. Még a személyes tapasztalat is stimmelt, mert amikor megkérdeztem Jonas-t, hogy hallott-e már róluk, egyből azt felelte, hogy lényegében mindent náluk rendelt, és soha nem volt semmi problémája. (Egyszerűbb lett volna az internetes kutatómunka helyett egyből őt kérdeznem, de ez van, ha az ember szeret mindent maga intézni…) Szóval a bolt a Foto Konijnenberg nevet viseli, négynyelvű honlapjuk van, a rendelés és az egész elképzelés lényegében az otthoni e-digital megfelelője, és egy-egy boltjuk van Belgiumban illetve Hollandiában. Szóval csütörtökön leadtam a rendelést, fél órával később pedig már jött a visszaigazolás, hogy mehetek is érte (eszméletlen milyen raktárkészletük van). A bolt Turnhaut-ban van, lényegében a semmi kellős közepén, az Isten háta mögött a városka peremén, így másfél órát kell buszozni, de megéri. Lényegében a központi raktárépületük egy részében alakították ki a boltot – szóval nem igazán van extra bérleti meg szállítási díjuk, ahogy elnéztem – ami a körülmények ellenére lenyűgöző. Először is nagy, tele van mindenféle fotóscuccal, amit csak el lehet képzelni; memóriakártyáktól kezdve az állványokon és táskákon át a legnagyobb teleobjektívekig és studiófelszerelésig. Másodszor is ingyen kávé van :) De ami a legdurvább, az a sorszámos rendszer. Mint a bankokban. Belépés után számot kell tépni, és miután az ember sorrakerül, onnantól egy külön eladó foglalkozik vele a tanácsadástól kezdve a fizetés intézéséig. Nagyon profi. És nagyon sok vásárló van, láthatóan jelentős arányban profi fotósok is. Nem sokkal előttem egy úr akkora teleobjektívet vásárolt, mint a combom… Szóval kb. tizenöt perc alatt sorrakerültem (egyszerre három ember foglalkozik a vevőkkel), egy külön kis asztalnál kibontottuk a dobozokat, mindent átnéztünk hogy rendben van-e, nekem meg fülig ért a szám, amit az eladó meg is jegyzett (mondván hogy elég boldognak tűnök – miközben épp a vázat forgattam a kezeim között -, mire én csak annyit tudtam felelni, hogy nagyon is az vagyok!). Szavakkal nem is lehet leírni a különbséget a 300D-hez képest. Mesés. Profi. Minőségi. Az objektív is nagyon rendben van. Érzeni az anyagot a gépben. Részletek majd egy következő posztban, de most érzem igazán, hogy bánnám, ha az 50D-t választottam volna. Sajnos busz csak két óránként van (de legalább átszállás nélkül), így “kénytelen voltam” kicsit több mint egy órán keresztül fotós magazinokat olvasni, mielőtt hazajöttem volna. Nagyon elégedett vagyok, ígérem amint igazán elkezdem használni, írok a tapasztalataimról – no meg jönnek majd a jobbnál jobb képek! Karácsonyra másoktól csak szeretetet kérek.

8 Replies