Hajónapló – 10-11. nap

Az ERASMUS cirkáló fedélzetén csendesek a napok, egyelőre semmilyen ellenséges tárgy nem sodródott elénk a belga vizeken… :-D Na, szóval tegnap sikerült elintézni egész sok dolgot (odafelé sétálva mag csináltam pár képet az egyetem kastélyáról, meg egy templomról, melyek a Flickr galériámban meg is nézhetőek):

  • Visszaküldtem az ELTE-nek az ETR-ből kinyomtatott, és kitöltött (az itteni, kari Erasmus-koordinátorom egy angyal, de tényleg, nagyon sokat segít) Certificate of Registration-t, most már elméletileg utalhatják a teljes ösztöndíjamat.
  • Akartam csináltatni sportkártyát, de a honlapon fellelhető információkkal szemben annak nem kell, akinek a diákjára már a beiratkozáskor rányomták, hogy “fizetett érte” (ERASMUS-osoknak persze ingyen van).
  • Mivel majd kell egy halom igazolványkép, csináltattam 8-at, erre ajándékba adtak még négyet! Életem végéig elég igazolványképem van… Majd osztogatok belőle :-D

Természetesen a szerződésem (a szállásról) még nincs kész, nem igaz, hogy ennyi idő alatt nem fordul meg a posta Hollandiából (vicces, hogy nem tudnak fenntartani itt is egy központi irodát…) – ez csak azért nem túl jó, mert kéne a City Hall-ban esedékes regisztrálásomhoz (amikor bejelentem a címemet, meg hogy meddig leszek az országban…). Egyébként nincs gáz, “no para”, állítólag hétfőre meglesz – sőt ha előbb, akkor szól a házinéni (aki egyébként összesen 2+/-1 órát van itt naponta)… De egyébként már csak ez van hátra a hivatalos formalitásokból (no meg a Learning Agreement módosítása…). Dél után nem sokkal volt egy szép zivatar elég hosszú jégesővel, így kicsit később voltam enni…

Ma már majdnem volt órám :-D Azért csak majdnem, mert én voltam az egyetlen diák, és úgy döntöttünk, hogy csak jövő héten kezdjük el az anyagot, hátha lesz még akit érdekel… Állítólag egy éve négyen voltak – mondtam is a tanárnak, hogy nálunk 3 fő alatt el sem indul a kurzus… Egyébként ez a Solar Physics nevű tárgyam (Napfizika), ami eredetileg hollandul lett volna, de – főleg így – természetesen angolul lesz, és úgy néz ki hogy a tanár irodájában (elég nagy monitora van)… Kölcsön is adta a könyvet (ő írta), hogy nézzem át, mennyire nehéz (van vagy 1 kiló) – bele is néztem, nem vészes, Asztrofizikából már egész sok mindent tanultunk is…

Hazafelé beugrottam a boltba, vettem vajat meg zsömlét, hogy legyen mivel megenni azt a finom csokis meggylekvárt, amit Flóra anyukája küldött :-) Aztán vettem még alkoholos filcet, hogy legyen mivel feliratoznom a kajáimat, meg a környezettudatosságom nevében egy 500-as csomag A4-es lapot, ami 100%-ig újrahasznosított papírból (rostból) készült – és még magyarul is volt rajta leírás!!! Mindjárt megint esik, hallgatok egy kis zenét, meg belenézek még abba a Principles of Magnetohydrodynamics c. könyvbe is ;-) Lehet hogy meglesz az 5 tárgyam??? 3 már tuti…

Ui.: az egyetemig a péksütemény boltot útba ejtve a kényelmes séta 45 perc, odafele azt hiszem gyalogolni fogok, ellensúlyozván a sok finom belga csokit :-) Péksüti nélkül kb. fél óra.

Uui.: elfelejtettem szólni az itteni internetről, a KotNet-ről (Kot=szoba). A helyzet az, hogy havi letöltési limit van, összesen 4 Giga, és a feltöltési meg azt hiszem 1 Giga. A júzer (gyk.: user) minden belépésnél látja hogy hány százalékon áll (dinamikus a dolog, mert nem naptári hónapokkal számol, hanem folyamatosan, azaz ha egy napig nem használom a netet, akkor másnap 3%-al többszabad kapacitásom lesz a számlálón). Ez a kalózkodás kivédésére lett kitalálva, ami OK, az viszont nem ok, hogy azért 4 Giga, az nem olyan sok, így nem lehet csak úgy folyton youtube videókat nézni, meg internetes TV-t, vagy rádiót hallgatni, vagy napi 50 Megás CNN podcast-okat letölteni :-( Szóval csak csínján a nettel. Lépek is ki, de azonnal…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.