Belga sör, sok kérdés + 17P/Holmes üstökös

Na nem csak a címben szereplő nedűről lesz szó, úgyhogy akit csak az érdekel, ugorjon a bejegyzés végére. Még pénteken elfelejtettem írni, hogy napközben eléggé elbizonytalanodtam a második félévvel kapcsolatban – ezt most részletesebben nem fejteném ki, de lényeg ami lényeg, ennek még lesz ebben a bejegyzésben folytatása. Este James Bond ment a VT4-en, jó volt. Szombaton szokás szerint mostam, takarítottam (igen, port is töröltem mindenhol). Délután vettem végre egy könyvet (Sam Bourne – The Last Testament), amit majd szabadidőmben olvashatok (még nem jött el ez a pillanat). Este megint tévéztem, most a Trója ment a VT4-en. Vasárnap foglalkoztam a kutatási projekttel, de ez túl sok eredményt nem hozott… A Kéktúrás oldal angol verziójában kijavítottam pár dolgot – a javaslatokért köszönet Apunak :-) No és a legfontosabb: írtam egy halom kérdést egy halom embernek, hogy legyen mire alapoznom a döntésemet a második félévet illetően. Kinek mit írtam, és mi a válasz:

  • Prof. Dr. Conny Aerts – A következő félévben milyen tárgyak lesznek, illetve be tudok-e kapcsolódni valami “igazi” kutatásba? Válasz: Igen, kaphatnék valami nagyobb témát, amiből publikációt is írhatnék. Tárgyak:
    1. Theory of Stellar Oscillations
    2. Stellar Atmospheres
    3. Interstellar Matter
    4. The Solar System
    5. Capita Selecta (High-Energy Astrophysics)
    6. Nuclear Astrophysics (Brüsszelben)
    7. Dynamics of Stellar Systems (Gent-ben tanítják)
  • Dr. Petrovay Kristóf – El lehet-e fogadtatni az itteni Asteroseismology tárgyamat (6 kredit) két otthoni tárgynak, név szerint nem csak az Asztrofizika 5-nek (2 kredit), de a Csillagászati Szeminárium 6-nak is (2 kredit). Van-e nekem valami teendőm az ETR-ben bármilyen szerződésmódosítás esetén (lévén a rendszer korábbi lezárása miatt nem azok a tárgyak szerepelnek az ETR-ben mint a szerződésben)? Válasz: Igen, el lehet fogadtatni. Az ETR-el nekem nincs dolgom, azt a TO és az ETR-esek elintézik majd.
  • Témavezetőm – Ha nem maradnék kinnn a második félévre, tudna-e nekem egy harmad vagy egy fél állást adni arra a szemeszterre? Válasz: A harmad biztos, a fél kérdéses.

Ezen felül írtam még az ELTE TTK ERASMUS-os emberének is, majd ha válaszol, akkor írok arról is – fontos kérdések, és nagyon kellenének a válaszok is. Majd írok ide egy listát, ha meglesz az utolsó válasz is, hogy mi szól a maradás mellett és mi ellen. Még nem döntöttem.

belgasor_trappistes_rochefort.jpgTegnap a Csillagász Mesterképzés diákjai (egyszerűbben: csoporttársaim) szerveztek egy kis délutáni programot. Először is elmentünk biliárdozni (Pool) – két asztalon játszottunk, sokan most próbálták először. Elég jól ment ;-D Aztán kerestünk egy pizzériát, ahol jól megtömtük az addigra már igencsak üres gyomrunkat (finom és nagy pizzák voltak), és ittunk a ház vörösborából is. Végül kerestünk egy kellemes pub-ot (kulturált söröző) ahol hosszan beszélgettünk egy jó üveg (0,33 l) sör mellett. Belga ajánlásra (miután valami édeset kértem) a balra látható sört fogyasztottam. Ez kérem szépen egy trappista sör, mégpedig egy Trappistes Rochefort 8-as (3.20 € – összehasonlítási alapnak: egy Stella 1.80 € volt ugyanitt). A Wikipédia szerint a trappista sörök a legjobban erjesztett világos sörök (szerintem ez inkább barna volt…), trappista kolostorokban készülnek, és a teljes gyártást a szerzetesek végzik – de legalább is ők koordinálják és felügyelik a folyamatot. Jelenleg hét ilyen kolostor van (6 Belgiumban és egy Hollandiában), ezek a következők: Achel, Chimay, La trappe (Hollandia), Orval, Rochefort, Westmalle és a Westvleteren. Minden sörnek (már nem csak a trappistákról van szó) egyedi pohara van, melybe tökéletesen belefér egy üveg tartalma (a normál kiöntési sebesség mellett keletkező habbal együtt). És most jön a lényeg: ennek bizony nem az a szörnyű, keserű sör íze volt! És a szaga sem az volt! Határozottan kellemes íze és illata teljesen más, mint az otthoni söröké. Nem lettem (egyelőre) nagy sörös, de ez finom volt. És jót is beszélgettünk. Ahogy hazaértem, egyből mentem is aludni.

Mára a korábbi bejegyzésben említett illető eltávolította a képeimet a blogjáról – szóval sikeres volt a felszólításom. Ennek örültem :-) Úgy néz ki, hogy végre sikerült “átütő eredményt elérni” a Research Project-ben, azaz lényegében megtaláltuk a keresett paramétert, és reális eredményeket kapunk. Ez is jó :-) És ha minden jól megy, ma végre derült lesz az éjszaka, és megnézhetem a 17P/Holmes üstököst, ami pár napja csupán egymilliószorosára fényesedett, és most szabad szemmel is könnyen látható, amint éppen átrajzolja a Perseus csillagképet :-) Indulok is haza (most az egyetemen vagyok). Senki sem panaszkodhat, igazán sokat írtam most is.

Frissítés (19:45) – láttam az üstököst!!! Nagyon szuper, kb. 2,6-2,7 magnitúdó lehet. Ha éjfél körül még derült lesz, talán csinálok egy fotót is. A fotóimat felhasználó emberke pedig még egy bocsánatkérő levelet is írt. Félvezetőkről szóló konferencián voltak Leuven-ben, csinált sok fotót is, de a kastélyról egyet sem tudott, és a fotóimat meg a kollégájától kapta, aki nem mondta, hogy nem az ővéi… Igaz vagy sem, a bocsánatkérés becsülendő.

17pholmes.jpg

Frissítés 2. (01:05) – le is fotóztam! A képről jól látszik milyen szépen átrajzolja a Perseus csillagképet. Szabad szemmel nézve kiterjedt, egyértelműen nem csillagszerű kis paca. A kép Canon EOS 300D-vel és a korábbi bejegyzésekben megkereshető Sigma objektívvel készült a szobám előtti udvarról (ez csak egy kivágat az eredeti, teljes képből). További adatok: ISO 400, 10 mm, f/4, 30 sec. Készítés ideje: 2007.10.30. 23:12 (UT).

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.