Ma meglazult a kormányom (a stucni csavarjai engedtek szorításukból). Ami hihetetlen ebben a dologban, hogy mindez a második olyan napon történik, amikor már állandó jelleggel van a futárzsákomban egy svájcibicska szerű imbuszkulcs-készlet. Megálltam (pontosabban megálltunk, mert ma Kata és Józsi társaságát élveztem egy darabon hazafelé), és egy perc alatt megszereltem. A kivétel erősíti a szabályt (Murphy törvényét).

Egyébként meg ma megint olyan szél volt, hogy odafelé erőlködés nélkül repesztettem délnek majdnem negyvennel, hazafelé meg néha a huszonötöt alig tudtam kipörgetni a szembeszél miatt. De legalább 10°C volt és melegen sütött a Nap, így végre elég volt egy pulcsit felvennem. Viszont az valami katasztrófa, hogy ha egyedül tekerek, akkor nem tudom visszafogni magam, egyszerűen nem vagyok képes kényelmes tempóban haladni – valamiért ha nem koncentrálok oda, hogy lassan menjek, akkor ösztönösen olyan gyorsan megyek, ahogy tudok… Bezzeg hazafelé a többiekkel nem zavart hogy a magánakcióimhoz képest lassan megyünk… Nem értem miért van ez. Pedig ha lassabban mennék, váltópólót sem kéne vinnem. Ez Budapest és nem a Tour de France, bakker.