2009.09.28. – 10.04.

Zajlik az élet, nincs idő blogot írni. Katasztrófa. (Egyik szemem sír a másik meg üveg nevet.) Azért megpróbálom így a hét végén összeszedni mi történt az elmúlt pár napban, nehogy feledésbe merüljenek a dolgok. Szóval hétfőn fogalmam sincs mi volt, de tényleg, halvány #800080 (lila) gőzöm sincsen. Azon kívül hogy dolgoztam, persze. Kedden volt megbeszélésem, kaptam adatokat (spektrumok), találkoztunk az új csillagász diákokkal, délután pedig megtartottuk nekik a prezentációt az egyik kurzushoz (Research Projects I.) választható projektekről. Este voltunk sörözni (meg egy kicsit társasjátékozni is, de hajnali egykor kitettek minket – mondván, hogy zárnak… az ész megáll :D), bővült a megízlelt típusok listája: Trappist Achel és Boerinneken. Szerdán kiderült, hogy sajnos egyik társaság sem választotta az általam prezentált témát (pedig jó volt, csak hát 12 projekt volt 6 csoportra – így viszont fél év múlva újra beadhatom ezt, és nem kell másikat kitalálnom… mondjuk nekem már van tervem a következőhöz is, ami sokkal eredetibb lesz, csak azon majd még nekem is dolgozni kell), viszont besegíthetek az egyik postdoc-nak, aki egy ideig nem lesz itt, így akkor én fogom helyettesíteni. Lehet, hogy ez így elsőre kicsit meglepő, de ennek én kifejezetten örülök – eleve én ajánlottam fel az ebédszünetben, hogy ilyen esetben szívesen átveszem valakinek a diákjait. Este az előző napival félig megegyező társasággal voltunk kebabot enni (isteni volt), majd Nadia-nál beszélgettünk egy sör mellett (Jupiler). Csütörtökön segédkeztem a diákoknak adott projekt-ismertetésben (Fourier analízis bemutatása és magyarázata), majd bevásároltunk a pénteki “állófogadáshoz”, este pedig voltam gyeplabdázni. Közel két év kihagyás és floorballozás után elég furcsa volt, de az edzők egyből látták rajtam, hogy én már korábban is játszottam, szóval elküldtek a társaság jobbik felébe. Nem volt rossz, majd meglátjuk hogy hosszabb távon milyen lesz. A nap végére úgy elfáradtam, hogy csak pár oldalt bírtam olvasni a könyvemből (Dan Brown – The Lost Symbol).

A péntek elég sűrűre sikeredett. Mivel még mindig nincs sem szerződésem, sem diák-, vagy személyzeti igazolványom, csütörtökön írtam az adminisztrációért felelős titkárnőnknek, hogy ez a helyzet kezd elég kellemetlen lenni (nekem és az ausztriai srácnak is), mert az igazolványok nélkül drágább a kajálás és a sportolás, szerződés nélkül pedig nem kapunk fizetést és biztosítva sem vagyunk. Ráadásul az International Office-ban tett szeptember 8-ai látogatásunk alkalmával azt igérték, hogy max. 3 hét múlva minden készen lesz. Nos, az e-mail-em hatására a titkárnőnk (aki egyébként egy angyal, nem rajta múlnak a dolgok) péntek reggelre kiderítette, hogy a papírok “pont” elkészültek, minél előbb menjünk értük. Persze ekkor már bent voltam az Intézetben, mindenféle eredeti oklevél meg ilyenek nélkül (8-a után már nem cipeltem magammal minden nap két kiló nyomtatványt…), épp a biciklis SPD cipőmet cseréltem át a normálisra, amikor megkaptam a híreket. Nos, uccu neki, szóltam Paul-nak, hogy menjünk… Bebicikliztünk az International Office-hoz, megkaptuk a beiratkozáshoz szükséges papírokat, azokkal elsétáltunk a University Hall-ba, ahol 20 perc sorbanállás után közölték velünk, hogy a számítógépen még ki kell töltenünk egy n-edik űrlapot (lényegében ez az elektronikus beiratkozás, de ugyanezeket az adatokat már minimum háromszor megadtuk minimum 90%-ban tök ugyan ilyen űrlapokon), mielőtt tényleg beiratkozhatunk. Mire ezzel végeztünk, már dél volt, és mivel az ügyintézés itt csak 12:30-ig tart, valamint nem volt nálunk pl. diplomamásolat (amit már ugyancsak n-szer bemutattunk) sem, úgy döntöttünk, hogy hagyjuk ezt a fenébe, eszünk inkább és majd hétfőn visszajövünk (mást nem nagyon tudtunk tenni). És akkor a hab a tortán: a titkárnőnk azt mondta, hogy ő úgy értesült, hogy a szerződésünk (amit sem ő, sem mi nem láttunk még) október 5-től fog szólni… Ami elég érdekes, mert szeptember 1-je óta hivatalosan itt vagyunk és dolgozunk, hasonlóan a három belga nemzetiségű PhD-shoz, és ők hó végén már kaptak is fizetést, mi meg itt vagyunk pénz nélkül és a megtakarításainkból kell finanszíroznunk a mindennapjainkat. De semmi para, mindenki tisztában van a helyzettel (ebédszünetben többek között egy professzorral is beszéltünk, és biztosítottak minket, hogy valahogy meg lesz oldva a szeptember kifizetése is). Állítólag volt már ilyen korábban is, és tisztában vannak vele, hogy a belga adminisztráció – úgy ahogy van – szar. Nem kicsit, nagyon. Ettől persze sem Paul sem én nem lettünk boldogabbak, de jövő héten addig nem dolgozunk, amíg minden nincs 100%-ig elintézve. Ez így már nem állapot. Ettől függetlenül délután megtartottuk a hagyományos állófogadást – minden évben az új PhD-sok az első fizetésük megérkezése után (sic!) szokás szerint étellel és itallal kedveskednek az Intézet többi dolgozójának és a diákoknak. Nadia isteni csokis sütiket csinált – neki külön köszönjük a segítséget. Mire mindenki elérte a kellő véralkoholszintet és elmosogattunk, már majdnem nyolc óra volt. Ezek után páran (Steven, Paul, egy most végző PhD-s, egy postdoc és én) még elmentünk a belvárosba vacsorázni. Isteni wok-os kaját ettem (fehér rizs alap, csirke, ananász, bamusz, bébikukorica plusz egyéb standard nyalánkságok édes-savanyú szósszal). Éjfél után értem haza, úgyhogy olvasni megint nem volt időm…

Szombaton épphogy felkeltem, amikor jött két munkás (akik csak franciául beszéltek – erős a gyanúm, hogy románok voltak) és megcsinálták az ablakok szigetelését (a keret és a párkány között pl. nem volt szinte semmi). Ez mind szép és jó, de örülnék, ha legközelebb ilyen esetben előre értesítenének – ezt meg is fogom írni a “háziúrnak”. Miután kisöpörtem utánuk, elmentem egy rövidet biciklizni (hogy GPS-el rögzítsem a mindennapi munkábamenős útvonalamat), majd pár szükséges dolgot beszerezni (ugyancsak biciklivel – természetesen). Először is megvettem a 100 Belgian Beers to Try Before You Die! c. könyvet (nehogy kimaradjon egy fontos sör a kóstolásból), majd a Mac oprendszerének legújabb változatát (Mac OS X 10.6 Snow Leopard – a verziószámból ki lehet találni, hogy majd kedden fogom feltelepíteni ;D). Szereztem még láncolajat, biciklis kesztyűt (mert lefagy a kezem és szárad ki, ami nem jó – ipari mennyiségű kézkrémet használok…), valamint olyan fényvisszaverő bigyót, amit a lábszárra lehet tenni, és ami többek között rögzíti a nadrág szárát, hogy ne egye meg tekerés közben a lánctányér. Ugyan a biciklizést itt nem kell népszerűsítenem, de lassan kezdhetek kampányolni a biciklis parkolóhelyek számának további növeléséért, mert az nem járja, hogy a bolttól száz méterre találok csak üres parkolóhelyet. Este Paul-val megnéztük az Inglourious Basterds c. filmet a moziban (holland és francia felirat párhuzamosan). Hát, elég Quentin Tarantino-s volt… Mondjuk tudtam értékelni a stílust, csak egy picit másra számítottam. Illetve nem kicsit volt zavaró, hogy a film felében németül meg franciául beszéltek (mivel a második VH alatt játszódik Franciaországban), előbbi esetben legalább a francia feliratból meg-megértettem valamit, utóbbiban viszont csak holland felirat volt, ami – őszintén – nem sokat segített… Utána megittunk még egy sört (semmi újhoz nem volt kedvem, így maradt a Rochefort 8). Vasárnap elég későn keltem, dolgoztam kicsit a Naprovaton (még mindig nincs kész, egyszerűen nem tudok koncentrálni rá…), délután voltam floorballozni (elég jó voltam, csak kevesen voltunk), este pedig olvastam egy kicsit (eredetileg mosni akartam, de lusta és fáradt voltam hozzá…).

4 thoughts on “2009.09.28. – 10.04.

  1. Siklósi Evelin

    Végre eljutottam erre az oldalra is, ahogy látom jól vagy, nekünk nehezen megy az OB I, Viktor nélkül különösen. Örülök, hogy gyeplabdázol és floorballozol is.
    eve

  2. Péter I. Pápics Post author

    Követem az eredményeket, sajnálom hogy nem megy jobban a dolog. :( Viktornak írtam SMS-t, remélem megkapta. Viszont nekem több floorball kellene, időm azonban nem igen akad hozzá…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.