Az elmúlt két hét

Azt hiszem elérkezett az idő egy kis unalmas naplószerű bejegyzéshez. Mivel már fél hónapja nem igazán írtam magamról. Nehogy aztán otthon azt képzeljétek, hogy megállt az élet. Szóval 24-én hajnalok hajnalán, 4 órakor keltem, de szerencsére Robin felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, így nem kellett az első vonattal vagy busszal rizikóznom – hisz a korábbi napokban a téli időjárás egy kissé megnehezítette a közlekedést a nem pontosan ilyen körülményekhez szokott belgák számára. A repülőút a kissé sietősen elfogyasztott és nem is olyan jó Starbucks kávé után kellemesen – blogírással – telt, gyönyörű volt a napfelkelte (és gyors, mivel kelet felé repültünk). A budapesti szürke, ködös, latyakos idő viszont nem annyira tetszett, a házunkba belépve az orromat megcsapó süteményillat már annál inkább :) Anyu igazán kitett magáért! Egyébként 23-án 1 órán belül sikerült minden ajándékot beszereznem, amivel azt hiszem egyéni (ha nem világ-) rekordot állítottam fel (ennyi idő alatt 5 különböző boltot jártam meg). Szóval kisebb csomagolás és a vendégszoba elfoglalása után már rakhattam is össze a fát. (Műfenyőnk van.) Valahogy ez a feladat mindig rám hárul…

A karácsony szép, a legjobb ajándék (nem mintha ez fokmérő lenne) pedig kétség kívül az általam az eredetileg a tesómnak vett, de végül az egész család által órákon keresztül játszott PS3-as tenisz játék volt. Nem igazán hittem volna, hogy majd pont a szüleim (!) játszanak egymás ellen… (Erről mozgóképes dokumentáció is készült, de személyi-jogi aggályok miatt nem töltöttem fel sehova. Még ;D) De hát ez van ha az embernek teniszmániás családja van… Persze az ünnepek jó magyar szokás szerint a vég nélküli evés nevében zajlottak – két étterem között is igyekeztünk a maximális süteménymennyiséget magunkba tömni. Legalábbis én igyekeztem. Végül is az otthon töltött egy hét emellett főleg a pihenésről szólt, ami igencsak rám fért. Voltunk bowlingozni (sokkal jobban ment, mint legutóbb Belgiumban, még XX\-t is gurítottam egyszer), valamint találkoztam Flórával is (a tőle kapott naptár már az irodám falát díszíti) és eladtam Sylverdevil-nek a Canon EOS 300D-met (nála jó kezekben lesz). Persze hihetetlenül hamar elszállt az otthon töltött idő, és semmi perc alatt azon kaptam magam, hogy már megint csomagolnom kell…

Ferihegyen még beszereztem másfél liter tipikusan magyar alkoholos italt (2 Tokaji bor és egy barackpálinka), aztán huss, egy Avro RJ85-össel vissza is repültem Belgiumba – történt mindez december 31-én. Hazaérve felcsavartam a fűtést, hogy mire visszaérek a vásárlásból, csupán a hűtőben legyen 10°C alatt a szobámban a hőmérséklet… A szilveszter estét/éjszakát Roy-nál (norvég postdoc) töltöttük, hatalmas evés-ivással (illetve éjfélkor besétáltunk a belvárosba, ahol hatalmas visszaszámlálás és őrült pezsgőzés volt, de a tűzijátékot nem vitték túlzásba). A Tokaji bor és a püspökkenyér is hatalmas sikert aratott, de volt ott többek között pl. rénszarvas-hús is… 2010 első “reggelén” 16:30-kor keltem, ami kissé rányomta a bélyegét a következő napok életritmusára, értsd, általában 11-nél előbb nem érkeztem meg a munkába és este nyolcnál előbb nem is mentem haza… Hétvégén DVD-maratont tartottam: UP, The Young Victoria, Transformers: Revenge of the Fallen, Seven Pounds. Ezekből az utolsó volt kiemelkedően jó, csak ajánlani tudom (a kicsit komolyabb filmek kedvelőinek), de összességében mind a négy tetszett, bár szerintem az UP kissé túl van ajnározva…

Aztán tegnap kiderült, hogy ma déli határidővel meg kell írnom egy (ugyan kisebb fajta, de azért nem öt perces) proposal-t a Kepler űrtávcsővel való észlelésre, ami miatt kicsit kivert a verejték, de 24 órán belül elvégzett 20 órányi munkával (3 óra alvás, egy óra evés) sikerült időben elkészülni. Azt hiszem elégedettek lehetnek velem :) Így ezt a fél órányi blogírást most megengedhettem magamnak… Ja, és itt megint hó van, nem nagy, csak pár centi – viszont szépen csillog -, de napok óta nem volt pozitív hőmérséklet, és egy jó ideig még nem is lesz… Ma este lesz az éves intézeti vacsora: puccos étterem, ajándékozás és öltönyben bringázás ;)

Na, azt meg el is felejtettem, hogy sikerült még időben elintézni a nemzetközi átigazolási papírokat (itt látható a nevem a Nemzetközi Floorball Szövetség honlapján), így most már hivatalosan is a belga első osztályban szereplő FC Tigers Kraainem játékosa vagyok! Leszek én még belga bajnok ;D

2 thoughts on “Az elmúlt két hét

  1. sylverdevil

    azért az egy jó nagy löket motivációt adhat, ha _átigazolnak_, tisztára pont egy vérbeli profit ;)
    a filmek közül sajnos csak az UP!-ot láttam, túlértékelve nemtom túl van-e, röviddel a megjelenése után láttam, akkor dícsérték azt tudom. azt hozta amit vártam tőle, a pixar nem nyúl mellé :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.