Tag Archives: munka

December

A tenerifei téli iskola után olyan szinten nem volt semmire sem időm, hogy – amint azt gondolom észrevettétek – blogot sem tudtam írni. Előre elárulom, túl sok mindenről nem maradt le senki… Még a kalandos hazarepülés utáni vasárnap gyorsan megnéztem a moziban a Harry Potter legújabb részét (nem volt rossz, de azért az utolsó rész ütősebb lesz – remélem), aztán belevetettem magam a munkába. Először elkezdtem kicsit dolgozni a következő csillagomon, majd fel kellett készülnöm a PhD bizottságom és az Intézet előtti éves beszámolómra, majd meg kellett írnom egy kutatási pályázatot a Kepler űrtávcsővel kapcsolatban, majd be akartam fejezni a cikkem utolsó körös korrekcióját (pozitív referee report után vagyunk már, fél lépés a publikáció) – ez a legutolsó pont már nem lett teljesen kész. De addigra én már teljesen kész voltam…

Mindeközben – ezalatt a négy hét alatt – összesen kétszer mentünk el sörözni, háromszor étterembe enni (egyszer a diákok hívtak meg, akiket La Palmán felügyeltem), volt egy floorball meccsem (nulla edzésen…, de legalább nyertünk, és vezetjük a tabellát), egyszer sikerült elmenni falat mászni, háromszor egy órát tekerni az időközben beszerzett Tacx Flow edzőgörgőn, és egy fél hétvégén sikerült csatlakozni a többiekhez egy kis kiruccanásra a belga tengerparthoz (ami egy esti társasjátékozást, és egy szombati városnézést jelentett Brugge-ben… – már megint ott, idén már nem tudom hányadszor jártam arra, és már megint én voltam az idegenvezető :D). Semmi más szórakozás. A végére már nagyon haza akartam jönni. Pl. arra nem volt egy szabad órám, hogy PS3-on játsszak egy pár meccset… Szerencsére a karácsonyi ajándékokat időben beszereztem – a decemberi prémiumnak köszönhetően az első kör után még egyszer elmentem körülnézni, és hát beszereztem még ezt-azt mindenkinek :) Igazság szerint én imádok ajándékot adni :) Na jó, magamat is megleptem – az utolsó hétvégén, amikor már nagyon nyomott hangulatom volt a sok munkától és kevés alvástól – egy új telefonnal. Hosszas mérlegelés után egy HTC 7 Trophy-ra esett a választásom. Bármennyire is Microsoft ellenes vagyok, a Windows Phone 7 kezelői felülete annyira elnyerte a tetszésemet, hogy ezt választottam (pedig milyen rég óta ácsingóztam egy iPhone után). És nem bántam meg, nagyon jól működik vele minden. A Mac-val való szinkronizálás is megoldott (naptár és kontaktok a Google felhőjén keresztül), úgyhogy nincs semmi gondom, élvezet használni. Olyannyira, hogy laptopot nem is hoztam haza magammal – a munkát leszámítva mindent (mail, internet, bármi) meg tudok oldani a telefonon is :) Dolgozni meg az ünnepek alatt nem fogok – hisz nem is kell… Ezen kívül az iTunes-on vásárolt halom zenével tettem kicsit vidámabbá a hétköznapokat. Meg kellett egy új külső merevlemez is, mert elfogyott a helyem. 2 TB-osat vettem. És két és fél hét kellett, mire lett egy kis időm installálni… Mondom, durván sok munkám volt.

Közbe megérkezett a tél is, már nagyon korán. November utolsó hetében leesett a hó, és kisebb olvadásokat leszámítva folyamatosan hó fedte a tájat (még soha ennyi hótakarós nap nem volt a belga meteorológia írott történetében ebben a hónapban – ezt már most tudni lehet…). Közben hideg is volt, egyszer mínusz nyolc fokban szakadt a hó, aztán a karácsony előtti utolsó hétvégén vasárnap óriási pelyhekben (annyira gyönyörű volt, hogy muszáj volt kimennem kicsit gyönyörködni, és lehet hogy a hideg miatt, de nem bírtam abbahagyni a mosolygást, annyira élveztem), pár óra alatt leesett 10 centi. A belgák persze erre továbbra sincsenek felkészülve, de hát Istenem, egyszer majd csak megtanulják, hogy téli gumi nélkül csak csúszkálni fognak, és hogy a már leesett öt centi havon nem segít, ha arra szórják rá a sót… (Csak hogy valami jót is mondjak, végre újra aszfaltoztak pár katasztrofális állapotban lévő utat azon a környéken, ahol nap mint nap keresztülbiciklizem.)

Annyira durva idő volt, hogy a brüsszeli repteret nem egyszer le kellett zárni, így ahogy közeledett a hazautam időpontja, egyre jobban elkezdtem attól tartani, hogy esetleg az én járatomat is törölni fogják, és akkor nem érek haza karácsonyra. 24-én utazni ugyanis nagyon kényelmes, de ez a rizikó benne van a pakliban. Már napokkal 24-e előtt látszott, hogy bizony gondok lehetnek (és nagyon jól esett, hogy sokan szorítottak nekem Magyarországról, hogy sikerüljön hazajönnöm, páran skype-on is tartották bennem a lelket). 23-án este már hófúvásban vittem le a szennyest a mosodába, mire hajnali kettőkor ágyba kerültem már 10 centi friss hó esett (és lezárták a repülőteret, az utolsó x járatot pedig törölték…), és amikor reggel ötkor keltem, még mindig tartott a vihar, és 15-20 centinél jártunk… Az utakat persze nem takarította senki, így a hófúvással együtt kissé úgy festett a táj, mintha beköszöntött volna a legújabb jégkorszak… Mivel a kilátások azért nem voltak reménytelenek (még nem törölték a gépemet, és a hóesés végét is láttam már az időjárási radaron), fogtam magam és az első vonattal (ami csak negyed órát késett) kimentem a reptérre. Itt persze volt némi káosz, mert eleve a dolgozók sem tudtak időben bejönni, így a takarítást is csak késéssel tudták megkezdeni, de legalább volt időm bevásárolni csokiból :D Az érkező járatokat eleve törölték, és a felszálló gépek nagyjából kétharmadát is, mivel összesen egy kifutópályát sikerült használható állapotba hozni a háromból. Csodával határos módon végül kicsit több mint három óra késéssel nekünk sikerült felszállnunk, így nem sokkal délután három után már a hómentes Ferihegyen voltam… A karácsony jó volt, végre pihenhettem kicsit, no meg persze szokás szerint degeszre ettük magunkat, de hát ez hagyomány. Voltam nagymamáméknál is (mama zserbója még mindig isteni – na nem mintha anyu túrós meggytortája vagy püspökkenyere nem érdemelne hasonló besorolást), ma pedig “kicsit” felújítottuk a ruhatáramat :) A héten még barátokkal találkozom (már nagyon nagyon várom), aztán szilveszterre – ha minden jól megy – már repülök itthonról haza Belgiumba. Még jó hogy ma volt egy szabad órám blogolni :) Na mindenkinek további jó bejglizést!

(Képeket meg aztán végképp nem volt időm csinálni, bocsi.)

Újra Belgiumban

Emberemlékezet óta nem írtam blogot magyarul, így itt az ideje. Nehogy aztán elfelejtsem hogy is kell azt :) Szóval múlt vasárnap este enyhe másfél órás késéssel megérkeztem a brüsszeli reptérre, visszacsöppenve az esős és hideg németalföldi valóságba a jó húsz fokkal melegebb Kanári szigetek után. Leuven-be egy kissé gyorshajtó taxis hozott, aki nagyon büszke volt rá, hogy ismeri az összes fotós traffipax helyzetét (azok közelében visszavett a 160-as tempóból), aztán persze jól meglepődött, amikor az egyik lehajtónál villant a vaku ;) Nem sokkal éjfél után értem haza, a lakásban volt vagy 10°C, így “vacsorát” még hidegben csináltam, de szerencsére hamar bemelegedett a levegő. Persze minden szanaszét dobáltam, a biciklis doboz elfoglalta a szoba közepét (csak a kerekeket szedtem ki, hogy ne legyen nagy benn a “feszültség”), meg hasonlók – és ez az állapot meg is maradt péntek estig… Nem mondom, miután végül elpakoltam, hirtelen olyan tágas lett a studióm :)

Már a leuveni mindennapokba való visszarázódás is jelentett némi kihívást. Ugyanis amikor egy hónappal korábban elmentem, a diákok nagy része még nem jött meg (hisz pont a szemeszter első hete előtt léptem le), így lényegében még félig üres volt a város. Nem úgy most. A Kanári szigeteken töltött egy hónapban viszont alig volt körülöttem ember, nem közlekedtem városban biciklivel, vagy ha bicikliztem is, akkor is a napi 10 autó (és átlag 0,25 biciklis) volt az átlagos mennyiség, amivel találkoztam. Teljesen elszoktam a városi kerékpáros közlekedéstől. Így az első napokban állandóan olyan érzésem volt, hogy “Úr Isten, mi ez a sok bringás, meg autó, mindjárt nekem jönnek, atya ég, stb.” Persze ez csak pár nap volt, a hét végén már ugyan úgy szlalomoztam a dugóban álló autók között, mint korábban, de azért mégis igen sokkoló élmény volt. Már több mint egy éve élek Leuven-ben, de még mindig elámulok néha hogy mennyi ember jár mindenhova biciklivel :)

A visszaállás nehézségeit növelte, hogy a hét elején egy sürgős megoldandó feladat került az asztalomra, ami eredetileg nagyjából egy órás munkának ígérkezett, de hamar olyan nehézségek kerültek a felszínre, melyeket végül majdnem négy napba tellett 100%-ban megoldanom. Így az első napokban totál rossz hangulatom volt, ami szerdán abban tetőzött, hogy estére már fizikailag is rosszul éreztem magam, és nem is mentem floorball edzésre… Szerencsére aztán ahogy csütörtökön meglett a megoldás, egyből sokkal jobb lett a közérzetem. Ráadásul este a Via Via-ban vacsoráztunk, isteni Lasagne-t ettem, és szuper söröket ittam :) Fokozandó a jókedvemet, pénteken a szokásos szeminárium után odajött hozzám az intézet igazgatója egy kicsit beszélgetni, és elmondta – többek között – hogy nagyon tetszik neki a La Palmá-n készített film (ami a kari PR értekezleten is központi szerepet töltött be), és hogy nagyon hálás hogy így segítek az intézet, a tanszék és a távcső népszerűsítésében :D Szóval végül is nagyon jó újra itthon.

Ha szombat akkor shopping, nincs mese. Igazság szerint hosszas gondolkodás után rászántam magam hogy vegyek egy iPhone 4-est, de természetesen sehol nem lehet kapni, hetente érkezik pár darab, szóval majd próbálkozom még… (Számítottam rá, szóval nem ért meglepetésként.) Azért nem mentem haza üres kézzel :) Főleg a hét eleji rossz élményektől vezéreltetve vettem új lámpákat a biciklimre: előre egy új (meglepően) extra erős LED-vel szerelt Knog Frog Strobe-ot, hátra pedig egy Cateye TL-LD610 került (sajnos utóbbi nem volt feketében). Most olyan brutálisan fényes vagyok, hogy arra nincs szó :) Ezen felül végre vettem egy Lonely Planet Belgium utikönyvet (ugyan már a fél országot kívülről fújom, de ez sosem árt)! Meg persze csokit, de hát az alap. Este DVD-ztem: Leap Year (könnyű röhögős romatikus, a kellemes fajtából, csöpögős befejezéssel) és Invictus (igazán inspiráló film – I am the master of my fate, I am the captain of my soul).

Végül pedig álljon itt a lista a héten megízlelt új sörfajtákról: Leffe Radieuse, Kriek Boon 2009, Mort Subite Kriek, Mort Subite Kriek Xtreme, Lindemans Kriek. (Utóbbiak közül talán a Boon volt a legjobb.) Már csak egy sör áll köztem és a századik belga sör között ;) Hamarosan centenáriumi bejegyzés következik tehát!

First days at the Observatorio del Teide

After finishing the internal version (ready to be sent to the co-authors) of my first paper on Wednesday evening after weeks of hard work (even on weekends) and iteration with my supervisors, I had to pack in for a full moth, as I was getting ready to leave for two observing runs and for some holidays to the Canary Islands. As always, packing took ages, so I had no sleep at all before my taxi arrived at 5 on the morning. The most difficult part was packing my racing bike to its bike box, because everything had to be placed very carefully, to avoid any possible damage during the flights. (The wheels were placed on top of the whole stuff in separate wheel-bags, but still into the bike box).

20100922bikepacking

At the end (after I had to reopen the box – at which point I was swearing a bit – because I forgot to put the big pump inside…), I had 60 kg of luggage (and I even had to leave my tripod at home, because it really did not fit in anywhere): 32 kg in the bike box (as the box itself weights 12 kg, plus the bike is 8 kg, plus I put in some other stuff too to save space in my normal bag), 22 kg as normal check-in luggage, and 6 kg in my hand luggage. (And I had to pay only 75 € for the bike box, and nothing else. Luckily.) I took the Iberia flight to Madrid at 8 AM, then another from the same company to Tenerife after waiting two and a half hours at the airport. (I still love airports like this one.)

20100923madrid

Luckily, as the original plan was only one and a half hour, and I was a bit afraid, that the bike box will not make it in time from one plane to another… A managed to get some sleep during the flights, but I was still extremely tired upon arriving to the Canaries. (And then it came to my mind that I will have to do the same endless packing three times again in the coming month… But OK, I stop complaining.) After collecting my normal luggage, I had to go down one floor to pick up my bike box, but that floor was completely deserted – with only a few lights turned on, endless baggage claim areas with no people around at all, and then, at the very end of the area, my bike box rolled out on its own, alone. With no personnel or anyone around. It was a bit scary… Then as I stepped outside, I was shocked by the 28°C air temperature, so I took off some clothes (:P) and headed to the taxi area as fast as I could. There, the taxi drivers were the ones under a slight shock, as they realized, that all this luggage was mine, and there was no other person traveling with me :D But no worries, everything fit in perfectly (with the rear seats leaned forward), and we were on our long way up to the observatory in no time. It was still early afternoon when I arrived and checked in at the Residencia of the Observatorio del Teide. (I might consider learning Spanish instead of Dutch, if I want to get a job after my PhD as a support astronomer somewhere…) I even met two Hungarians, which was a nice surprise! As I was extremely tired, I had not done anything later that day, except that I assembled my bike, and unpacked all my bags. Yesterday I woke up at around midday, and after a nice lunch, I went for a relatively short acclimatization ride on the afternoon. (GPS details here.) My policy is the following: as I am on a work trip here, I only go cycling on those days, when I have no observing duties on the following night (because I might be in a good shape, but staying up all night and working with expensive equipment is not something you want to do tired).

20100924tenerifebike1

First I went down to 2000 meter towards the NE (passing the famous colorful curves of the TF-24 road – see picture above), than I turned back, and climbed up almost to the point where I started, but as I felt still quite strong and I had still a lot of water in my bottles, I decided to ride a bit to the other direction on TF-21 towards the Teide volcano. It was really nice, with slopes between 4 % and 12 % (with 7-8 % most of the time).

20100924tenerifebike2

I made two short videos about the roads and the scenery from the bike, which are not the best quality (as I had only my compact camera with me), but they can be seen here and here. It is worth checking them anyway, as you can see how my new cycling glasses fit me :) I think they are extremely cool ;D The road quality is not the best everywhere, but it is generally OK. There are silk-smooth parts, and there are places, where one have to be a bit more careful… After 50 km and 1000 meter of elevation gain, I arrived back well before lunch, so I had time to take a shower and check my mail before I joined the others at the table. Later that night I tried to stay up as late as possible (watching TV series on my MacBook) to shift my rhythm from day to nigh-time, but I had to go to bed already at 3 AM. Still I think it is OK, as I managed to sleep till midday today, so by the end of the forthcoming night, the shift will be complete. Now I am praying for good weather, because the last nights were a complete disaster for the previous observers, and we need data badly…

Az elmúlt hetek

Végre van egy kis időm írni, így mielőtt belekezdenék a Kanári-szigeteken átélt események részletezésébe – mely egy jó hónapig tölti majd meg többé vagy kevésbé érdekes tartalommal a blogot -, ejtenék pár szót az elmúlt időszakról. Ilyen kevés poszt ugyanis még soha nem volt a blog történetében, és hogy most mégis így történt, az azzal magyarázható, hogy bazi sok dolgom volt, és egyszerűen sem időm, sem energiám (sem kedvem) nem volt még azzal is időt tölteni, hogy esténként hulla fáradtan blogot írjak.

Munka – na az volt dögivel. Nem egy hétvégét töltöttem az intézetben, hogy készen legyen a cikkem e hét szerdára, mert obszervatóriumi munka mellett nem igazán lehet még mást is dolgozni. Szerencsére a sok fáradozás meghozta gyümölcsét, és szerda este hét órára elkészült a végleges verzió (a témavezetőimmel való hosszas iterálás eredménye képpen), amit már el lehetett küldeni az összes társszerzőnek véleményezésre. Most két hetük van kommentálni, és utána jöhet az a lépcsőfok, hogy beküldjük a folyóiratnak, ahol publikálni szeretnénk. Ott még lesz egy bíráló, aki valószínűleg egy kisebb-nagyobb adag kérdést fel fog tenni a kutatással kapcsolatban, és ha azokat sikerült kielégítően megválaszolni, akkor valószínűleg elfogadják publikálásra a cikket. Aztán ha egy hónap múlva “hazaérek” a Kanári-szigetekről, akkor már ott vár a következő kutatás tárgya, szóval egyből neki is lehet majd kezdeni ;)

Kontaktlencse – mindig is idegenkedtem a gondolattól, hogy valamit közvetlenül a szememre kelljen raknom, és soha nem volt igazán gondom a szemüveggel sem, de elérkezett az idő, hogy én is kipróbáljam, milyen is kontaktlencsét viselni. Na jó, a fő indok az volt, hogy szükségem volt biciklis szemüvegre, mivel 1) a rendes szemüvegem mögé befúj a szél és lejtőn lefelé emiatt elkezdek könnyezni, ami elég hamar előidézi azt az állapotot, hogy nem látok, továbbá 2) napsütéses időben szimplán kifolyik a szemem a sok fénytől. Így először is vettem egy Oakley Jawbone szemüveget fényre sötétedő Transitions lencsével, illetve elmentem optikushoz, hogy elintézzem a kontaktencse kérdést. A biciklis szemüveg valami isteni (majd lesz róla kép meg videó a következő bejegyzésben), mondjuk ennyi pénzért el is várom hogy az legyen. A kontaktlencse is nagyon jó, sokkal jobb mint vártam, de azért betenni még mindig nem két másodperc… Egyébként egynapos, eldobható lencséim vannak (1 Day Acuvue Moist, D -1.00, BC 9.0, DIA 14.2), így nem kell tárolással meg tisztítással vacakolni, és csak akkor hordom, ha sportolok valamit (biciklizéshez és floorball-hoz nagyon jó dolog). Egy szó mint száz, megérte kipróbálni (és biciklizni is összehasonlíthatatlanul jobb így – arról nem is beszélve, hogy végre igazi kerékpárosnak nézek ki :D).

Sport – túl sok sportra sem volt időm mostanában, de azért egyszer-kétszer el tudtam menni biciklizni. Ezen felül múlt vasárnap egész napos floorball rendezvényt szervetett a csapatom Kraainem-ben, melynek keretein belül két edzőmeccset játszottunk (egy győzelem és egy vereség, mindkettő a velünk egy szinten – azaz a belga első osztályban – szereplő csapatok ellen), majd délután barbeque-val zártuk a napot. Így egy edzés és két edzőmeccs után most egy hónapig megint nem lesz floorball ütő a kezemben, és az idény első két meccsét is ki kell hagynom… De hát ilyen a csillagászok élete.

Sörök – az elmúlt hetekben újabb ízek kerültek fel a listámra, nagyban köszönhetően egy a nyár vége felé nyílt hangulatos kis helynek (a katedrális tőszomszédságában), ahol 183 különböző sör van a sörlapon. Az egyetlen probléma ezzel a sörözővel/kávézóval, hogy nagyjából 20 ember fér el benne, így volt már, hogy máshová kellett mennünk, mert tele volt… Végül tehát itt az új ízek listája, mellyel 93-ra nőtt a kóstolt belga – plusz holland trappista – sörök száma: St. Feuillien Bruin Réserve, Vedett Extra White, Leffe 9, Augustijn Donker, Chapeau Banana, Pannepot 2009, La Trappe Tripel, La Trappe Quadrupel, St. Feuillien Tripel, St. Feuillien Blond, Barbãr Winter Bok, Gusto 1833 Ruby Red.

Most Tenerife szigetén ülök 2360 méter magasan az obszervatórium szállásán, de erről majd a következő bejegyzésben :)

Költözés, tekerés, munka…

Először is elnézést a nagy hallgatásért, de hát annyi a dolgom, és annyira különleges dolgok meg nem történnek, hogy folyton írnom kellene valamit. Mi is történt augusztus 26-a óta? Voltam fodrásznál, ami már nagyon kellett, mert már borzasztóan hosszú volt a hajam (és ezt nem csak én állítom). Még mindig sikerült újra és újra megszerveznünk, hogy havonta egyszer összeüljünk vacsorázni azokkal, akikkel most már három éve együtt tanultam, amikor itt voltam ERASMUS-on – bár ebben sokat segít, hogy a társoságból hárman most a kollégáim -, így múlt hétfőn este egy olasz étteremben (nem pizzériában – az itt nincs is, ők a tésztákról és a salátatálakról híresek) voltunk Brüsszelben, aztán a város – állítólag – legjobb fagyizóját is kipróbáltuk. Biciklizésen kívül semmi mást nem sportoltam (azért a megfelelő adag így egy sportágban is megvolt, nem kell aggódni, nem hízok továbbra sem), a jövőben pedig mivel beindul a floorball szezon, valószínűleg kicsit pihentetem a tollasozást (és minden egyebet), atán majd ha már kinn nem ideális országúti bringával edzeni (mert hamarosan sötét lesz és hideg – értem ez alatt az 5°C alatti tartományt -, hiszen már most sárgulnak a levelek, és hullik a gesztenye…), akkor kiegészítésnek jöhet megint a falmászás. A felszabaduló időben (ami gondolom sejthető, hogy minimális) azért nem csak dolgozom, de igyekszem a fotók feldolgozásában felgyülemlett hatalmas lemaradásomat is behozni… Van mit. A munka halad, témavezetőm is sokat segít, úgyhogy nem panaszkodhatok, amikor hétvégén dolgoztam, akkor sem azért csináltam, mert

Ugyan az új studióm kulcsait már pár nappal szeptember előtt megkaptam, a költözéssel egészen 31-éig vártam, mivel úgy éreztem, hogy ha hamarabb elkezdem, csak tovább fog tartani… Azt hiszem jól döntöttem, mert így délután négytől hajnali kettőig, majd másnap reggel még plusz két órában le is tudtam az egészet. Mondjuk ehez az is kellett, hogy a költözés valószínűleg a világ legkisebb távolságot lefedő költözése volt, ugyanis egészen a szomszéd studióig kellett mennem, bár mivel fél emelet lépcsőzés is van a két ajtó között, így nem kis szintkülönbséget letudtam az oda-vissza rohangálás során :) Egyébként ez volt az a studió, amit egy éve már kinéztem magamnak, csak aztán kiderült, hogy akkor csak hó 15-étől lett volna szabad, nekem meg sürgősen lakás kellett. A tulajok nagyon rendesek, kifestettek, új függönyt raktak fel, stb., szóval az új helyen sokkal kevesebbet kellett takarítanom, mint a régin. Szerencsére csak az íróasztalomat kellett darabokra szednem, minden más egyben átfért (még a hatalmas képemet is sikerült valahogy átügyeskedni), előbbit pedig IKEA termék révén igen könnyen szét- és össze lehetett szerelni. Csináltam egy hosszú és unalmas videót is, amiben megmutatom az üres régi, és a majdnam kész új helyet, és a köztük levő hatalmas távolságot, itt meg is lehet nézni.

Mostanra már minden a helyére került, csak a nagy képet kéne felfúrni a falra, de az annyira nem sürgős. Előny az északi oldal (nyáron nem fogok szétolvadni a hőségben) és hogy nem az utcára, hanem belső területre néz, így még az előzőnél is csöndesebb. Nekem összességében sokkal jöbban bejön, mint a régi. Az egyetlen (főleg az első napokban) furcsa dolog, hogy ugyan az elrendezés tökéletes mása az előző helynek (méretek 100%-ban megegyeznek), de annak ez pont a tükörképe, így mivel igyekeztem mindent ugyanúgy elhelyezni, így ami régen a jobb oldalon volt, az most a bal oldalon van, szóval a fürdőszobából kijövet mindig rossz oldalon keresem a villanykapcsolót, meg ilyenek. Tegnap meg majdnem a régi helyre próbáltam bemenni, már ott áltam az ajtó előtt kulccsal a zár felé nyúlva, amikor rájöttem, hogy én már egy fél emelettel lejjebb lakom :D Szóval vicces ha az ember egy házon belül költözködik.

Biciklizés terén egyfelől igen jól állok (még költözés előtt mentem egy délelőtti rekordot, aztán két belga sráccal kilométereken keresztül 40 km/h-val süvítettünk – ez hatalmas élmény volt, csak úgy repültünk), másfelől pedig igencsak van még hova erősödni. Történt ugyanis – és ez lesz mára az utolsó történet -, hogy talán a költözés utáni napon tudomást szereztem róla, hogy a közelben lesz egy amatőr kritérium verseny (olyan országúti kerékpáros megmérettetés, ahol a mezőny egy településen belül – értsd, a házak közötti utcákon – kijelölt pályán tesz meg köröket, így főleg a kanyarok bevételének, a helyezkedésnek, és a robbanékonyságnak hatalmas jelentősége van). Szerencsére a nevezési határidőről való lecsúszás sem jelentett gondot, ugyanis a szervezőkkel e-mail-ben meg tudtam beszélni, hogy kivételesen a helyszínen is fizethetek, csak regisztráljam magam az interneten. Két nappal a verseny előtt még el is mentem felmérni a terepet, aztán miután megállípítottam, hogy az bizony elég dombos, még egy lazább átmozgató edzést is megejtettem (mondjuk az a visszafelé negyvennel suhanás lehet hogy annyira nem kellett volna, de hát isteni érzés volt, na). Maga az esemény szombaton volt, szerencsére délutánra a köd is feloszlott, így nem kellett a frissen beszerzett láb és karmelegítőket felhúznom (bár először még térdmelegítőbe léptem ki az ajtón, aztán meglepődtem, hogy milyen meleg van, és már vettem is le). Nevezésnél nem csak a mezre kaptunk rajtszámot (57-es), de a kerékpárra is, pont olyat, mint a profik (amit a nyereg alá lehet szerelni, vagy a vázcsövek közé) – 5€ letéti díj ellenében. Így egy kellemes egyéni bemelegítő kör után pontban 14:00-kor startoltunk el (fotó: Rob Stevens).

20100904criterium

Elöl rendőrmotorok és felvezető autó, hátul zsűrikocsi, VIP-kocsi és mentőautó kísérte vígig a mezőnyt (szóval a szervezés az ott volt a szeren). Mondjuk ez nem meglepő annak ismeretében, hogy ez a verseny egyike volt annak a hat kritériumnak, melyek pontszerző eseményként szerepelnek az amatőr versenynaptárban (most már tudom, hogy ilyen is van). Az első körben még nem engedték el a mezőnyt, így csak 33 km/h-s átlagot mentünk, aztán elszabadult a pokol. GPS-es adataim itt. A második körben így már a legmeredekebb szakaszon felfelé is 30-al ment a mezőny, ami az én síkvidékhez szokott szervezetemnek a halál kategóriát jelentette, de azért itt még nem szakadtam le, de lényegében a 104 kerékpáros felsorakoztató boly végére kerültem. Érdekes módon a lejtőkön és a kanyarokban újra egész szépen előre tudtam jönni (mindig jól helyezkedtem, hogy belső ívre kerüljek, meg ilyenek), de aztán ahogy a harmadik körben 36-al nekiestünk az emelkedőnek (mármint 40-el estünk neki, a 36-ot csak tartani kellett volna), ott végem volt. (14 kör – kicsit több mint 70 km – volt a verseny, csak úgy mellékesen…) Leszakadtam, és motivációmat vesztve fel is adtam a versenyt. Kritériumban nincs is értelme ilyen esetben tovább folytatni, ugyanis egyedül esélytelen a felzárkózás. Sajnáltam, hogy ilyen hamar kiszóródtam, de az edzésmunkám ismeretében ez egyáltalán nem meglepő (hosszabb, síkvidéki, időfutamszerű edzések – iramváltások nélkül -, nulla hegy és semmi intervallumedzés). Azért a versenyt végig néztem, és mivel alig 40-en fejezték be, és a nagyja lényegében szinte közvetlenül utánam szállt ki, így nem kenődtem el túlságosan, sőt igen hamar a jövő évi motivációm forrását fedeztem fel ebben a “kudarcban”. Szóval a cél 2011-re: strukturált, tervszerűen felépített edzések (szakirodalmat már elolvastam), majd ezen a versenyen célba érni. Most jön a slusszpoén, ma írtak a szervező, hogy remélik tetszett a verseny, és ne keseredjek el, ha fel kellett adnom, mert ez a legnehezebb a versenysorozatban szereplő összes kritérium közül, stb. Hát nem kicsit lepődtem meg, ezt nevezem én kapcsolattartásnak! Kicsit több mint két hét múlva pedig irány a Kanári-szigetek, most fotós felszerelés helyett országúi biciklivel (és persze három hét munka is vár ott rám, de a jobbik fajtából való).