A rugalmas munkaidő előnyei

Az ugye a nagy gond, hogy ha szokás szerint 10-től (nehéz reggel felkelni) 18:30-ig dolgozom (7 óra 36 perc a hivatalos munkaidőm, és rászámolok még plusz egy órát az ebéd- és egyéb szünetek miatt), az azt jelenti, hogy pont akkor végzek, amikor lemegy a Nap, szóval már nem lehet elmenni egy komolyabb biciklizésre. Már nem is csak a sötét miatt, mert fejlámpám is van, de így március elején még ha napközben el is érjük az edzésszintű biciklizéshez számomra szükséges 5°C-ot, naplemente után gyorsan fagypontra vagy az alá esik a hőmérséklet. Ami pedig nem jó. Abban meg nem lehet bízni, hogy majd hétvégén jó idő lesz, és majd akkor megyünk tekerni, mert az időjárás már csak nem így működik. Ha hétközben van két száraz nap, akkor azt könyörtelenül ki kell használni. Éppen ezért ezen a héten szerdán és csütörtökön azt találtam ki, hogy szépen háromig dolgozom, és utána sportszünetet tartok. (Ez nem ritka nálunk, többen mennek pl. futni napközben.) Sajnos a hazatekeréssel és átöltözéssel elveszik egy fél órám, de utána fél négytől mondjuk hatig tudok tekerni (60-65 km), aztán gyors zuhany és vacsora, és hétkor már újra az Intézetben vagyok. Persze ez azzal jár, hogy tíz után megyek haza, de hát valamit valamiért.

20100307weather

Viszont bármennyire is utálok korán kelni, jövő héten (mivel elég bíztató az időjárás-előrejelzés) esküszöm reggel nyolcra fogok menni, így csak egy kicsit kell a délutáni tekerés után visszamenni. Jövő hónaptól pedig már nem lesz semmiféle probléma, mivel amikor hazajövök La Palma-ról, akkor az óraátállítás miatt már este negyed kilenckor (!!!) lesz a naplemente, így bőven lesz időm rendesen munka után edzeni. Magukról az edzésekről is lesz (kisebb) beszámoló, de nem most, hanem majd a biciklis bejegyzéssel együtt (ami pedig már közelebb van, mint gondolnátok). Szerdán egyébként úgy kihajtottam magam, hogy csütörtökön reggelire (pizzaszelet, nyammm…), ebédre és vacsorára is (utóbbi már az aznapi több mint 60 km hatása volt) meleget ettem :) Ráadásul a munka is jól ment a mozgás után. Szóval jól kitaláltam az egészet! Hát ezért jó a rugalmas munkaidő. (Tegnap este pedig falmászás volt napirenden, megmásztam két szokásos 5a-t, egy már ismert és egy új 5b-t, valamint rekord magasságig jutottam az egyik függeszkedős 5b-n is – de ahhoz még mindig nem vagyok elég erős karban… A történelemkönyvek kedvéért pedig jelezném, hogy kérvényeztem levélben, hogy a brüsszeli nagykövetségen szavazhassak.)

3 thoughts on “A rugalmas munkaidő előnyei

  1. Anyu

    Ahogy azt már szóban is elmondtam, nagyon jól megy Neked. Persze, ennek Veled együtt örülünk, csak vigyázz, ha egyszer haza kell jönnöd dolgozni, nem biztos, hogy ezt megteheted. Addig is: Carpe diem!

  2. sylverdevil

    ha majd nagy leszek, én is ilyen munkahelyet szeretnék! ;)
    (más: a garminos oldalon nem lehet km-re váltani a mértékegységet? ne kelljen már számolgatnom, hogy mennyire húzol el tőlem :D )

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.