Sorry for no posts recently, but I have a lot of things to do, so I am usually to tired to write anything (though I have some topics I would like to talk about). So for now, please check out the first images and movies from NASA’s Solar Dynamics Observatory.
(This mission was the topic of my Ad Valvas seminar at the Institute in March just before I left to La Palma for two weeks.) Click on the image for the SDO First Light Gallery @ Goddard Space Flight Center’s Scientific Visualization Studio.
First of all, thanks to DC Rainmaker for – accidentally – reminding me with his latest post, to write about this. (BTW, very interesting blog, strongly suggested if you are into cycling, running, swimming or triathlon.) So with the Garmin Edge 500, the user can cycle through 3 main screens during a workout. Each of these can display a maximum amount of 8 data fields from the available 44.
The Primary Screen is where I start and finish a workout, but usually I do not use it during a ride. It gives the most important information about the current session, as the Time, Speed, Distance, Average Speed, Cadence and Heart Rate are on the display here.
The Secondary Screen is my main screen, I use it for 99% of the time during my workouts. It gives me important feedback about the intensity of my ride, as the Heart Rate Graph, the Heart Rate, Heart Rate Zone, Cadence and Speed values are displayed here. This way I can monitor if the power I put into pedaling is on the level which I need (to reach the goals I have set for the ride). The Heart Rate and the Cadence values also help in the selection of the best gear-ratio for the given circumstances. And though it uses a lot of screen-space, I love the Heart Rate Graph, as it gives an immediate graphical feedback on every slight change in the intensity of my ride.
The Third Screen – in my case – is set up for rides in the mountains – so I do not use it at all here in Belgium, but as soon as I can go for a cycling holiday, it will be the main screen for the days there. Then I can track the current Elevation (to see that there is still a lot to go), the Grade (steepness of the climb), my Speed, Distance, the air Temperature (for a meteorology-addict, this is a must), the Total Ascent, and the usual Cadence and Heart Rate values.
I think that having such a tool helps a lot during the rides, and being able to track, display and compare all the values from all the rides gives a lot of motivation too :) Gadgets are my religion.
Az alapszakasz utolsó előtti meccsén a győzelmi kényszer alatt álló Juventus csapatával mérkőztünk a már korábbról ismert affligemi sportcsarnokban. Számunkra már egy döntetlen is a biztos, elődöntőt jelentő harmadik helyet jelentette volna, azonban az ellenfélnek csak a győzelem lett volna elfogadható eredmény, hogy versenyben maradjanak a még rájátszást érő negyedik helyért. Ezen előzmények ismeretében nem olyan meglepő, hogy kicsit idegesen indult a mérkőzés, habár már ekkor látszott, hogy uraljuk a játékot. Most a második sorban játszottam, de lényegében csak annyi változott, hogy teljesen felcseréltük az első és a második sorunkat, így ugyanúgy a csapatkapitányként is funkcionáló edzőnk mellett szerepeltem, mint korábban. A különbség annyi volt, hogy most az előretolt ék feladatát kaptam, folyamatosan a kapu közelében kellett zavart okoznom illetve helyzetbe kerülnöm, vagy a kipattanó labdákra lecsapnom. A harmad közepe felé majdnem meg is szereztem a vezetést, szépen sikerült lefordulni a védőről és szorongatott helyzetben a hosszú felső felé eltenni a játékszert, de sajnos csak a kapuvasat sikerült lekoptatni (és a magyar káromkodást szerencsére a játékvezetők nem igen értették :D). Nagyjából ez volt az első harmad egyetlen valamire való helyzete.
A második játékrészre kicsit megnyugodtunk, és lassan kezdtünk rátalálni a saját játékunkra, így egy kapu előtti kavarodás után (ahol én is kivettem a részem egy kapuralövéssel) Seppo fonákkal becsapta a kifelé pattogó labdát – ezzel megszerezte a vezetést. Erre nem sokkal később még sikerült válaszolnia a Juventus csapatának, de még a középső harmad vége előtt sikerült újra előnyt szereznünk.
Az utolsó játékrészben nagyon jól játszottunk, mind támadásban, mind az elszórtan szükséges védekezésben a mi akaratunk érvényesült. Már nem emlékszem pontosan, de nagyjából a harmad közepén pont támadó-sort cseréltünk, én a palánkon való átugrás után elkezdtem bal oldalon felfutni (mit futni, sprintelni) a jobb szélen épülő támadáshoz, átnéztem Seppo-ra, ő egyből keresztbe passzolta a labdát, én fonákkal, egy kézzel megtoltam a felém induló védő mellett (akinek a sebességkülönbség miatt esélye nem volt ellenem) befelé a térfél közepe felé, majd áttettem a jobbkézre eső oldalamra és gyönyörűen – jó harmad pályányi távolságból -, félfordulatból, erőből felhúztam keresztbe a hosszú felső sarokba (mivel eddigre már túl voltam a pálya hosszanti tengelyén, a hosszú sarok már a jobb felső volt – kapus szemszögből nézve). Már amikor elhagyta a labda az ütőm fejét tudtam hogy gól lesz, és nagyon jó érzés volt a hálóba csapódó labdát látni és üvöltve örülni a gólnak! Nem emlékszem, de ez volt a nagyedik vagy az ötödik gólunk. Talán ez a legjobb érzés egy csapatsportban, amikor az ember gólt szerez és az egész csapat vele ünnepel. Pacsi meg minden :) Szóval az eddigi kapufák és asszisztok után végre megvan az első gólom is a belga első osztályban! A győzelemmel pedig már biztosan elődöntőt játszunk májusban…
Majdnem megvolt életem első országúti versenye. Konkrétan azért majdnem, mert én azt hittem ez az lesz, aztán kiderült hogy mégsem. Merthogy miután hazaértem La Palmáról, teljesen véletlenül rátaláltam – az interneten álmatlanul szörfölve – a Barabantse Pijl Classic elnevezésű kerékpáros rendezvényre. Nekem az itt fellelhető információk alapján az jött le, hogy ez egy amatőr verseny a profik hasonló nevű megmérettetésének útvonalát követve, így igencsak megörültem, hogy végre kipróbálhatom magam. Kedden voltam is munka után edzeni, és – ahoz képest hogy majdnem pontosan három hete voltam utoljára – meglepően jól mentem, kis híján egy kilométer per órát javítva 32,1 km/h-s teljes átlagot mentem a szokásos kicsit több mint 50 km-es edzőtávomon. Tudom hogy mutattam már ilyet, de a hátszeles oda- és a szembeszeles visszaút közötti sebességkülönbség továbbra is baromi jól látszik a rögzített adatokon (a pulzusszám – pirossal – nagyjából ugyan az, szóval a sebességkülönbség kizárólag a szélsebességnek tudható be, nem teljesítménykülönbségnek).
Szóval ilyen előzmények után bizakodva vártam a mai rajtot, gondolván hogy most megmutathatom a belgáknak, mi is a magyarok istene. Ehhez hatkor kellett kelnem, ami minden volt csak nem kellemes, annak ellenére, hogy a tegnapi olasz étterem (tegnap előtt meg belga, szóval így a hét vége felé áldoztunk a kulináris élvezetek oltárán) és sörözés után már tizenegykor ágyban voltam. Ráadásul reggelre köd lett és hideg, így miután nyolcra végeztem a nevezéssel (ami egész profi volt a fűtött sátorral és a polgárőrség által őrzött biciklitárolóval), a stratig hátralévő fél órát igen hűvös körülmények között kellett átvészelnem (merthogy versenyhez öltöztem nem egyhelyben álláshoz). Aztán a 70 km-es távra (volt még egy 135-ös is, de mivel holnap meccsem van, és szerdán nem voltam 100%-os az esti rendkívüli floorball edzésen így a keddi biciklizés után, most úgy gondoltam inkább maradok a realitások talaján) jó három- négyszáz kerékpáros sorakozott fel a rajtvonal mögött, majd a felvezetőkocsi mögött, rendőrmotoros biztosítás mellett elindult a mezőny. (Nem mondom, ez nagyon menő érzés volt, tisztára a Tour de France-on éreztem magam.) Amíg kiértünk Leuven-ből, gondoltam ez amolyan felvezető tempó, aztán majd elengedik a mezőnyt, és megkezdődik az igazi verseny. Na ez az ami nem történt meg :(
Még egy valami van, amit szeretnék megmutatni, az pedig a szélárnyék hatása. Szóval az van, hogy ha van valaki, aki fogja előtted a szelet, az 26±8%-os energiamegtakarítást jelent, ehhez képest ha mezőnyben haladsz, azaz minden irányban vannak körülötted kerékpárosok, akkor ez az érték 39±6%! Szóval nem (csak) a dopping miatt mennek akkora tempót a profik… Mielőtt elmentem La Palmára, Mechelen-től visszafelé egy szakaszon szóba elegyedtem egy másik bringással, aztán egy ideig váltott vezetéssel haladtunk. Alább látható, hogy végig ugyan azt a tempót tartva micsoda mélységekbe esik a pulzusom, amikor én haladok a szélárnyékban (satírozott részek). (A végén azért esik a sebesség, mert szembefordult a szél, és beértem a városba, ahol nem lehet úgy repeszteni…)
First, read a small overview by a foreigner (OK, not just a foreigner, but the most famous non-competitive cyclist) on Copenhagenize.com, then have a look at the newest TV-spot :)
“The workdays are long and the weekend is short? Make a turn! Bike every day, bike to work too!”
Other things: I totally overcompensated when I switched back from night-time workdays to a normal rhythm, because now I am falling asleep at 8 on the evening, and waking up between 4 and 5 on the morning… I hope I will manage to correct this minor problem in the coming days. And just for the record, I have tasted another new beer, the Hoegaarden Grand Cru.
