Tag Archives: floorball

Floorball félidény

Amíg én a Kanári szigeteken süttettem a hasam, akarom mondani, dolgoztam szó szerint éjt nappallá téve, illetve halálra bicikliztem magam, na szóval addig idő közben Belgiumban elkezdődött a floorball szezon. Az első két meccset így nélkülem játszotta – és nyerte meg – a csapat. Eredmények: 2010.09.26.: Tigers Kraainem FC – Waterloo Lions 4:3 (2:0,0:0,2:3), 2010.10.17.: Tigers Kraainem FC – Black Cobra’s Gent 12:3 (3:1,3:0,6:2). Sajnos a harmadik meccsünk már nem sikrült ilyen jól (pedig – és nem amiatt, hogy – már én is ott voltam), nagyban annak köszönhetően, hogy összesen három cserénk volt, ami floorballban (a jégkoronghoz hasonlóan) nem túl jó dolog… Mondhatni katasztrofális. Ennyi emberrel nem lehet nyerni. 2010.10.31.: Juventus Floorball Club – Tigers Kraainem FC 9:2 (2:2,4:0,3:0). Így még az első félidő döntetlen eredménye is csodaszámba menőnek tekinthető (akkor még volt erőnk futni). A meccs utáni vasárnap minden végtagom fájt, nagyon elszoktam már ettől a fajta mozgástól, a biciklizés valahogy egész más :D Pl. ott nem jönnek neki az embernek, meg ilyenek :D Na nem baj, lesz ez még jobb is. 2010.11.14.: Tigers Kraainem FC – Union Beynoise Unihockey 10:3 (4:1,5:1,1:1). A tenerifei téli iskola miatt ezen a meccsen nem játszottam, és igazán nem fair, hogy pont ezekről a könnyű győzelmekről kell lemaradnom… 2010.12.12.: Tornado Brussels Floorball – Tigers Kraainem FC 3-5 (0-1,1-0,2-4). Két szoros harmad után legázoltuk a fővárosi csapatot, izgalmas, megérdemelt győzelem volt, és végre én is jól játszottam. Aztán egy héttel később az év utolsó fordulóját a masszív hóesés miatt el kellett halasztani :) Ilyen sem minden nap fordul elő… 2011.01.09.: Waterloo Lions – Tigers Kraainem FC 7-6 (1-3,4-2,2-1). Az idei évet a hirtelen jött melegnek köszönhető közel rekod szintű áradások miatt majdnem vízben álló Liège-hez közel játszottuk. Izgalmas és főleg változatos ütközetünket a második harmad döntötte el, ahol kicsit belealudtunk az addigra már négy gólos előnyünke. Sajnos túl sokat nem játszottam a meccsen, mert rotáltunk a sorokkal (egy játékossal volt több mint két teljes sor, így más megoldás nem volt), így csak minden második cserével mentem be. Jelenleg továbbra is vezetjük a bajnokságot, de egy meccsel többet játszottunk, és három csapat is csak két pontra van tőlünk.

Igazság szerint egy kezemen meg tudom számolni hány edzésen voltam idén, de valahogy ilyen rendszertelenül annyira nem is hiányzik. Más volt otthon a heti három fix edzés, azt élveztem, meg közel is volt. Itt eleve össze vissza hébe-hóba van egy edzésünk, és oda is fél óra az út kocsival. Ma is lenne, de az elmúlt négy napban nem volt olyan hogy ne sportoltam volna minimum két órát (jégkori, kerékpár, foci és tollaslabda), és mosodába is kéne menni, így könnyen lehet, hogy kimarad… Ráadásul a hülye fejemmel véletlenül pont a rájátszás két hétvégéjére választottam magamnak a következő la palmai obszervatóriumi munkát… Ez van. Nem lehet egyszerre ennyi mindennek élni :(

Az elmúlt hetek

Végre van egy kis időm írni, így mielőtt belekezdenék a Kanári-szigeteken átélt események részletezésébe – mely egy jó hónapig tölti majd meg többé vagy kevésbé érdekes tartalommal a blogot -, ejtenék pár szót az elmúlt időszakról. Ilyen kevés poszt ugyanis még soha nem volt a blog történetében, és hogy most mégis így történt, az azzal magyarázható, hogy bazi sok dolgom volt, és egyszerűen sem időm, sem energiám (sem kedvem) nem volt még azzal is időt tölteni, hogy esténként hulla fáradtan blogot írjak.

Munka – na az volt dögivel. Nem egy hétvégét töltöttem az intézetben, hogy készen legyen a cikkem e hét szerdára, mert obszervatóriumi munka mellett nem igazán lehet még mást is dolgozni. Szerencsére a sok fáradozás meghozta gyümölcsét, és szerda este hét órára elkészült a végleges verzió (a témavezetőimmel való hosszas iterálás eredménye képpen), amit már el lehetett küldeni az összes társszerzőnek véleményezésre. Most két hetük van kommentálni, és utána jöhet az a lépcsőfok, hogy beküldjük a folyóiratnak, ahol publikálni szeretnénk. Ott még lesz egy bíráló, aki valószínűleg egy kisebb-nagyobb adag kérdést fel fog tenni a kutatással kapcsolatban, és ha azokat sikerült kielégítően megválaszolni, akkor valószínűleg elfogadják publikálásra a cikket. Aztán ha egy hónap múlva “hazaérek” a Kanári-szigetekről, akkor már ott vár a következő kutatás tárgya, szóval egyből neki is lehet majd kezdeni ;)

Kontaktlencse – mindig is idegenkedtem a gondolattól, hogy valamit közvetlenül a szememre kelljen raknom, és soha nem volt igazán gondom a szemüveggel sem, de elérkezett az idő, hogy én is kipróbáljam, milyen is kontaktlencsét viselni. Na jó, a fő indok az volt, hogy szükségem volt biciklis szemüvegre, mivel 1) a rendes szemüvegem mögé befúj a szél és lejtőn lefelé emiatt elkezdek könnyezni, ami elég hamar előidézi azt az állapotot, hogy nem látok, továbbá 2) napsütéses időben szimplán kifolyik a szemem a sok fénytől. Így először is vettem egy Oakley Jawbone szemüveget fényre sötétedő Transitions lencsével, illetve elmentem optikushoz, hogy elintézzem a kontaktencse kérdést. A biciklis szemüveg valami isteni (majd lesz róla kép meg videó a következő bejegyzésben), mondjuk ennyi pénzért el is várom hogy az legyen. A kontaktlencse is nagyon jó, sokkal jobb mint vártam, de azért betenni még mindig nem két másodperc… Egyébként egynapos, eldobható lencséim vannak (1 Day Acuvue Moist, D -1.00, BC 9.0, DIA 14.2), így nem kell tárolással meg tisztítással vacakolni, és csak akkor hordom, ha sportolok valamit (biciklizéshez és floorball-hoz nagyon jó dolog). Egy szó mint száz, megérte kipróbálni (és biciklizni is összehasonlíthatatlanul jobb így – arról nem is beszélve, hogy végre igazi kerékpárosnak nézek ki :D).

Sport – túl sok sportra sem volt időm mostanában, de azért egyszer-kétszer el tudtam menni biciklizni. Ezen felül múlt vasárnap egész napos floorball rendezvényt szervetett a csapatom Kraainem-ben, melynek keretein belül két edzőmeccset játszottunk (egy győzelem és egy vereség, mindkettő a velünk egy szinten – azaz a belga első osztályban – szereplő csapatok ellen), majd délután barbeque-val zártuk a napot. Így egy edzés és két edzőmeccs után most egy hónapig megint nem lesz floorball ütő a kezemben, és az idény első két meccsét is ki kell hagynom… De hát ilyen a csillagászok élete.

Sörök – az elmúlt hetekben újabb ízek kerültek fel a listámra, nagyban köszönhetően egy a nyár vége felé nyílt hangulatos kis helynek (a katedrális tőszomszédságában), ahol 183 különböző sör van a sörlapon. Az egyetlen probléma ezzel a sörözővel/kávézóval, hogy nagyjából 20 ember fér el benne, így volt már, hogy máshová kellett mennünk, mert tele volt… Végül tehát itt az új ízek listája, mellyel 93-ra nőtt a kóstolt belga – plusz holland trappista – sörök száma: St. Feuillien Bruin Réserve, Vedett Extra White, Leffe 9, Augustijn Donker, Chapeau Banana, Pannepot 2009, La Trappe Tripel, La Trappe Quadrupel, St. Feuillien Tripel, St. Feuillien Blond, Barbãr Winter Bok, Gusto 1833 Ruby Red.

Most Tenerife szigetén ülök 2360 méter magasan az obszervatórium szállásán, de erről majd a következő bejegyzésben :)

Tigers Kraainem FC – Waterloo Lions 4-8 (2-2,0-3,2-3)

Hát ezt a bronzérmet elbuktuk. Sajnos a rájátszásban nyújtott teljesítményünk miatt még a dobogóról is lemaradtunk, bár őszintén szólva ez az örök mumus Waterloo ellen – nekem legalábbis – nem okozott meglepetést. Ahogy az a részeredményeken is látszik, a második harmadban úszott el a hajó. Nem is igazán tudom mi volt a gond, nem játszottunk rosszul, de valami hiányzott. Szerintem a heti három edzés és a rendszeres munka (egyesek ugyanis nincsenek ám ott minden vasárnap este…), de a következő idénytől talán lesz lehetőségünk többre is. Most a harmadik támadó-sorban játszottam (így az utolsó harmadban nem is léptem pályára, pedig szerintem hasznosabb lettem volna, mint 1-2 ember, de ebbe most ne menjünk bele), és az első játékrészben volt is pár helyzetem – amiről még videó is készült :) Mert én készültem.

Annyira készültem, hogy még hivatalos csapatképet is csináltam, így nem múlik majd el nyomtalanul ez az idény sem a történelem képeskönyvéből sem. Csak ezért cipetem magammal a teljes fotóscuccot… (Klikk reá a nagyon nagy verzióért!)

Egyfelől örülök, hogy tudtam folytatni a floorballozást, és nem szándékozom a következő években sem abbahagyni, de most jó hogy vége van a szezonnak, mert az utolsó három meccs elég lehangoló volt, és most valahogy nem is lenne kedvem további vereségekhez. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. A döntőt egyébként az alapszakasz negyedik FBC Stimulo Denderleeuw nyerte 3-1 arányban az FBC The Mighty Devils Aalst ellen, egy nagyon élvezetes, hajtós meccsen, többszáz néző előtt (mi is maradtunk, mert utánunk játszottak). Amikor én La Palmán voltam, pont őket verte a csapatunk 10-5-re… Azért továbbra is úgy gondolom – hiszen mi más lehetne elfogadható hozzáállás -, hogy leszek én még belga bajnok!

2 Replies

FBC The Mighty Devils Aalst – Tigers Kraainem FC 5-4 (2-2,1-1,2-1)

Sajnos a rájátszás első meccsén a hazai közönség előtt játszó Aalst csapatán nem tudtunk felül kerekedni, így egy hét múlva csak a bronzéremért játszunk, ráadásul a hatalmas meglepetésre a másik elődöntőben 8-1-es vereséget szenvedő Waterloo csapatával (ők nyerték az alapszakaszt, és a negyedik helyezett Denderleeuw hagyta ma őket ilyen szépen helyben)… Ez van. Pedig az idényben most játszottunk ellenük a legjobban, többször is vezettünk (2-1-re és 3-2-re), aztán mégsem sikerült. Nekem személy szerint nem is ment jól a játék, pedig az első sorban szerepeltem, viszont nagyon nem jött jól, hogy most nem én voltam az előretolt zavaró ember, így egyáltalán nem éreztem a helyemet a pályán… Nem akarok a bírókkal foglalkozni, de elvettek tőlünk egy teljesen szabályos gólt (amivel 4-2-re vezettünk volna), majd az utolsó harmadban többször is teljesen röhejes szabálytalanságokat fújtak be és küldték ki játékosainkat 2-2 percre. Szar volt veszíteni, na, főleg hogy nekem sem ment jól. Pedig jó kis csapat ez, de több edzés kellene. Talán majd jövőre…

1 Reply

Hogy lesz 120 km-ből 144 km (egy igen aktív hét margójára)

Újabb elmaradásomat pótlandó az április 12-ei hétről lesz szó. Túlságosan nem húznám a szót, kedden és csütörtökön a szokásos Leuven – Mechelen – Leuven távot hajtottam bele az országúti bringába, szerdán este extra floorball edzés volt, pénteken falmászás (utána pedig isteni gofri és Kasteel bruin sör), vasárnap pedig az előző bejegyzésben már megénekelt gyászos kimenetelű mérkőzés. Amiről többet szeretnék mesélni, az a szombat.

Lévén isteni idő ígérkezett (most tapossuk a harmadik csapadékmentes hetet, és mostanában már többször ebédelünk kint, mint bent), és az új bringával még nem voltam hosszabb (azaz 100 km feletti) távon, így egy kényelmes – nézelődős, nem edzés szintű – tempójú 120 km-es kört terveztem a délutánra. Mivel az utolsó kb. 30 km-t leszámítva nem ismertem az útvonalat, így szépen felírtam a biciklis úthálózat követendő csomópontjainak számát egy karton csokipapír hátuljára, és a szokásos cuccokkal együtt betettem a kerékpáros mezem egyik hátsó zsebébe. Ebéd után fél háromkor indultam el (napnyugta csak fél kilenckor, és hát hat óra 120 km-re még triciklivel is elég lenne).

Ekkor még nem tudtam, hogy ez nem egészen az én napom lesz… Ugyanis nem sokkal Leuven határának hátam mögött hagyása után, Aarschot felé haladva vettem észre, hogy elhagytam a tájékozódáshoz szükséges papírfecnimet… Fogalmam nincsen hogy miként, elég nehezen tudom elképzelni hogy kifújta a menetszél a zsebemből, de mégis csak ez tűnik az egyetlen reális magyarázatnak. Szóval innentől az emlékeimre kellett hagyatkoznom, ugyanis visszafordulni semmi kedvem nem volt, ahhoz már túlságosan is beleéltem magam az aznapi útvonalba. Térkép csak a mobilomon volt (az is csak autós, természetesen), de térképes GPS nem volt nálam, csak GPS-es biciklióra, térkép nelkül… (Tudom, én vagyok Mr. Kütyü…) Szerencsére elég jól emlékeztem az útvonalra, így eleinte ezzel nem volt probléma. Aarschot-ig elég rossz bicikliút vitt (tessék már elfelejteni azt, hogy a bicikliutat díszburkolatból meg viacolor-ból rakjuk ki, mert az baromira dö-ö-ö-cc-ö-ö-ö-ggg, és az sem nekem, sem a biciklinek nem tesz jót), onnan viszont végig kifogástalan aszfaltcsík fogadott. Herentals-ig nagyjából nyíl egyenes út vitt, lévén itt egy régi vasútvonal töltését alakították bicikliúttá – néhol még a régi állomásépületek is megvoltak, lakóépületté alakítva. Baromi jó volt, a kereszteződések előtti lassítokat leszámítva (bár ezek igen hasznosak). Aztán ennek a szakasznak a végén kavartam egy kicsit, mert olyan emlékeim voltak, hogy nyugat felé kéne menni, az út meg csak keletnek kanyarodott, amit én nem igazán akartam elhinni. Hiba volt. Kerengtem egy kicsit, aztán egy buszmegállóban kifüggesztett térkép alapján csak eljutottam a csatorna partján nyugatnak induló bicikliútra. Tükörsima aszfalton, enyhe hátszélben erőlködés nélkül (pulzus országúti bringázás során nem igazán látott mélységekben) 30 km/h feletti tempóban suhantam, és tudtam, hogy lesz egy pont, ahol majd délnyugat felé le kell kanyarodnom egy másik, kisebb csatorna partjára. Ez a pont viszont az Istennek sem akart eljönni. Ami egy idő után (számos velem párhuzamosan haladó hatalmas uszály lehagyását követően) kezdett picikét gyanús lenni. Ráadásul egy ideig azt hittem, hogy már elkanyarodtam a kellő irányba, de aztán sehogy sem tudtam megmagyarázni, hogy a Nap miért rossz irányban látszik az égen – ha csak azzal nem, hogy én megyek rossz irányba. Így amint megláttam egy beazonosítható tereptárgyat (Wijnegem feliratú hajózási tábla a csatorna túlpartján), megálltam, és a mobilomon elég gyorsan be is azonosítottam hogy hol vagyok. Gondolom, hogy az iménti felvezetés után nem lesz meglepő, hogy baromira rossz helyen voltam :D Még húsz perc, és Antwerpen központjában csaptam volna arcon magam (facepalm). Nem volt mit tenni, autóutakon nem akartam keresztbe kasul délnek eredni, így szépen visszatekertem egy tetemes szakaszon, mire megtaláltam hogy hol is kellett volna lefordulnom… (Itt már kezdtem érezni, hogy nem lesz olyan laza az a napnyugtára való hazaérkezés…) Lier-ig aztán nem volt semmi különösebb esemény, azt leszámítva, hogy 35-45 km/órával téptünk egy szakaszon egy velem kb. egyidős sráccal, aztán mivel nekem még haza is kellett tekernem, hagytam ellépni, és visszavettem a tempóból. Lier körül aztán megint jött a szívás, mert elnéztem egy csomópontot, és a csatornák rossz oldalán kötöttem ki, így kétszer is elfogyott alólam az út, mire megtaláltam a helyes irányt (ez a térképre nagyítva gyönyörűen látszik). Innen – részben a duffel-i kerékpáros térképnek köszönhetően – már sima utam volt, ráadásul Mechelen-től már csukott szemmel is bármikor hazatekertem volna. Egyébként tényleg gyönyörű idő volt, a friss tavaszi zöld és a mélykék ég kontrasztja csak szebb lett ahogy az estéhez közeledve egyre sárgább, melegebb fénye lett a Napnak. Az izlandi vulkánnak köszönhetően pedig még egy kondenzcsík sem volt az égen, ami itt ilyen időjárási körülmények között igencsak ritkaságszámba megy. Szóval kalandos nap volt, de mindennel együtt igen élvezetes :) Mondjuk a sokadik energiaszelet szokás szerint már elég gusztustalanul édesnek érződött, de hát energiabevitelre szükség van… :D