Tag Archives: ikea

Berendezkedés

Hétfő este találkoztunk (Nadia, Steven, Robin és én) Paul-val (az osztrák PhD-s), és söröztünk egyet az Oude Markt-on (sörök: Brugge Tripel és La Chouffe), Leuven híres sörözős terén. Azért híres, mert 33 söröző van rajta :) Az ivászat után még jártunk egyet a városban, így hajnali egy körül értem haza…

Kedden megnyertem az előző este Robinnal kötött időjárás tárgyú fogadást, így már mindenki tudja, hogy ha meteorológiáról van szó, akkor engem kell kérdezni… Persze fontosabb, hogy aznap volt az első munkanapom. Megkaptam az irodámat (ahol rajtam kívül lesz még egy postdoc is – de addig az egész az enyém -, illetve elméletileg oda van kiírva két prof, akik viszont ezen az egyetemen csak óraadó tanárok, így soha nincsenek ott) az épület kulcsával együtt (szóval akár hétvégn is bemehetek dolgozni, ha nagyon unatkoznék :D). Nagy vonalakban megkaptuk a feladatainkat is, szóval van már némi elképzelésem arról, mit fogok a következő négy évben csinálni. Délután átvettem a szállásom kulcsait is (csupán 45 percet vártam esernyővel a szakadó esőben, mire megjött az ügyintéző…), és kicsit lehangolt a nagy üresség, de legalább végre lett saját internetem ;)

Szerdán főleg hivatalos dolgokat intéztem, ilyen meg olyan formokat adtam le és töltöttem ki (Application Form hogy diák lehessek, plusz doktori iskolába jelentkezési lap – persze mindegyikhez x aláírás és n+1 okiratfénymásolat kellett).

Csütörtökön elkezdtünk elmélyedni a Python programnyelvben, mert itt az intézeten ezt preferálják. Nagyon (na jó, azért annyira nem hoz lázba, de) jónak tűnik, egyszerűbb és logikusabb, mint a C vagy az IDL szintaktikája. Olyannyira belemélyedtünk, hogy kiderült, hogy pár gépen (köztük az enyémen) nem stimmel valami a Linux-val, így hát kénytelenek voltunk megoldani a problémát :) Sikerült is, de addigra már elég késő volt, és már mindannyian (Steven, Robin, én és Nadia – aki időközben a pénteki védésére készült) kezdtünk éhen halni, így gyorsan rendeltünk egy-egy pizzát. Nyolc körül meg is érkezett, mi pedig jóízűen megvacsoráztnuk a könyvtárszobában (ami részben erre van kitalálva – ott a hűtő meg a kávéfőző is, meg puha kanapék és puffok :D).

Pénteken volt Nadia, Carolina és Jona védése (meg egy fizikusé, de az elég gáz volt…) – szerintem mindhárman jók voltak, de lehetett volna kicsit több oxigén a teremben, mert a második prezentáció közepén majdnem elaludtam… Este részben Nadia védését ünnepelve Leuven fő éttermes utcáján, a Muntstraat-on vacsoráztunk. Nagyon finom (és jó sok) sajtos sonkás makarónit ettem, és persze most sem maradhatott el a sör (Steen Brugge és Orval).

20090904vacsora

Aztán nem sokkal este kilenc után megérkezett anyu és apu, akik meghozták a cuccaim nagyobbik felét (köztük a biciklimet is). Így az este hátralévő része pakolással telt, illetve kipróbáltam a szintén szüleim által hozott új MIDI billentyűzetet is – szuper, majd írok róla külön bejegyzést (mint az irodámról és a lakásomról, csak türelem…).

A szombat IKEA-nap volt, és a tömegnyomorból ítélve nem csak nekünk. Jó hosszú listával indultunk neki a zaventemi svéd bútoráruháznak, és szerencsére nagyrészt mindent sikerült beszerezni, amit elterveztem – amit nem (asztalterítő, plusz valami színes rongyszőnyeg), azt majd még a közeljövőben Leuven-ben beszerzem. Viszont vettem egy kinyitható egyszemélyes ágyat, egy íróasztalt, forgószéket, kisasztalt, edényeket, tányérokat, poharakat, zuhanyfüggönyt, fürdőszobai szőnyeget, szemeteseket, és megannyi apróságot (giga nagy csoki illatú gyertyát is), szüleimtől pedig “karácsonyra” kaptam egy 200×140 cm-es fekete-fehér képet, ami egyszerűen istenien mutat a lakásomban, csak még nincs teljesen a végleges helyén, mert két lyukat fel kell fúrni a falra, és ehhez még találnom kell valakit, akinek van fúrója :) De nagyon menő. És az IKEA-ban vettem olyan svéd kekszet (Singoalla) is, amit Stockholm-ban szinte minden nap ettem ;) Hazafelé beugrottunk a boltba is, így már van mivel felmosnom és takarítanom is… A délután hátralévő részében apuval összeszereltük a bútorokat, aztán este ugyan ott ettünk szüleimmel, ahol előző nap a diákokkal.

Vasárnap eredetileg úgy volt, hogy 10-kor találkozom az egyetemnél azokkal a csillagászokkal, akik rendszeresen szoktak biciklizni, viszont adott időben adott helyen nem volt ott senki… Nem tudom mi lehetett (lassan kezdem azt hinni, hogy nem is vasárnapról, hanem hétfőről volt szó, de nem hiszem…), próbáltam telefonon elérni valakit, de csak Kristof számát tudtam, ő pedig nem vette fel. Egy ideig bolyongtam körbe-körbe, aztán ha már úgy nekikészültem, elmentem egyedül tekerni egyet. Végül egészen Mechelen-ig mentem, végig a Leuven-Dijle csatorna mentén futó bicikliúton. Bedöcögtem a főtérre is (őrület mennyi macskakő, kirázta a lelkemet is…), megnéztem a templomot és hallgattam a téren játszó zenekart is. Hazafelé “meggyűlt a bajom” a belgákkal, mert valami szervezett 50 km-es bringatúra zajlott éppen, és alig tudtam a 20 km/órával araszoló tömegtől haladni… Aztán Leuven-be visszaérve kiderült, hogy éppen most zajlik a Grote Prijs Jef Scherens (egy napos, 183,3 km-es – 14 kör Leuven-ben – országúti kerékpárverseny, egyben belga bajnokság is, olyan csapatokkal és nevekkel, akik a Tour de France-on is ott voltak), így két ponton is elhúzott mellettem a mezőny (de csak azért, mert kordonok között mentek, különben én is tartottam volna a tempót :D). Végül 81,39 km-el a lábamban értem haza. A nap hátralévő részében takarítottam és pakoltam, így lényegében minden a helyére került. Megyek is aludni, mert elfáradtam.