Tag Archives: iszinik

ISZINIK 40

A hétvégi ISZINIK teljesítménytúrán szervezőként és teljesítőként is jelen voltam – a dorogi ellenőrzőponton pontőrködtem 10 órán át, majd kicsit több mint 9 órán keresztül még elgyalogoltam Csillaghegyig pár másik túrázó társaságában (mi zártuk a túrát, mi voltunk a “seprűk”). Ennek az egésznek a története itt elolvasható. És hogy kihasználjam az internet adta lehetőségeket, itt a blogban is megtekinthető a megtett kicsit kevesebb mint 40 km útvonala.


Nagyobb térképre váltás

Sport az elmúlt napokban

Szombaton voltam a Téry Ödön Emléktúra hivatalosan 50, valójában csupán 44 km-es nagy távján. 500 méter felett még voltak hófoltok, sőt, Dobogókőn több centis hótakaró volt. Meg nagy sár. A túra elég jól sikerült, természetesen írtam róla beszámolót is.

Hétfőn egyetem után elmentem Dorogra, hogy GPS-el felmérjem a novemberi ISZINIK 100 teljesítménytúrára azt a részt, mely nem a Kinizsi Százas útvonalán halad. Erre azért volt szükség, mert elvállaltam a szintábra elkészítését – cserébe én is szervező lettem, ráadásul még a kéktúrás oldalam logója is benne lesz az igazolófüzetben. Egyébként az ábrát kedden meg is csináltam, majd egy teljes napi munka volt, de szerintem (és a szervezők szerint is) tökéletes lett. Itt van belőle mutatóban az 5×20 kilométerből egy szelvény (maga az egész ábra olyan nagy felbontásban készült, hogy még A3-as méretben is ki lehetne nyomtatni, pedig csak A5-ös lesz).

iszinikszint.png

A floorball edzések a jó idő miatt kinti futással kezdődnek, amit én nem igazán csípek, de főleg a hétfői, edzés végi töménytelen fekvőtámasz, sprint, stb. nem esett jól – főleg így majd’ 50 kilométerrel a lábamban. A csütörtöki egyetemi floorball sajnos csak 45 perces volt, mert aztán egyetemközi kézilabda meccs volt a csarnokban, de azért élveztem – no meg a legutóbbi két héten végre mi nyertünk :-)

Szóval igencsak sportos az életem mostanában. És akkor még közel sem csak ebből állnak a napjaim…