Tag Archives: mindennapok

Adminisztrációs, sportos, fársztó hét

A múlt héten nem sokat tudtam “dolgozni”, mert az idő nagy részét az adminisztrációs teendők vitték el. De végre nagyjából minden el van rendezve. Először is mivel már másfél hónapja vártam a városháza (City Hall) levelére, ami a belga címem regisztrálásához kell, meguntam a várakozást, és hétfőn bementem verni az asztalt. Ennek eredménye az volt, hogy keddre kaptam időpontot, mikor is mindent el is rendeztünk. Mivel az EU állampolgára vagyok, külön ID kártyát nem is állítottak ki, csak beregisztrálták a címemet a rendszerbe, és erről adtak egy A4-es igazolást. Viszont ezzel az igazolással végre szerdán nyithattam bankszámlát (a KBC-nél), és bankszámla birtokában végre elintézhettem az egészség-biztosításomat is (a CM nevű biztosítónál). Ez utóbbi egyébként úgy működik, hogy az egészségügyi költségek 75%-át térítik vissza, amihez egy saját kódszámmal ellátott matricát kell felragasztani az egsézségügyi szolgáltatás számlájára, majd azt be kell dobni a városszerte erre a célra kihelyezett postaládákba, és egy héten belül utalják is a pénzt. Persze elsőre elrontották a címemet a matricákon (a szerződésen jó volt, csak a számítógépen két nagyon hasonló utcát sikerült összekeverni), úgy kellett visszamennem kijavíttatni… Szerencsére szerdánként van egy külön ügyfélfogadó pult a nemzetközi diákok részére, így egyszer sem kellett várnom. Csütörtökön az egyetemi dolgozók részére kötelező orvosi vizsgálatra kellett elmennem, ami nem volt egy nagy szám, de összességében elment vele egy vagon idő. Ráadásul előtte ki kellett tölteni egy két oldalas részletes kérdőívet a korábbi betegségekről, oltásokról – ami nem volt olyan egyszerű… Viszont kiderült hogy a szemüvegem tökéletes, továbbra is 182 cm és 71 kg vagyok, nincs semmi olyan a vizeletemben, aminek nem kéne lennie, a vérnyomásom teljesen jó, és egyszerűen nincs semmi bajom :) Attól meg kissé ledöbbentek, hogy mennyit sportolok… Pénteken kaptunk új számítógépeket (Dell gép – Intel® Core™2 Quad Processor Q9550 2.83 GHz + 8GB RAM -, Dell monitor, Dell billentyűzet és Dell egér) az intézetben. Baromi jók, csak éppen még nincs minden úgy konfigurálva, ahogy annak lennie kéne. De ha az is meglesz, akkor jelentős előrelépés állhat be a munkám sebességét illetően. Ráadásul jobb érzés is ezeken a gépeken dolgozni. Este pedig a falmászás után (vettem 10 alkalmas bérletet) megvolt a szokásos dumálás/sörözés (Nen Engel van Domus, Ciney Bruin)

20091121brussel

A szombatot Brüsszelben töltöttem Stefan, Jonas és Paul társaságában. Fotóztunk (vétettem egy annyira gáz beállítási hibát, hogy nagyon, de hát új a gép, még szokni kell), a hangszermúzeum tetején levő étteremben ebédeltünk, jártuk a várost, este pedig találtunk egy a központtól távolabb eső, turistamentes sörözőt is (Ciney Blonde). Tök jó volt. De a legjobb rész kétség kívül maga az ebéd volt, a múzeum épületének tetőteraszán, 17°C-ban és szikrázó napsütésben. Nem egy tipikusan november végi időjárás volt, az biztos. Vasárnap – kijavítandó az előző napi fotós baklövést – Leuvenben fotóztam egy másfél órát a süvítő szélben (ezalkalommal minden kép jó lett). Mivel a késő délutáni floorball öt napon belül már a nagyedik sportos estét jelentette (szerdán intézeti foci (négy gólt rúgtam!), csütörtökön gyeplabda, pénteken falmászás), teljesen kikészültem, miután otthon lezuhanyoztam aludtam is egy órát, és csak azért keltem fel, mert nagyon éhes voltam és mindenképpen ennem kellett valami vacsorát. Persze ezután még csatlakoztam pár emberhez egy koktél erejéig, de végül tényleg olyan fáradt voltam, hogy előbb eljöttem, és “már” fél tizenkettőkor ágyban voltam. Sajnos elég szarul aludtam, de ez van… Most szakad az eső és süvít a szél – katasztrófális az idő, de már bankkártyám is van…

2009.11.15.

Csak hogy ne maradjatok le semmiről… (Mármint azok, akit érdekelnek az “unalmas” hétköznapok is.) Csütörtökön először is megkergült az időjárás, a reggeli zápor után kisütött a Nap, süvített a szél és este hatkor 16°C volt. Gyeplabda után (ami most kicsit egyhangú volt) csatlakoztam a többiekhez egy kis karaokére (most ez volt soron az esedékes havi összeröffenések során), de nem mondanám, hogy túlságosan élveztem – szerencsére elég volt egy duettben közreműködnöm… (Igen, fodrászhoz kéne mennem…)

20091112karaoke

Pénteken aztán megint voltam falat mászni, ami egész egyszerűen szuper volt – először is most már jobban bírta a kezem (karom) is, továbbá hatalmas sikerélményt nyújt, hogy nagyon gyorsan fejlődök. Probléma nélkül felmásztam azokon az útvonalakon, melyeken egy héttel korábban kudarcot vallottam, egyre-másra fedezem fel az újabb és újabb technikákat és fogásokat. Öt “falat” másztam meg, ebben a sorrendben: 4a, 4b, 5a, 5a, 5a (ebből a háromból is mindegyik különböző, csak azonos nehézségi fokúak). Az utolsó előttit leszámítva mindegyik gond (leesés, stb.) nélkül ment – annál egy fél percre meg kellett állnom (lógtam a kötélen), mert annyira izzadt a kezem, hogy egyszerűen nem bírtam fogást találni. Aztán az utolsónál (az volt a legnehezebb) úgy elfáradtam – mire sikerült felérnem -, hogy miután Jonas leeresztett, vagy öt percet ültem a fal tövében a szivacsokon :D Az este hátralevő részében pedig vagy heten söröztünk (ez a létszám már igen jelentős az Intézet méretéhez viszonyítva is). Új sörök: Lucifer, Saison Dupont, Hopus. Még ehez a naphoz tartozik, hogy megtaláltam az előző posztban bemutatott videót, ami annyira feldobott, hogy fülig érő szájjal tekertem haza a mászás előtt (mint aki bolondgombát evett). Szombaton számomra eljött a karácsony (pontosabban nekem kellett menni, mint Mohamednek a hegyhez), és délutánra megint fülig ért a szám, de erről majd a következő bejegyzésben részletesen ;) Este megnéztük a 2012-t a moziban (ha nem is a fél Intézettel, de öten a staff-ból), nekem – és a többieknek is, ilyenek vagyunk mi csillagászok… – tetszett, de hogy ezek a belgák nem bírnak ki két és fél órát pisiszünet nélkül, az nem igaz… Miért kell egy mozifilm alatt szünetet tartani (konkrétan “pause” felirat és 10 perc világosság), ráadásul pont egy grandiózus robbanás kellős közepén?!? Röhej. Na mindegy, utána még megittunk egy sört (Chimay Blauw), kitárgyaltuk a karácsonyi terveket, aztán fellőttük a pizsit. Ma majdnem délig aludtam, aztán megfordítottam a bringám hátsó kerekét (merthogy flip-flop agyam van, egyik oldalon szabdonfutó, másik oldalon fix fogaskerékkel), hogy kipróbáljam milyen a fixi érzés (örökhajtásos bicikli, ha forog a kerék, forog a pedál is) – de nem hinném, hogy így marad, mert nem jön be annyira. Azért egy hetet maradhat. A floorball jó volt, és megint véget ért egy hét. Szörnyű. Mindjárt tényleg itt a karácsony (ja, a boltok kirakata itt-ott már karácsonyi, és a városban az utcák nagy részén már felszerelték az ünnepi világítást – ugyan égni még nem ég…). Azért jó lesz hazanézni :)

2009.11.05.

Először is nem elhanyagolandó, hogy végre kaptam fizetést – egyből két havit -, szóval végre van pénzem :) A hét egyébként (a hétfői munkaszüneti napot leszámítva, mikor is jól eltekertem Mechelen-ig és vissza egy szál szuper űrtechnológiás biciklisruhában :D) munkával telt, egyhangúan és elég gyorsan, egészen csütörtökig. Ugyanis tegnap Liège-ben voltam egy kisebb informális hangulatú munkamegbeszélésen, ami sok szempontból nagyon jó volt. Először is érdekes volt – kávé nélkül végig bírtam elalvás nélkül (ami egyfelől nagy szó, másfelől viszont elég kínos lett volna egy tíz fős megbeszélésen bealudni) -, továbbá egész motivált lettem tőle, ami egyszerűen jó érzés – csak mert a hét közepén voltak ezen a téren gondjaim… Nem mintha egy ilyen megbeszélésen ez lenne a lényeg, de az ebéd isteni volt; előétel (valami gombás szószos egyveleg), főétel (lazac), desszert (csokis süti fagylalttal), fehérbor – minden ami csak kell. Ráadásul hamarabb végeztünk a tervezettnél, így még éppen beestem a délután hatkor kezdődő szokásos intézeti focira (két gól és két gólpassz – túltengett bennem az energia), ami után este nyolckor még gyeplabdázni is voltam – szóval ez a nap igazán tartalmasra sikeredett. Ráadásul biciklis közlekedésből is összejött ma egy nagyobb darab: reggel ugye otthonról egyetemre, Liège után egyetemről haza, majd onnan a sportpályára, foci után megint haza (a gyeplabda cuccért), majd egyből vissza a sportpályára, végül pedig tekerés haza. Viszont ezen a héten még nem volt se sör, se étterem. Ez így nem maradhat!

2009.10.29.

Tegnap történt egy s más, amit nem árt lejegyezni (ezzel megszakítva a tényleg érdekes bejegyzések sorát). Először is végre megkaptam a szerződésem! Nem mintha a gyakorlatban ettől bármi is változott volna, vagy változna, de azért mégis. Délután a hétmérföldes léptekkel meginduló adminisztráción felbuzdulva a City Hall-nak is írtam, hogy mi van már a (lakcím)regisztrálással, adnak-e végre időpontot, vagy teljesen elfelejtettek… Válasz még nem érkezett. Egyébként pont indultam volna az influenza elleni oltásra (ami nem a H1N1, hanem csak az alap variáns ellen volt, hasonlóan profin megszervezve mint két éve – azzal az apró, de nem jelentéktelen különbséggel, hogy a papírmunkát végző nővér igen csinos volt ;D és 50 centtel olcsóbban adták a mókát), amikor Valery, Jonas és Steven megjelentek az irodámban, és közölték, hogy ma este márpedig Oud-Heverlee-be kell mennünk vacsorázni. Mondtam nekik, hogy az imént részletezett programom eléggé üti ezt az igen csábító javaslatot, de erre (miután részletezték, hogy rosszul lesznek az injekcióstű gondolatától is, én meg elmeséltem két évvel ezelőtti pozitív tapasztalataimat) Valery egyből azzal felelt, hogy bevisznek kocsival az orvosig, aztán mehetünk is kajálni :) Így is lett. Az oltási kampány gyorsaságát mi sem szemlélteti jobban, hogy mire sikerült leparkolniuk, én már ki is jöttem, pedig kb. tíz diák volt előttem (nem tartott tovább öt percnél – kocsiból kiszállástól a beszállásig). Az étterem felé menet még felvettük Roy-t is, így öten élveztük az este hátralévő részét – menet közben pedig realizáltam, hogy éppen gyeplabda edzésen kellene lennem, de hát ez van. Ezen a héten már úgyis kétszer is voltam este biciklizni. Az étterem nagyon kellemes volt, az étel is kiadós és ízletes (bár ezt már megszokhattam), viszont volt egy apró negatívum is. Mikor a Corsendonk Blond után egy Orval-t kértem, ahhoz nem a saját poharát hozták, mert nem volt nekik. Azt hittem ez Belgiumban nem fordulhat elő, teljesen sokkolva voltam (és a sör sem igazán ízlett, részben a pohár összeférhetetlensége, részben az előző finomabb volta miatt)… Majdnem reklamáltam is, hogy ezt mégis hogyan gondolják, de Steven “megnyugtatott”, hogy étteremben előfordul az ilyen, viszont sörözőben soha. A beszélgetés két legviccesebb kijelentése pedig a következő volt: “A blog is so 2007” illetve “Beauty is often on the inside, but true ugliness is often on the outside…” Szerdán egyébként kebabot ettünk, isteni volt. Nem panaszkodhatom!

Már két hónap eltelt

Szörnyen repül az idő. Viszont abba kéne hagynom ezt a napló-szerű írást, mert unalmas lesz (nem mintha az élet unalmas lenne, de nem erről szól a blog – pontosabban nem erről kéne szólnia), szóval majd igyekszem csak az érdekesebb dolgokat megemlíteni. Először is vasárnap a floorball egész jó volt, végre elegen voltunk (5 v. 5) és nem is egyszer egész pofás támadásokat is vezettünk. No meg továbbra is baromi jól megy, de ez továbbra sem meglepő (a Kékestető hatalmas csúcs a flamand dombok mellett – de azért nem lenne jó az Alpokhoz hasonlítani).

Hétfőn Steven beállított egy sráccal, akit Angliából ismer, és akiről azt kell tudni, hogy híresen imádja a belga csokoládét – nos, ő akart személyesen is találkozni velem :) A hírem már a csatornán is átjutott! Este mostam, közben meg olvastam egy kis Márait.
Kedden írtak a személyzeti osztályról, hogy ideiglenesen a magyar számlaszámomra is tudnak fizetni, csak adjam meg. Ez elég jó hír, úgy néz ki hó végén végre megkapom az első (egyből dupla) fizetésemet. Ráadásnak megérkezett a Personeel kártyám is, szóval most már nem csak diák-, de személyzeti igazolványom is van. Menő. Kevésbé menő, hogy az egyetemnek ez 50 napjába tellett… http://www.ster.kuleuven.be/staff/peterp/index_en.html, http://cwisdb.kuleuven.be/persdb-bin/persdb?lang=E&oproep=persoon&fnaam=65000 Viszont aláírni még mindig nem tudtam a szerződésemet (ennek ellenére az on-line rendszerben már ott van, ráadásul már a jó kezdődátummal), pedig állítólag már elkészült (Paul-éval egyszerre – és ő már tényleg kézhez kapta és aláírta), csak valahogy elkeverték, és most az új példányhoz újra be kell szerezni minden illetékes aláírását. Tragikomikum. Este újabb éttermet próbáltunk ki (természetesen újabb sörrel: Westmalle Tripel – egész finom volt) – isteni sonkás-sajtos makarónit ettem a Heverlee vasútállomás közvetlen szomszédságában. Az ár/érték arány teljesen korrekt volt, sőt. Aztán még elszórakoztuk az időt Nadia-nál.
Szerdán reggel beugrottam a hétfőn megrendelt Photoshop CS4-emért (pontosabban Adobe Photoshop CS4 Extended Student Edition UK for Mac OS). Eddig bírtam PS nélkül, egyszerűen nem tudok létezni nélküle. A régi Windows-os laptopomon a két éve (ugyancsak Belgiumban) vásárolt Photoshop CS3 volt a leggyakrabban használt alkalmazás (a Firefox után)… Azért ez mond valamit. És az, hogy továbbra is diák (is) vagyok, jár olyan előnyökkel is, hogy nem 1499.99 EUR-ba kerül a Photoshop, hanem “csak” 199.99 EUR-ba… Ráadásul most még a HUF is erős, szóval jó üzletet csináltam. Napközben elkezdtem dokumentációt írni, közben pedig beugrott a témavezetőm és személyesen adta át a legújabb Astronomy & Astrophysics egy példányát (mely a CoroT űrtávcső első eredményeiről szóló cikkeket tartalmaz, köztük egy olyat is, melynek társszerzője vagyok). Este voltam focizni (eredetileg Astronomy v. Space Studies mérkőzés, de az űrcowboyok nem bírták túl sokáig a nyomást…), nagyon jó volt, rúgtam egy szép gólt is!
Csütörtökön tíz perc alatt megkaptam a regisztrációs kulcsot a Photoshop-hoz az Adobe-tól (diákigazolvány-másolattal kell regisztrálni az interneten, megvizsgálják az adatokat, aztán ha minden OK, küldik a kulcsot), ami a két évvel ezelőtti három naphoz képest elég nagy előrelépés. Az intézetben rendezett “programnyelvek csatáját” a PYTHON nyerte meg, az eredményhirdetésen még pezsgő is volt ;) Este voltam gyeplabdázni, ami megint nagyon jó volt. Egyébként meglepő, hogy mennyi lány van… Lefekvés előtt még feltelepítettem a Photoshop-ot, és gyorsan összedobtam vele pár panorámát. Ennyit arról, hogy abbahagyom a napló-szerű írást…

Hétfőn Steven beállított egy sráccal, akit Angliából ismer, és akiről azt kell tudni, hogy híresen imádja a belga csokoládét – nos, ő akart személyesen is találkozni velem :) A hírem már a csatornán is átjutott! Este mostam, közben meg olvastam egy kis Márait.

Kedden írtak a személyzeti osztályról, hogy ideiglenesen a magyar számlaszámomra is tudnak fizetni, csak adjam meg. Ez elég jó hír, úgy néz ki hó végén végre megkapom az első (egyből dupla) fizetésemet. Ráadásnak megérkezett a Personeel kártyám is, szóval most már nem csak diák-, de személyzeti igazolványom is van. Menő.

2009staffcard

Kevésbé menő, hogy az egyetemnek ez 50 napjába tellett… Itt vagyok látható az egyetemi dolgozók adatbázisában, itt pedig az Intézet (v. Tanszék) dolgozói között. Viszont aláírni még mindig nem tudtam a szerződésemet (ennek ellenére az on-line rendszerben már ott van, ráadásul már a jó kezdődátummal), pedig állítólag már elkészült (Paul-éval egyszerre – és ő már tényleg kézhez kapta és aláírta), csak valahogy elkeverték, és most az új példányhoz újra be kell szerezni minden illetékes aláírását. Tragikomikum. Este újabb éttermet próbáltunk ki (természetesen újabb sörrel: Westmalle Tripel – egész finom volt) – isteni sonkás-sajtos makarónit ettem a Heverlee vasútállomás közvetlen szomszédságában. Az ár/érték arány teljesen korrekt volt, sőt. Aztán még elszórakoztuk az időt Nadia-nál.

Szerdán reggel beugrottam a hétfőn megrendelt Photoshop CS4-emért (pontosabban Adobe Photoshop CS4 Extended Student Edition UK for Mac OS). Eddig bírtam PS nélkül, egyszerűen nem tudok létezni nélküle. A régi Windows-os laptopomon a két éve (ugyancsak Belgiumban) vásárolt Photoshop CS3 volt a leggyakrabban használt alkalmazás (a Firefox után)… Azért ez mond valamit. És az, hogy továbbra is diák (is) vagyok, jár olyan előnyökkel is, hogy nem 1499.99 EUR-ba kerül a Photoshop, hanem “csak” 199.99 EUR-ba… Ráadásul most még a HUF is erős, szóval jó üzletet csináltam. Napközben elkezdtem dokumentációt írni, közben pedig beugrott a témavezetőm és személyesen adta át a legújabb Astronomy & Astrophysics egy példányát (mely a CoroT űrtávcső első eredményeiről szóló cikkeket tartalmaz, köztük egy olyat is, melynek társszerzője vagyok). Este voltam focizni (eredetileg Astronomy v. Space Studies mérkőzés, de az űrcowboyok nem bírták túl sokáig a nyomást…), nagyon jó volt, rúgtam egy szép gólt is!

Csütörtökön tíz perc alatt megkaptam a regisztrációs kulcsot a Photoshop-hoz az Adobe-tól (diákigazolvány-másolattal kell regisztrálni az interneten, megvizsgálják az adatokat, aztán ha minden OK, küldik a kulcsot), ami a két évvel ezelőtti három naphoz képest elég nagy előrelépés. Az intézetben rendezett “programnyelvek csatáját” a PYTHON nyerte meg, az eredményhirdetésen még pezsgő is volt ;) Este voltam gyeplabdázni, ami megint nagyon jó volt. Egyébként meglepő, hogy mennyi lány van… Lefekvés előtt még feltelepítettem a Photoshop-ot, és gyorsan összedobtam vele két panorámát (egyik és másik). Ennyit arról, hogy abbahagyom a napló-szerű írást…