Újra otthon. (Mármint Leuven-ben itthon.) A konferencia egyébként a Third Kepler Asteroseismology Workshop, ‘Kepler Asteroseismology in Action’ címen futott, többet nem mondhatok róla, mert hétpecsétes titok. Meg mert talán az olvasóim között senkit sem érdekel :D (Akit netán igen, az meg úgyis ott volt…) Mivel Kepler adatokon én eddig még nem dolgoztam (csak CoRoT-n), előadnom sem kellett, de legközelebb ez már máshogy lesz.
Az előadások helyszíne a sárgatéglás, skandináv stílusban épült Aarhus Universitet egyik nagyelőadója (lásd fenn, illetve belülről lennt) volt. Szakmai szempontból (is) érdekes és tanulságos hét volt, kérdés nem férhet hozzá. Ráadásul a dán szervezők is igencsak kitettek magukért; ezt mi sem példázta jobban, mint a kávészünetekben és az ebéd (a díszvacsoráról nem is beszélve) során felsorakoztatott étel minősége (és mennyisége). Végtelen sütihegyek, ugye-ugye…
Aztán a szakmai program végeztével péntek este még tettünk egy látogatást a helyi fizikus bárban (a fizika épület hetedik emeletén, az erkélyről kilátással a tengerre és a városra), majd egy sör és egy kis asztalifoci után visszamentünk a központba hogy keressünk egy éttermet. A szokásos környéken, a belvárost átszelő kiépített, vendéglőkkel tömött kis csatorna mentén választottunk egy klasszikus dán ételeket kínáló helyet. Én egy vegyes hal-tálat rendeltem (füstölt lazac, egyéb rántott és párolt halak, ráksaláta és pirítós kenyér), ami egyszerűen isteni volt. Aztán innen még átmentünk a már a korábbi estékről ismert közeli bárba, ahol még egy kis belga sört (Leffe Bruin) és egy skandináv Akvavit-et is legurítottunk, hogy a lehető legjobban zárjuk le a munkahetet. Viszont innen nekem úgymond tragédiába fordult az este, ugyanis a hotelbe való visszaérkezésünk után a gyomrom elkezdett igencsak rosszul lenni. Ez az éjjel folyamán elérte a katasztrófálisan szintet, ugyanis kétszer is a vécécsésze fölé görnyedve kellett kellemetlen perceket eltöltenem. A további részletektől ezennel megkímélném az olvasót. Megjegyezném, hogy terveztem, hogy majd valahogy (bicikli, meg a szokásos dolgok, csak mondjuk kicsit intenzívebben vagy többször) megszabadulok a dán torták miatt felszedett (sacc per kábé) jó másfél kilótól, de nem egészen így képzeltem el… Legalább is nem pár óra leforgása alatt… Reggelre (azaz a második adag “görnyedés” után) azért szerencsére javulni kezdett az állapotom, így dél körül az addigra tökéletesen kiürült gyomromba már vizen kívül két szelet kenyeret is le tudtam tuszkolni… Sajnos így a szombatra tervezett városnézésből nagyrész kimaradtam, végül csak délután csatlakoztam a többiekhez egy kisebb sétára. Ilyen erőtlennek nem tudom mikor éreztem magam utoljára – száz méterenként le akartam ülni :( Viszont nagyon kellett a friss levegő.
Aztán hat óra körül már egy rendes szendvicset is meg tudtam enni (szépen lassan), ekkortájt kezdték el felhúzni az óriás LED-falat a fenti katedrális előtt az esti Kamerun-Dánia meccsre. Ráadásul ingyen osztogattak hatalmas dán zászlókat (és kólát) – szóval van nagy dán zászlóm :) Ezek után nem kicsit sajnáltam, hogy nem volt erőm a dánokkal végigszurkolni a végül győztes meccset, mert utána olyan bulit csaptak, hogy azt a szállodából, zárt ablak mellett is tisztán hallani lehetett. Egészen hajnalig. Ma reggelre aztán teljesen kihevertem az ételmérgezést (mert ez nem a szimpla gyomorrontás kategóriája volt), így a reggelinél már egész jó étvágyam volt, aztán a brüsszeli reptéren már élvezettel faltam a pizzát. Koppenhágából egyébként egy Airbus A321-essel repültünk – továbbra is imádom az alattunk elsuhanó tájat/felhőket bámulni.
Na és a végére hagytam a nagy hírt: amikor már azt hittem hogy nem fog összejönni, mert két hónapja nem történt semmi, jött az e-mail, hogy elfogadták a Tour de France-ra az akkreditációs kérelmemet (a Bikemag fotósaként)! Az első öt szakaszra (prológ plusz négy nap) vagyok hivatalos, egyelőre az első két napot szerveztem le, a többit meglátjuk – valószínűleg ebből az adagból az utolsó kivételével ott tudok lenni mindegyiken. Ami 100%: a prológon végig ott leszek, aztán másnap a starton és a befutón is (mivel a nagysebességű vasút még mindig sokkal gyorsabb mint Lance Armstrong :D). Már csak annyi kell, hogy ne legyen nagyon nagy eső, mert úgy elég nehéz fotózni, illetve hogy ne kavarják el a papírjaimat… Már vágom a centit. Vive le Tour!
