Hát ezt a bronzérmet elbuktuk. Sajnos a rájátszásban nyújtott teljesítményünk miatt még a dobogóról is lemaradtunk, bár őszintén szólva ez az örök mumus Waterloo ellen – nekem legalábbis – nem okozott meglepetést. Ahogy az a részeredményeken is látszik, a második harmadban úszott el a hajó. Nem is igazán tudom mi volt a gond, nem játszottunk rosszul, de valami hiányzott. Szerintem a heti három edzés és a rendszeres munka (egyesek ugyanis nincsenek ám ott minden vasárnap este…), de a következő idénytől talán lesz lehetőségünk többre is. Most a harmadik támadó-sorban játszottam (így az utolsó harmadban nem is léptem pályára, pedig szerintem hasznosabb lettem volna, mint 1-2 ember, de ebbe most ne menjünk bele), és az első játékrészben volt is pár helyzetem – amiről még videó is készült :) Mert én készültem.
Annyira készültem, hogy még hivatalos csapatképet is csináltam, így nem múlik majd el nyomtalanul ez az idény sem a történelem képeskönyvéből sem. Csak ezért cipetem magammal a teljes fotóscuccot… (Klikk reá a nagyon nagy verzióért!)
Egyfelől örülök, hogy tudtam folytatni a floorballozást, és nem szándékozom a következő években sem abbahagyni, de most jó hogy vége van a szezonnak, mert az utolsó három meccs elég lehangoló volt, és most valahogy nem is lenne kedvem további vereségekhez. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. A döntőt egyébként az alapszakasz negyedik FBC Stimulo Denderleeuw nyerte 3-1 arányban az FBC The Mighty Devils Aalst ellen, egy nagyon élvezetes, hajtós meccsen, többszáz néző előtt (mi is maradtunk, mert utánunk játszottak). Amikor én La Palmán voltam, pont őket verte a csapatunk 10-5-re… Azért továbbra is úgy gondolom – hiszen mi más lehetne elfogadható hozzáállás -, hogy leszek én még belga bajnok!
