Category Archives: Uncategorized

Sport (és miegymás) az elmúlt napokban

Nem unatkozunk. Sajnos kicsit úgy érzem, hogy pont a munka az egyetlen dolog, ami nem halad a magam által diktált tempóban (mivel rajtam kívül senki nem diktálja, és bár ez állítólag az első évben már csak így megy, nekem kissé furcsa és szokatlan – de próbálok nem sokat foglalkozni vele), és kevesebb támpontot látok benne, mint egy 7-es nehézségű mászófalon, de azért pl. a repülőjegyemet már lefoglaltam La Palma-ra (március 20-án repülök és április 3-án jövök vissza – és sikerült átszállás nélküli charterre jegyet venni), és megrendeltem a frissen megjelent Asteroseismology c. könyvet is. Utóbbi az én kutatási területem bibliája, és a témavezetőm az első szerző ;) Továbbá ha minden igaz, akkor június 14-től 18-ig Dániában (Aarhus) leszek workshop-on.

Na és akkor sport. Kedden és csütörtökön tollaslabdázni voltam a kollégákkal. Nem tudom miért, de nekem a tollaslabda valahogy olyan szó, mint a ping-pong: komolytalan (aki a j/ly-t kitalálta, azt csak egyszer kapjam el, de csúnyán elbánok vele). Viszont ők teljesen komolyan játszanak, rendes pályán, rendes hálóval, rendes szabályok szerint. Nem holmi strand-tenisz, vagy miaszösz. Így már egészen izzasztó a dolog. Kedden csak fotózni voltam, ami egyáltalán nem egyszerű dolog, mivel a teremben a világítás katasztrófális, illetve a gyors mozgás miatt nem árt 1/500 másodperces expozíciós idővel dolgozni. Ez a kombináció magas ISO-beállítást (érzékenység növelése, amivel viszont a zajszint is lassan elindul a plafon felé), és tág rekeszt követel meg – ez utóbbi miatt viszont a mélységélesség kicsi lesz (azaz az a tartomány – a fotóst a témával összekötő egyenes mentén – melyben a téma képe éles lesz, igen kicsi), így nehéz pontosan fókuszálni, és bizony elkerülhetetlenül lesz jó-pár életlen kép. Kicsivel több mint 600 képet csináltam, amiből ma már kidobtam 200-at, de további munkához nem sok kedvem van jelen pillanatban. Azt szeretném, ha végül kb. a legjobb 5-5 kép maradna meg minden résztvevőről. De lett pár nagyon jó is ;) Az utolsó 5 percre kénytelen voltam én is beállni, mert annyit győzködtek. Persze zokniban és farmerben nem voltam valami jó, főleg hogy még soha korábban nem játszottam… (És akkor a fotós is lencsevégre került.)

20100119badminton

Azért a két óra fotózás – földön fetrengés, körbe-körbe mászkálás, hasalás, guggolás, padlón ülés, stb. – eléggé lefárasztott, így igen jól esett az utána elfogyasztott pizza :) Csütörtökön viszont már teljes értékű játékosként vettem részt a mókában, és egész jól ment, sőt amikor Maarten-nel voltam párban, akkor 2-0-ra nyertünk! Mondjuk kb. ő a legjobb, de akkor is, vele tök jól ment. Az egyetlen zavaró dolog az, hogy a játékszer nem állandó sebességgel megy, mint mondjuk kézilabdában vagy floorball-ban, ami nem egyszer eléggé megtévesztette az agyamat :D De élveztem. Utána a vacsorát meg annál inkább ;)

Pénteken a falmászás összehasonlíthatatlanul jobban ment, mint egy héttel korábban, sokkal több erőm volt mászni, úgy igazán el sem fáradtam. Gond nélkül mentem végig mind a négy kiválasztott útvonalon (5a, 4b, 5a, 5a). Jövő héten meg kell próbálnom most már egy 5b-t. Este kivételesen nem mentünk sörözni meg gofrizni, csak ott helyben beszélgettünk (egy sör mellett) egy órácskát. Ugyan időrendben nem helyes, de témában idevág, hogy szombaton vettem mászófelszerelést, szóval jövő héttől már saját cuccban viríthatok a falon :D És az eladó a jó eladó mintapéldája volt, nem volt türelmetlen, pont a megfelelő mennyiségű tanácsot adta, jókat kérdezett, ott segített ahol kellett.

20100124climbing

Szombaton floorball edzőmeccsem volt a helyi csapattal. A decemberi kispályás bajnokság után nem voltak illúzióim a szereplésünket illetően, de nagypályán nem is voltunk olyan rosszak. Az ellenfél a belga másodosztályban szerepel (a Diamonds-nak, vagy az új csapatomnak kétségtelenül nem lenne kihívás…), ráadásul három teljes sorral voltak jelen, nekünk meg összesen volt három cserénk, és még a kapust is tőlük kaptuk (tök jófej srác volt, és jól is védett). No de, ahhoz képest, hogy ők sokszor szépen fel tudtak állni, a mi játékunk meg inkább a kaotikus felé hajlott, az eredmény egyáltalán nem rossz. Jobb is lehetett volna, ha 1) van még erőnk a harmadik harmadban, 2) tudunk védekezni, 3) jobb százalékban lövöm be a helyzeteimet. A szünetekben pedig én voltam az edző, én osztottam az észt ;)

20100123floorball

Na persze csak mértékkel, de a csapattársak szerencsére értékelik a jó meglátásokat. Sajnos ahhoz, hogy be is tartsák őket, sokkal több gyakorlás kellene, mert a begyökösödött hülyeségeket nem lehet edzés nélkül elhagyni. A végeredmény: Floorball Team Atom Eagles – Leuven United 8-3 (1-0,2-1,5-2). A harmadik harmadban én lőttem az egyik gólunkat, ami kétségtelenül a mérkőzés szépségdíjas találata volt: kissé a jobb oldalra kisodródva, kissé messziről, váratlanul felhúztam a hosszú felsőbe :) Csak úgy sivított a labda a levegőben, a kapust úgy meglepte, hogy csak utánakapni tudott :D Még az ellenfél is megtapsolt… Kétségtelenül én voltam a legjobb, de ez egy csapatjáték, egyedül nem lehet meccset nyerni. Viszont a bíró is külön gratulált a végén, illetve megköszönte, hogy segítettem a játékvezetést (már-már túl fair voltam). Szóval én elég jól éreztem magam (annak ellenére, hogy a 60-ból 55 pályán töltött perc miatt kissé kifulladtam a végére). Délután – mint már említettem – vettem mászócuccot, aztán Jonas és Stefan társaságában megebédeltem (höhö, fél ötkor) a Domus-ban (most már végleges, ez a kedvenc helyem – egyébként újabb sör került terítékre: Cuvee des Trolls). Sajnos ma nem tudtam edzésre menni az új csapathoz, mert dolga volt annak, aki fuvarozni szokot… Így kénytelen vagyok DVD-zni (ezen a hétvégén ezeket láttam: The Time Traveler’s Wife, Love Actually, The Hangover, Into the Wild). Meg holland popzenét hallgatni :D

Mr. Nobody

Szerdán Elvire és Steven társaságában megnéztem a legújabb és legdrágább belga filmet, a Mr. Nobody-t. Nagyjábol egy héttel korábban az angol nyelvű flamand hírportálon hallottam róla először, és az előzetes megtekintése után egyértelműen meg akartam nézni. Így én voltam az – a számos belga között ülve – aki a múlt hét végén felvetettem, hogy meg kéne néznünk, így ha van még akit érdekel, azt örömmel venném, ha csatlakozna!

20100122mrnobody

A történet arról szól, hogy az életben meghozott döntéseink milyen módon befolyásolják a jövőnket – konkrétan a rendező a “mi lett volna, ha?” gondolatkört járja végig. Amíg nem döntünk, minden lehetséges, de később már nem változtathatunk… Mint ahogy bizonyos dolgok csak egy irányban játszódnak le; egy pohár vízbe csöppentett tinta-csepp a vízzel való elkeveredés után nem áll össze újra cseppé, az eltörött váza darabjai nem forrnak össze, a kifújt dohányfüst nem megy vissza a cigarettába, a falevelek nem hullanak vissza az ágakra… Az idő a jövő felé halad. Nem mehetünk vissza az előző elágazásba, hogy újra megnézzük az útjelző táblákat, és esetleg – tudva hogy a korábbi út nem az eltervezett cél felé vitt – másik irányba induljunk… Az élet nem ilyen. Pedig mennyire szeretnénk néha… Persze az egész egy nagyszerűen fényképezett és kivitelezett filmben elmesélve, szerelemmel és igen valós emberi sorsokkal fűszerezve. Nagyon nekem való film volt. Kicsit néha fájt, ugyanúgy mint a (500) Days of Summer, vagy az Amélie csodálatos élete, de ebből tudom, hogy igazán jó volt. Gyönyörű zenével. A film végén utolsóként mentünk ki a teremből… Gondolom Magyarországon nem fogják játszani, de esetleg valami művészmoziban talán el lehet majd csípni – maximálisan ajánlom.

Aztán persze beültünk a Domus-ba egy sörre (Brigand), és egy jó kiadós beszélgetésre. Mondjuk a mozi előtt már bedobtunk egy kebabot is, és az volt a furcsa, hogy olyan dolgokról (pl. tér-idő kontinuum – na azért normál esetben nem vagyunk ennyire kockák ám…) értekeztünk, melyek aztán szinte (sőt, néhol nem is szinte) szó szerint visszaköszöntek a filmben!

Na gyorsan a hétről valamit

Hétfőn végre úgy ültem végig egy vizsgát, hogy nekem nem kellett a tesztsor fölé görnyedni :) Ugyanis felügyelő voltam az elsőévesek Csillagszerkezet és csillagfejlődés c. tárgyának írásbeli számonkérésén. Nem volt más dolgom, mint laptoppal ülni a teremben az utolsó sorban, és néha ellenőrizni, hogy nem történik-e semmi illegális. Nem történt. Közben felvettem a kapcsolatot a Bikemag kerékpáros magazin szerkesztőivel, és ha minden jól megy, akkor a közreműködésükkel akkreditált fotós leszek az idei francia kerékpáros körversenyen – a Tour de France-on! Azért az menő ;) Az viszont tuti, hogy az első négy napon ott leszek a mezőny mellett, ezt már régebben elhatároztam. Hisz nem minden évben van Tour de France Belgiumban…

20100117toudefrancemap.jpg

A hét további részében dolgoztam. Keményen. Sajnos több mint két napomba került megoldani egy problémát, amiről azt hittem, hogy egy óra alatt meglesz… Ráadásul nem is jelent szignifikáns változást, viszont egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne legyen matematikailag maximálisan korrekt, amit csinálok… Ilyen vagyok… És még további teszteket kell csinálnom, hogy ellenőrizzem hogy most tényleg minden jó-e. Kedden Steven-nel pizzát vacsoráztunk, és én extra nagyot kértem, ami alig fért el az asztalon (olyan 40-45 cm körül lehetett az átmérője), viszont isteni finom volt és benyomtam az egészet :D Ez volt életem eddigi legnagyobb egyedül elpusztított pizzája. A pénteki dolgokról már az előző posztban írtam, szóval ugorjunk a hétvégére.

A hétvége sokkal jobb volt mint a múltkori. Szombat reggel elmentem tekerni egyet, ugyan alig volt 1°C és az utak is vizesek voltak, de már nem bírtam tovább a seggemen ülni. Kinéztem egy jó kis kört a szokásos útvonaltervezőn, aztán uccu neki. Leuven-en kívül még egész sok hó volt a szántókon, ami persze olvadt, így a hólé szépen folydogált keresztbe az úton kilométereken keresztül… Szóval elég hamar még mocskosabb lett a bringám, mint volt. A sebességgel szerencsére így sem volt gond – megnyugodtam, hogy még tudok gyorsan is tekerni. A gondok ott kezdődtek, hogy Winksele-ben elnéztem egy csomópontot, és bár a fotografikus memóriámban tárolt térképemlék miatt kissé gyanús volt, hogy már rég el kellett volna mennem balra, azért csak mentem előre – annyira jó bringaút vezetett arra is… Aztán győzött a sejtés, és visszafordultam az utolsó biztos pont felé, majd egy bukkanónál szépen leesett a láncom… Már indulás előtt tudtam, hogy túl laza (idővel ugyanis nyúlik a lánc), és majd miután felrakom az új fékeket, kicsit hátrébb kell húznom a hátsó kereket (egysebességes – pályavázas – bringáknál ez a módszer), de azt nem gondoltam, hogy le fog ugrani. Persze frissen volt olajozva, szóval öröm volt visszarakni, még jó hogy volt nálam egy halom zsepi, így én nem lettem fülig olyan. Szóval úgy döntöttem, inkább visszatekerek Leuven-be, mert már indulás előtt láttam a radaron, hogy jön az eső, és nem akartam elázni. Így csak 30 km lett az aznapi adag, de hogy feltegye az i-re a pontot, a lánc kétszáz méterre a lakásomtól mégegyszer leugrott… Oh yes. Viszont legalább olyan korán hazaértem, hogy még elmehettem a menzára enni, így megspóroltam egy főzést. Aztán délután elmentem két pár új fékpofát venni, mert ebben a sós, latyakos időben két hónap alatt tövig elkoptak a fékjeim. De tényleg tövig, a hátsó konkrétan már nem fogott… Kissé durván néztek ki, amikor leszereltem őket. De ebben már rutinom van :) Vicces jelenet volt, amikor a hátsó fékpofák síkját állítghattam, amihez persze két kéz kell, viszont a legjobb eredmény érdekében közben be kell húzni a fékkart, ami ugye nincs túl közel a hátsó fékekhez – szóval feküdtem a bicikli alatt, és lábbal fékeztem :D Egy fotót megért volna. Persze közben rájöttem, hogy a lánc már túlnyúlt a biztonságos határon, szóval abból is újat kell vennem, különben megeszi a fogakat a fogaskerekeken, az pedig már drágább móka lenne. Közben elkezdett esni az eső, ami eléggé elvette a kedvem attól, hogy elmenjek a DVD-kölcsönzőbe, így inkább nekiálltam a bicikli takarításának. Nos, a teljes “móka” két és fél órát vett igénybe, de olyan szinten tiszta lett a gép, hogy az már nem is igaz. De a mocsok, ami lejött, az valami förtelmes volt. Olajos, sós, fekete szutyok. De lemostam mindent, váztól kezdve a sárvédőkön át a küllőkön és a küllők között benyúlva a kerékagyon keresztül egészen a gumik oldaláig (szóval most újra látszik a reflexcsík). Olyan szép lett, hogy sajnálnám újra szutyokba vinni, de hát ez a bringa a mindennapos közlekedésre van, szóval ha ne adj isten megint leesik a hó, akkor ez elkerülhetetlen lesz… Bár én most már talán jobban örülnék a tavasznak és a száraz utaknak. (Bármennyire is szeretem a havat.)

Utóbbit ugyanis már több mint egy hónapja nem láttam, viszont a vasárnapi napos és szeles időnek köszönhetően végre kezdett eltűnni a víz az aszfaltról! Hihetetlen! Na de a lényeg, hogy végre megint volt floorball, ráadásul nem csak a helyi csapattal, hanem az új “profi” csapatommal is. Szóval délután 3-tól 5-ig Leuven-ben volt edzés (pontosabban végig játék), aztán este 9-től 11-ig Kraainem-ben (itt végre igazi, nagybetűs edzés). A hétvége csúcspontja pedig akkor jött el, amikor utóbbin már az öt az öt elleni játék alatt (ami 2-2 lett) egy szép csel után kilőttem a rövid felső sarkot, amit a skandináv edzőnk (ez floorballban olyan mintha fociban brazil edző lenne) egy “excellent play, Peter” beszólással díjazott! Tök jó volt. Most pedig alvás. Jóéjtzene itt.