Floorball híreink következnek. Bemutatkoztam a belga első osztályban! Vasárnap délután negyven néző előtt, hazai pályán játszottunk a jelenlegi listavezetővel. Győzelem esetén egy pontra megközelíthettük volna őket a tabellán. A topliga egyébként hat csapatból áll, az oda-visszavágós rendszerű alapszakasz után rájátszás következik (utóbbiról egyelőre nincs konkrét információm, előbbiből négy fordulón vagyunk túl). Szerencsére a 2-es mez még nem volt foglalt, így továbbra is a kedvenc számomat hordhatom magamon!
A mérkőzést az első sorban baloldali támadóként kezdtem, majd a második harmadtól a második sorban foglaltam el hasonló pozíciót. Egyébként két védő- és három támadó sorral álltunk fel. Az első harmadban kicsit elaludtunk, és nem sikerült az előre megbeszélt nyomás alá helyezni az ellenfelet. A második játékrészben aztán igencsak felpörögtek az események, nekem is voltak lehetőségeim, és az eredményen is látszik, hogy igencsak jól dolgoztunk. A harmadik harmadra kicsit eldurvult a játék, több kétperces kiállítást is kiosztottak a bírók, és sajnos nem sikerült végig kellően koncentrálni, így egy 8 másodperccel a játék vége előtt bekapott góllal vesztettünk… Mondanom sem kell hogy elég lesúlytó volt. A játékstílust még szoknom kell, mert kevesebb a felállt játék, több a rohanás, jóval több a palánk mellett adott hosszú passz (lényegében a támadások nagy része széleken vezetett), és az egy-egy elleni kűzdelem. Utóbbival nincs is gondom, nem vagyok az a típus, aki megijed egy kis vállmunkától ;) Összességében magammal nagyjából elégedett vagyok, de sokat kellene fix sorokkal gyakorolnunk, hogy jobban megszokjuk és kiismerjük egymást (hogy akár látatlanban is oda tudjuk tenni a labdát a társaknak). Kétségtelenül Seppo Lattu – aki egyben az edzőnk is – a legjobb játékosunk, ez mind a lőtt gólok számában, mind mentalitásban és gondolkodásban is megmutatkozik. Gondolom a névből sikerült kitalálni, hogy nem belga az illető :) Finn, mint a csapat fele. Meg az ellenfélé is… Tabella itt.
Kedden munkaszüneti nap volt (az egyetem védőszentjének napja – jó dolog katolikus egyetemhez tartozó kutatóintézetben dolgozni :D), így nem kellett visszafognom magam alvásmennyiséget illetően. Ebéd (bár vehetném reggelinek is, hiszen közvetlenül felkelés után következett) után elmentem a Fnac-ba és vettem egy eyetv hybrid nevezetű TV Tuner Stick-et – azaz egy USB csatlakozású kis kütyüt, amin keresztül tudok tévézni a MacBook-on. Így most van analóg meg digitális TV-m is, tökéletes minőséggel, megállítható, visszatekerhető és rögzíthető adással :) Nem mondom, annyira nem hiányzott a tévé, de azért jó néha este bekapcsolni, meg pl. vacsora közben is – ha otthon eszem – jó alapzaj. Délután voltunk (Jonas, Nadia és én) korizni. A helyi hokicsapat pályáján van napi kétszer szabad siklás, korcsolya-bérléssel (ami ráadásul nem valami gagyi darab, hanem nagyon kényelmes modell) együtt 8 €-ért. A Városligeti Műjégpálya hangulata ugyan itt nincs meg, de cserébe a budapesti tömeg sincs jelen. Szerintem soha nem voltunk 50-nél többen, ami igencsak jó, de az átlag inkább 20 ember lehetett – nem tudom mondjuk ennek mennyi köze volt ahhoz, hogy szakadó esőben kellett elbiciklizni a csarnokig… De így sokkal több helyem volt gyakorolni és kísérletezni, ráadásul attól sem kellett tartani, hogy az esetleges bénázást túl sokan látnák :D Sikerült is pár új dolgot megtanulnom (elég jól ment!), illetve próbáltam Nadia-t tanítani erre-arra (Jonas kb. velem egy szinten van). Három óra alatt összesen egyszer estem, de akkor elég nagyot: épp elég nagy sebességgel, erősen bedőlve koszorúztam a kanyarban, amikor egyszer csak kicsúszott alólam a kori, én meg a bal oldalamra esve egészen a palánkig csúsztam… Utána egy sonkás omlettel és sörrel (Grimbergen Dubbel) nyugtattam meg éhes gyomromat. Este kedd lévén a legújabb sorozat-epizódokkal (HIMYM, TBBT) zártam a napot.
Szerdán elhatalmasodott rajtam a nátha, így nem sok kedvem volt felkelni és munkába menni, de végül meggyőztem magam, hogy ne maradjak otthon (pedig igazából itthonról is tudtam volna dolgozni). Persze lehet hogy inkább a belső hangomra kellett volna hallgatnom, ugyanis a könyvtár előtti téren egy szokásos jobbkanyarhoz (lásd ebben a videóben 2:00-nál) a szokásosnál kicsit nagyobb sebességgel érkeztem, és egyszerűen nem tudtam bevenni a kanyart… A gond az lehetett, hogy ebben a nedves és hideg időben sokkal gyorsabban kopnak a fékpofáim, és a fékem most nem volt ennek megfelelően beállítva, így nem tudtam elég effektíven lassítani, ennek következtében kisodródtam a bal oldalra és konkrétan átestem a járdaszegélyen, a bal oldalam pontosan ugyanazon részére érkezve, mint előző nap a jégen… Csodával határos módon (merthogy az esés kívülről elég ronda lehetett – belülről sem volt túl vicces élmény) sem nekem, sem a biciklinek, sem a ruházatomnak, sem a táskámban levő MacBook-nak nem letti semmi baja… Velem volt az őrangyalom :) Ebéd után megrendeltem a szülinapi ajándékomat, egy Canyon Roadlite 7.0-ás országúti versenybiciklit (fehér színben). Láthatóan az esés nem vette el a kedvem… Eredetileg nagyon erősen gondolkoztam, hogy egy iPhone-t kéne inkább vennem (már a legjobb tarifacsomagokat is kiválogattam), de végül – szerencsére – sikerült lebeszélnem magam. Ebben segítségemre volt a kollégáim nem kis hányada is, ugyanis – ha még nem említettem volna – elég sokan vagyunk biciklisek az Intézetben. A mostani telefonom egyébként is tökéletesen szuperál, nem lett volna szép dolog ilyen hamar lecserélni. Végül is Clio és Tijl ajánlására döntöttem a Canyon márka mellett, lévén a termékeik ár/érték aránya magasan a legjobb a régióban. Ráadásul a belga Omega Pharma-Lotto UCI ProTour (ez a legmagasabb kategória, a Tour de France-on is ott vannak) csapat (így pl. Jurgen Van Den Broeck) is az ő kerékpárjaikkal versenyez. Boltjuk nincs, közvetlenül a gyártól kell mindent rendelni (ez a fő költségcsökkentő tényező). Mikor szerda délután leadtam a rendelést (miután előző este precízen lemértem magam, hogy az internetes kalkulátorukkal a megfelelő vázméretet ki tudjam választani) az interneten a 7. hét szerepelt mint várható szállítási időpont, így szépen elkönyveltem magamban, hogy akkor majd valamikor két hét múlva érkezik a csomag…
Csütörtökön volt a téli időszak utolsó tollasozása, mivel jövő héten elkezdődik (a diákoknak) a szorgalmi időszak, és onnantól kezdve tömegnyomor lesz a teremben… Kicsit sajnálom a dolgot, mert igazán kezdtem belejönni – most már a lejátszott négy meccsből háromban az a páros nyert, amelyben én voltam a duó egyik tagja! De a nap legfontosabb eseménye vacsora után következett, amikor hazaérve megnéztem az e-mail-jeimet, és kiderült, hogy a rendelt bicikli már az UPS kezében van, útban Németországból Belgium felé! Nem kis meglepetés volt! Így a következő 12 órában (amikor épp nem aludtam) felváltva ellenőriztem az UPS csomagkövető rendszerét, illetve az egyetem belső postai nyilvántartását :)
Pénteken a szokásosnál jóval korábban (9 körül) érkeztem meg a munkába – nehogy lemaradjak a várva-várt csomagom érkezéséről ;) A bicikli nem csak az én fantáziámat mozgatta meg, hihetetlen módon nem is én voltam az első, aki észrevette, hogy megjött! (Interneten lehet látni az érkezett küldeményeket az egyetem rendszerében.) Tíz után nem sokkal Clio nézett be az irodámba és nagy vidáman közölte, hogy meghozták :) Persze azonnal mentem is érte (Jonas segített). Az összeszerelésnek azonban nem álltam neki egyből, hiszen délután új irodába kellett költöznöm, gondoltam jó lesz az ott is (meg há valamikor dolgozni is kell). Persze a nagy – kibontott – doboz így is az érdeklődés középpontjába került. Szóval ebéd után átcuccoltam az új irodámba (két ajtóval odébb, de kellemesebb és tágasabb, ráadásul a nyugati oldalon van, így minden nap láthatom a naplementét). Az asztalom előző tulajdonosa folyton panaszkodott, hogy a feje fölött levő polcok túl alacsonyan vannak – nem alaptalan -, nekem pedig első dolgom volt ennek a helyzetnek a megszűntetése. Mivel a polcrendszer moduláris, csak le kellett pakolnom az összes könyvet, a polcokat három lyukkal feljebb mozgatni, és kész is volt – hatalmas probléma megoldva. Délután négykor Clio-val nekiestünk a bringa összerakásának. (Clio karácsony előtt vásárolt ugyanettől a cégtől biciklit, még most is ott áll az irodájában az üres doboz.) A szerelés – így ketten – igen könnyen és gyorsan ment, bármiféle gond nélkül. Amikor végre minden a helyére került, örömmel konstatáltam, hogy a méret tökéletes, és a bicikli a legapróbb részletig gyönyörű és professzionális. De erről majd egy későbbi posztban részletesen :)
Este a Voltaire nevű elég menő étterembe voltam hivatalos – Jonas hívott meg pár embert a szülinapja alkalmából (összesen öten voltunk). A hely nekem nagyon bejött, persze ehhez kellett a jó társaság is :) És hát a kaja… Nos, egy olyan menükombinációt ettünk, amiben választani lehetett egy-egy előételt, főételt és desszertet az aktuális ajánlatból, és ehhez jött még egy apéritif és két különböző bor. Ez így összesen fejenként 43 €-ba került Jonas-nak (amit igen nagyra értékelek – nem mintha ez lenne nálam a fokmérő -, még akkor is, ha neki nem kell lakbért fizetnie, mert otthon lakik)… Én ezeket ettem/ittam: Martini, lazacfilé (lásd kép: almacsíkokkal, dióval, és különféle salátalevéllel, valamint nagyon finom, friss és ropogós, magos, barna zsömlécskékkel), kacsamell (valamilyen különleges mártással és rízzsel), cukormázzal borított sült alma fahéjas fagylalttal (na ez eszméletlenül mennyei volt). Az előétel és a desszert előtt még kis pohárban hoztak valamilyen zöldséglevest illetve pudingot. Meg persze folyamatosan utántöltötték a kiürült poharakat fehér és vörösborral. Elég pöpec volt. Utána gurítani lehetett volna. Ráadásul még én is kaptam egy kisebb ajándékot – Valery lepett meg egy pólóval, amin egy kecske áll La Palma csúcsá. Meeeee :D Aztán amikor menni készültünk, még kitöltöttünk egy kérdőívet, hogy mennyire voltunk megelégedve (nagyon). Itt jött az a pillanat, amikor Fabien (poénból) hollandul beírta a magjegyzések rovatba, hogy NEKEM nagyon tetszett a pincérnő (pedig én ezt egy szóval sem mondtam, mégha van is benne némi igazság – csak hogy tisztán lássuk a helyzetet), és Nadia közreműködésével még a telefonszámomat is odaírta… Persze a főpincér vette a poént és egyből átadta az üzenetet a pincérnőnek, én meg ott álltam vörös fejjel kínomban nevetve :D Hasonló helyzetben volt a pincérnő is ;) Ezek után érthető módon igen vidáman távoztunk, és még beszélgettünk ill. kávéztunk vagy két órát egy közeli helyen.
Szombaton miután délben felkeltem és megebédeltem, elmentem pedált és cipőt venni az új bringához. Engedtessék meg, hogy megmagyarázzam. Szóval pedál mindenképpen kellett, mert az nem jár a drágább versenybiciklikhez, viszont el kellett döntenem, hogy maradok a sima SPD rendszernél (ekkor cipőt nem is kellett volna venni, mert az eddigi Shimano cipőm kompatibilis lett volna az új pedállal is), vagy inkább SPD-SL-re váltok, ami standard az országúti kerékpározásban. Ráadásul a biciklimen az alkatrészek nagy része a Shimano 2010-es (6700-as számú) Ultegra rendszere (ez a gyártó második legjobb szériája), amihez bizony a Shimano PD-6700-as SPD-SL pedál passzol a legjobban. Ráadásul az erre a rendszerre tervezett cipők általában könnyebbek is… És ha már lúd, akkor legyen kövér (és lehetőleg sült), szóval utóbbi mellett döntöttem. Persze ez a 2010-es széria még nem volt a szokásos biciklis boltomban, viszont megrendelték nekem, szóval jövő hétre meg is lesz. (Így legalább könnyebb volt megállni, hogy a nátha és a nem teljesen száraz utak ellenére kipróbáljam a bringát…) Miközben a cipőket próbálgattam (egy Sidi és egy Shimano modell között vaciláltam), kicsit elbeszélgettem az eladóval (szeretem ezt a boltot), hogy kiderítsem, nincs-e valami törzsvásárlói programjuk, és kiderült, hogy van! Szóval miután kiválasztottam a cipőt (Sidi Zephyr – mivel sokkal kényelmesebb volt, mint a Shimano-k, előbbi elöl szélesebb és a saroknál jobban tart), megadtam az adataimat ahhoz is. Valamint vettem még két kulacstartót is… Már nagyon várom, hogy az új bringával tekerhessek!
Negyedszázados lettem. Ráadásul egy ilyen szép szimmetrikus napon, mint a mai (01022010, ha az itt szokásos formátumban írom). Kár, hogy innen már közelebb lesz a harminc, mint a húsz… Meg hát van már pár ősz hajszálam is :) Ne de nem akarok itt nekiállni siránkozni, hiszen azt leszámítva, hogy egyedül vagyok, nem lehet egy rossz szavam sem az életemre. Számos nyelven kaptam jókívánságokat, melyekre a Google Translate-nek hála számos nyelven válaszolni is tudtam (angol, holland, magyar, francia, szlovák, horvát, német és norvég). Nadia-tól még egy doboz csokit is kaptam :) Én pedig az itteni hagyományokhoz hűen az Intézetnek kedveskedtem egy halom csokival a könyvtárszobában (ami inkább konyha és kávészoba). Sőt, a hozzám közelebb állókkal (és az Intézet köztudottan borkedvelő vezetőjével) még az utolsó üveg Magyarországról hozott bort is megosztottam. Talán nem volt annyira nemes és komplex íze, mint a szilveszterinek, de ez is nagyon-nagyon finom volt! (Gróf Dégenfeld Tokaji Aszú 5 puttonyos 2000) Holnap intézek magamnak valami ajándékot is ;) (Otthonról már karácsonykor előre kaptam egy 501-es Levi’s farmert, nagyon szuper, most is az van rajtam, még egyszer köszönöm!)
Egyébként a múlt hét vége is elég sűrű lett; csütörtökön tollaslabda (majd vacsorára tipikusan belga étel – valami fehér zöldség sonkába tekerve és tejszínes-sajtos mártással leöntve -, és az elmaradhatatlan újabb sör: Bierbeekse), pénteken este hattól reggel ötig búcsúbuli Raquel-nél (isteni spanyol kajákkal és jó társasággal), szombaton délben kelés, aztán vettem új láncot a biciklire, délután voltam falat mászni (4b és 5a útvonalak, az 5b már nem ment, mert nem sok erőm volt az előző éjszaka után), utána gofriztunk meg söröztünk (Grimbergen Blond). Aztán vasárnap lényegében csak döglöttem, felszereltem az új láncot, olvastam, teáztam (almás-mézes, már nem is tudom mikor vettem, de csak most nyitottam ki), aztán este amikor már majdnem elaludtam, kiderült hogy van edzés, szóval gyorsan használható állapotba szedtem magam, és mentem. Szerencsére a floorball nagyon jó volt, rögzített figurákat gyakoroltunk a jövő vasárnapi meccsre, és pl. az én sorommal az ötleteimre építve igen jó és hatékonynak tűnő dolgokat hoztunk össze :) Itthon hulla-fáradtan dőltem be az ágyba.
Nem unatkozunk. Sajnos kicsit úgy érzem, hogy pont a munka az egyetlen dolog, ami nem halad a magam által diktált tempóban (mivel rajtam kívül senki nem diktálja, és bár ez állítólag az első évben már csak így megy, nekem kissé furcsa és szokatlan – de próbálok nem sokat foglalkozni vele), és kevesebb támpontot látok benne, mint egy 7-es nehézségű mászófalon, de azért pl. a repülőjegyemet már lefoglaltam La Palma-ra (március 20-án repülök és április 3-án jövök vissza – és sikerült átszállás nélküli charterre jegyet venni), és megrendeltem a frissen megjelent Asteroseismology c. könyvet is. Utóbbi az én kutatási területem bibliája, és a témavezetőm az első szerző ;) Továbbá ha minden igaz, akkor június 14-től 18-ig Dániában (Aarhus) leszek workshop-on.
Na és akkor sport. Kedden és csütörtökön tollaslabdázni voltam a kollégákkal. Nem tudom miért, de nekem a tollaslabda valahogy olyan szó, mint a ping-pong: komolytalan (aki a j/ly-t kitalálta, azt csak egyszer kapjam el, de csúnyán elbánok vele). Viszont ők teljesen komolyan játszanak, rendes pályán, rendes hálóval, rendes szabályok szerint. Nem holmi strand-tenisz, vagy miaszösz. Így már egészen izzasztó a dolog. Kedden csak fotózni voltam, ami egyáltalán nem egyszerű dolog, mivel a teremben a világítás katasztrófális, illetve a gyors mozgás miatt nem árt 1/500 másodperces expozíciós idővel dolgozni. Ez a kombináció magas ISO-beállítást (érzékenység növelése, amivel viszont a zajszint is lassan elindul a plafon felé), és tág rekeszt követel meg – ez utóbbi miatt viszont a mélységélesség kicsi lesz (azaz az a tartomány – a fotóst a témával összekötő egyenes mentén – melyben a téma képe éles lesz, igen kicsi), így nehéz pontosan fókuszálni, és bizony elkerülhetetlenül lesz jó-pár életlen kép. Kicsivel több mint 600 képet csináltam, amiből ma már kidobtam 200-at, de további munkához nem sok kedvem van jelen pillanatban. Azt szeretném, ha végül kb. a legjobb 5-5 kép maradna meg minden résztvevőről. De lett pár nagyon jó is ;) Az utolsó 5 percre kénytelen voltam én is beállni, mert annyit győzködtek. Persze zokniban és farmerben nem voltam valami jó, főleg hogy még soha korábban nem játszottam… (És akkor a fotós is lencsevégre került.)
Azért a két óra fotózás – földön fetrengés, körbe-körbe mászkálás, hasalás, guggolás, padlón ülés, stb. – eléggé lefárasztott, így igen jól esett az utána elfogyasztott pizza :) Csütörtökön viszont már teljes értékű játékosként vettem részt a mókában, és egész jól ment, sőt amikor Maarten-nel voltam párban, akkor 2-0-ra nyertünk! Mondjuk kb. ő a legjobb, de akkor is, vele tök jól ment. Az egyetlen zavaró dolog az, hogy a játékszer nem állandó sebességgel megy, mint mondjuk kézilabdában vagy floorball-ban, ami nem egyszer eléggé megtévesztette az agyamat :D De élveztem. Utána a vacsorát meg annál inkább ;)
Pénteken a falmászás összehasonlíthatatlanul jobban ment, mint egy héttel korábban, sokkal több erőm volt mászni, úgy igazán el sem fáradtam. Gond nélkül mentem végig mind a négy kiválasztott útvonalon (5a, 4b, 5a, 5a). Jövő héten meg kell próbálnom most már egy 5b-t. Este kivételesen nem mentünk sörözni meg gofrizni, csak ott helyben beszélgettünk (egy sör mellett) egy órácskát. Ugyan időrendben nem helyes, de témában idevág, hogy szombaton vettem mászófelszerelést, szóval jövő héttől már saját cuccban viríthatok a falon :D És az eladó a jó eladó mintapéldája volt, nem volt türelmetlen, pont a megfelelő mennyiségű tanácsot adta, jókat kérdezett, ott segített ahol kellett.
Szombaton floorball edzőmeccsem volt a helyi csapattal. A decemberi kispályás bajnokság után nem voltak illúzióim a szereplésünket illetően, de nagypályán nem is voltunk olyan rosszak. Az ellenfél a belga másodosztályban szerepel (a Diamonds-nak, vagy az új csapatomnak kétségtelenül nem lenne kihívás…), ráadásul három teljes sorral voltak jelen, nekünk meg összesen volt három cserénk, és még a kapust is tőlük kaptuk (tök jófej srác volt, és jól is védett). No de, ahhoz képest, hogy ők sokszor szépen fel tudtak állni, a mi játékunk meg inkább a kaotikus felé hajlott, az eredmény egyáltalán nem rossz. Jobb is lehetett volna, ha 1) van még erőnk a harmadik harmadban, 2) tudunk védekezni, 3) jobb százalékban lövöm be a helyzeteimet. A szünetekben pedig én voltam az edző, én osztottam az észt ;)
Na persze csak mértékkel, de a csapattársak szerencsére értékelik a jó meglátásokat. Sajnos ahhoz, hogy be is tartsák őket, sokkal több gyakorlás kellene, mert a begyökösödött hülyeségeket nem lehet edzés nélkül elhagyni. A végeredmény: Floorball Team Atom Eagles – Leuven United 8-3 (1-0,2-1,5-2). A harmadik harmadban én lőttem az egyik gólunkat, ami kétségtelenül a mérkőzés szépségdíjas találata volt: kissé a jobb oldalra kisodródva, kissé messziről, váratlanul felhúztam a hosszú felsőbe :) Csak úgy sivított a labda a levegőben, a kapust úgy meglepte, hogy csak utánakapni tudott :D Még az ellenfél is megtapsolt… Kétségtelenül én voltam a legjobb, de ez egy csapatjáték, egyedül nem lehet meccset nyerni. Viszont a bíró is külön gratulált a végén, illetve megköszönte, hogy segítettem a játékvezetést (már-már túl fair voltam). Szóval én elég jól éreztem magam (annak ellenére, hogy a 60-ból 55 pályán töltött perc miatt kissé kifulladtam a végére). Délután – mint már említettem – vettem mászócuccot, aztán Jonas és Stefan társaságában megebédeltem (höhö, fél ötkor) a Domus-ban (most már végleges, ez a kedvenc helyem – egyébként újabb sör került terítékre: Cuvee des Trolls). Sajnos ma nem tudtam edzésre menni az új csapathoz, mert dolga volt annak, aki fuvarozni szokot… Így kénytelen vagyok DVD-zni (ezen a hétvégén ezeket láttam: The Time Traveler’s Wife, Love Actually, The Hangover, Into the Wild). Meg holland popzenét hallgatni :D
