Tag Archives: vacsora

Nyertünk némi tapasztalatot

Mielőtt rátérnék a vezércímre, szólnék pár szót a péntek estéről és a szombatról is. Szóval a munkahét lezárásaként elmentünk a Domus-ba. No nem a bútoráruházba, hanem az egyik legkellemesebb, ráadásul füstmentes pub-ba, ahol mindennek tetejébe nem csak inni, de enni is lehet – valahol félúton vagyunk tehát az ivó és az étterem között. Mivel valamilyen csoda folytán a hónap során jóval a személyes költségvetésem élelmezési irányszáma alatt maradtam (hihetetlen módon a csokoládé címszó alatt növekvő oszlop is messze maradt a diagram tetejétől), így kicsit el is engedhettem magam. Na de a lényeg a következő: nyolckor nekiestünk az ételnek, kilenc körül pedig miután végeztünk, rendeltünk egy kör sört (Grimbergen Cuvee de l’Ermitage) – ekkor érkezett meg Roy. Lévén ő sem evett még az este, amíg mi söröztünk, ő egy hatalmas oldalast fogyasztott el igen jóízűen. Viszont a hús látványa és illata annyira ínycsiklandozó volt, hogy Jonas nem is bírta tovább, és leintette az első felénk járó pincért egy sima porcukros gofriért (wafel). Figyelem, nemzeti ételről van szó. Szóval mire Roy végzett a hússal, megjött Jonas gofrija, valami isteni illattal… Ez van amikor nem egyszerre esznek az emberek, bármennyire is jóllaktunk már, az illatok miatt újra és újra megkívántunk valamit. Szóval mi is rendeltünk valami desszertet – így esett, hogy hozzájutottam életem (eddigi) legjobb gofrijához. És most ugyan az előző posztot ismételem, de a meleg cseresznyeöntet gyönyörű egész cseresznyékkel, plusz két öklömnyi kupac tejszínhab megszórva csokoládéreszelékkel annyira jó volt, hogy az leírhatatlan. Már az illat, ami akkor csapott meg, mikor a pincér letette elém a tálat, már az mennyei volt! Hát még az íze… És miután már mindannyian gurultunk a vacsorától, még átmentünk egy bárba és megittunk egy-két koktélt mielőtt eltettük volna magunkat másnapra. Nem semmi egy kulináris este volt.

Szombatra egy pár új teremcipő vásárlását terveztem, mert a régi oldalán sajnos már mind a bal, mind a jobb kislábujjam kikandikál :D Viszont más típus szóba sem jöhet, csak az Adidas Stabil S szériája (járt utat a járatlanért ugye…), amit mint kiderült, nem olyan könnyű itt helyben beszerezni. Olyannyira nem, hogy nem is sikerült :( Pedig öt sportboltban próbálkoztam, és összesen egy helyen volt nekik, de csak 43-as méret. Akkora lábam pedig utoljára az előző évezredben volt. Pedig már örültem, amikor megláttam a polcon… Szóval cipő nélkül maradtam, hétvégén majd valószínűleg elugrom Brüsszelbe és keresek egy rendes Adidas boltot. Hmmm… most látom hogy nincs is rendes Adidas bolt egész Belgiumban?!? Csak egy Adidas Originals bolt Antwerpenben – ez röhej. Bezzeg Budapesten két központi nagy sportboltjuk is van (Váci út és Váci utca) – meglepő fordulat. (Szerencsére edzőpólót nem volt ilyen nehéz szerezni.)

No és akkor jöjjön a vasárnap. Ugyanis a hétvége várva várt eseménye egy kispályás (3+1 játékos, 8 fős keret) floorball kupa volt a fővárostól nyugatra fekvő Denderleeuw-ben. Azért ott, mert az ország floorball-csapatainak jelentős része abban a régióban található. Mivel rajtunk (Leuven United) kívül minden csapat a bajnokságból (felnőtt vagy U18) érkezett, így nem nehéz kitalálni, hogy nem mi vertük végig a mezőnyt… (A kapusunk pl. több mint tíz éve védett utoljára.) Rajtam kívül sajnos nálunk nincs senki, aki akárcsak megütötte volna a többi csapat szintjét. Sem gyorsaságban, sem technikában (utóbbi Wolfgang-ra azért nem igaz). Egyedül pedig nem lehet meccset nyerni. Így is lényegében az öt 2×10 perces meccsből maximum tíz percet töltöttem a cserepadon, amikor pedig a pályán voltam akkor többet futottam mint az összes többi játékosunk együttvéve. Persze ez nem ellenük szól, csak ténymegállapítás. De hát igazi edzések nélkül nem lehet igazi csapatokkal versenyezni. Szerintem a Diamonds nagy valószínűséggel döntőt játszott volna ezen a tornán. Még akkor is, ha én is ugyanannyit vagyok a pályán, mint amyennyit valójában voltam :D Fontos saját magunk reális értékelése is, mert azért a torna teljes mezőnyében nem én voltam a sztárjátékos. A pontos eredményeket nem is tudom, csak hogy összesen kilenc gólt lőttünk, amiből négyet én termeltem (plusz számos kapuvas és kihagyott ziccer… – ugye az edzéshiány). Emellé kaptunk vagy negyvenötöt… De ez a realitás. Tényleg annyira akartam, annyit rohantam és harcoltam, hogy a nagyedik meccs második félidejében (a harmadik és negyedik mérkőzésünk között nem volt szünet, szóval nagyjából fél órája folyamatosan pályán voltam) egy hirtelen irányváltásba begörcsölt a vádlim, és mivel a spori volt hozzám legközelebb, őt kellett megkérnem – a földön fetrengve – hogy feszítse vissze a lábfejemet, a csapattársaimat meg hogy vonszoljanak a palánkon kívülre (mivel a futó-óra miatt mihamarabb folytatniuk kellett a játékot)… Szerencsére volt egy teljes óra a 9-10. helyért lejátszandó utolsó meccsünkig, így nyújtással és masszírozással sikerült játékra alkalmas állapotba hoznom magam, de azért közel sem voltam 100%-os, így sajnos 5:4-re kikaptunk :( De – összességében – a többieknek mindenképpen nagyon hasznos volt ez a torna, mert itt végre láthatták, hogy mekkora különbség van a mi vasárnaponkénti játékunk, és “rendes” csapatok teljesítménye között. Olynnyira sokkolta őket a különbség, hogy az utolsó meccsünk előtt ők kérték, hogy mostantól lehetőleg a vasárnapi időnk felében rendes edzést tartsunk! Azért ez szerintem nem rossz ;) És ugyan még semmi sem biztos, de lehet hogy egy rendes csapatban is játszani fogok – ha lesz valami hír, akkor majd úgyis megírom. Ja, és a slusszpoén: vasárnap reggel szólt az ébresztőórám, én pedig lazán lenyomtam és aludtam tovább, pedig direkt állítottam be 8:00-ra, hogy a 9:30-as találkozóig még bőven legyen időm borotválkozni, enni és összepakolni – mindenzt nyugodt tempóban. Nos, el lehet képzelni mit éreztem, amikor 9:10-kor felriadtam (azon kívül, hogy először azt sem tudtam mennyi az idő, és hogy nem késtem-e már rég el)… Még jó, hogy odafelé megálltunk egy boltnál, a sportcsarnokban pedig árultak hot-dog-ot, különben éhen haltam volna. Hát ennyi volt mostanra a sztori, részvétem annak, aki ezt hősiesen végigolvasta :D

2009.10.29.

Tegnap történt egy s más, amit nem árt lejegyezni (ezzel megszakítva a tényleg érdekes bejegyzések sorát). Először is végre megkaptam a szerződésem! Nem mintha a gyakorlatban ettől bármi is változott volna, vagy változna, de azért mégis. Délután a hétmérföldes léptekkel meginduló adminisztráción felbuzdulva a City Hall-nak is írtam, hogy mi van már a (lakcím)regisztrálással, adnak-e végre időpontot, vagy teljesen elfelejtettek… Válasz még nem érkezett. Egyébként pont indultam volna az influenza elleni oltásra (ami nem a H1N1, hanem csak az alap variáns ellen volt, hasonlóan profin megszervezve mint két éve – azzal az apró, de nem jelentéktelen különbséggel, hogy a papírmunkát végző nővér igen csinos volt ;D és 50 centtel olcsóbban adták a mókát), amikor Valery, Jonas és Steven megjelentek az irodámban, és közölték, hogy ma este márpedig Oud-Heverlee-be kell mennünk vacsorázni. Mondtam nekik, hogy az imént részletezett programom eléggé üti ezt az igen csábító javaslatot, de erre (miután részletezték, hogy rosszul lesznek az injekcióstű gondolatától is, én meg elmeséltem két évvel ezelőtti pozitív tapasztalataimat) Valery egyből azzal felelt, hogy bevisznek kocsival az orvosig, aztán mehetünk is kajálni :) Így is lett. Az oltási kampány gyorsaságát mi sem szemlélteti jobban, hogy mire sikerült leparkolniuk, én már ki is jöttem, pedig kb. tíz diák volt előttem (nem tartott tovább öt percnél – kocsiból kiszállástól a beszállásig). Az étterem felé menet még felvettük Roy-t is, így öten élveztük az este hátralévő részét – menet közben pedig realizáltam, hogy éppen gyeplabda edzésen kellene lennem, de hát ez van. Ezen a héten már úgyis kétszer is voltam este biciklizni. Az étterem nagyon kellemes volt, az étel is kiadós és ízletes (bár ezt már megszokhattam), viszont volt egy apró negatívum is. Mikor a Corsendonk Blond után egy Orval-t kértem, ahhoz nem a saját poharát hozták, mert nem volt nekik. Azt hittem ez Belgiumban nem fordulhat elő, teljesen sokkolva voltam (és a sör sem igazán ízlett, részben a pohár összeférhetetlensége, részben az előző finomabb volta miatt)… Majdnem reklamáltam is, hogy ezt mégis hogyan gondolják, de Steven “megnyugtatott”, hogy étteremben előfordul az ilyen, viszont sörözőben soha. A beszélgetés két legviccesebb kijelentése pedig a következő volt: “A blog is so 2007” illetve “Beauty is often on the inside, but true ugliness is often on the outside…” Szerdán egyébként kebabot ettünk, isteni volt. Nem panaszkodhatom!

2009.10.12. – 10.17.

Hétfőn a KBC-ben (a bank, aminek van angol nyelvű honlapja is – ez elég fontos szempont) kezdtem a napot, ahol közölték, hogy addig tényleg nem nyithatok bankszámlát, amíg nem voltam a City Hall-ban legalább elindítani a belga lakcímem regisztrálását… Minden mindennel összefügg, és ha egy helyen lazsálnak a hivatalnokok, semmi sem mozdul előre… De én ezen már nem lepődöm meg, és nem is érdekel. Szép napos reggel volt, szóval legalább élvezhettem, hogy egy kilométerrel hosszabb úton megyek munkába. Napközben csak úgy öntöttem magamból a kódot. Este megtartottuk az esedékes havi osztálytalálkozónkat (ami szeptemberben Ilse-nél volt Brüsszelben); egy kellemes de drága étteremben voltunk, viszont “cserébe” igen jót ettünk és ittunk, főleg hogy Nadia természetesen most sem bírt az adagjával és nekem “kellett” megennem a maradékot ;) Tényleg nagyon finom volt minden, de azért néha még sokkoló, hogy lazán elköltöm egy vacsorára azt, amit otthon egy hét alatt költenék kajára (értsd, aperitif címén legurítok egy Martinit – meglepően jó volt -, ami már többe került mint otthon egy ebéd ott ahol Flórával ettünk párszor a nyáron)… Persze itt más a fizetés, meg ilyenek, de akkor is. Majd leszokom róla, hogy néha átváltok dolgokat forintra… Az étterem után még beültünk egy sörözőbe is, ahol újabb “trófeával” bővült az ízgyűjteményem (Hapkin).
Kedden programozás közben fél füllel és szemmel követtem az U20-as válogatott elődöntőjét, este pedig a lelkiismeretem rákényszerített, hogy éjfél körül elmenjek tekerni egy gyors kört. Történt ugyanis, hogy már tíz óra magasságában (mégha ilyen nincs is a magyarban, nem érdekel) azon voltam, hogy lefekszem aludni, de aztán inkább megnéztem a 10. részt A végtelen szerelmeseiből… Ezután tizenegy körül kicsit ledőltem szunyokálni, majd fél tizenkettőkor felébredtem, mert éhes voltam. Ekkor követtem el a hibát, ugyanis a hűtő felé menet megláttam egy 70g-os rúd csokoládét (Galler Manon), aminek nem tudtam ellenállni. Viszont aznap már ettem csokit, nem is keveset, ezért úgy éreztem, muszáj mozognom valamit, szóval felöltöztem (kint kb. 5°C), és durvultam egy 15 km-t a város körül :) Így már nyugodt lelkiismerettel mehettem el aludni… Szerdán meggyűlt a bajom a programozással, volt hogy egy órát szenvedtem egy sorral (de az egy kritikus sor volt), de a nap végére mindent megoldottam. Yesss! Este sültkrumplizni voltunk – ez itt tök normális, hisz a sültkrumpli nemzeti étel és tele vannak a városok kisebb-nagyobb sültkrumplizókkal. Ezután még tekertem egy kört a városban, csak hogy nehogy elhatalmasodjon rajtam a sok sültkrumpli (ami egyébként isteni).
Miután már napokkal korábban látszott, hogy csütörtökre virradó reggel fagyni fog és emellett derült lesz az égbolt, úgy terveztem, hogy elmegyek a kastélyhoz fotózni, mivel a zúzmarás fű, az őszi színek, a kék ég és a kastély együtt igazán nyerő fotótéma. Szerda estére kikristályosodott bennem a gondolat, hogy nem csak egy egyszerű fotót kéne csinálni, hanem egy ún. time-lapse videót. Ez azt jelenti, hogy mondjuk 10 másodpercenként csinálok egy fotót, majd az elkészült képeket – mint filmkockákat – egymás után fűzöm és az így felépített mozgóképet mondjuk 24 kép per másodperces sebességgel levetítem. Így elméletileg két óra alatt 720 fotó készül, és az elkészült film 30 másodperc hosszú lesz. Azaz 30 másodperc alatt látjuk két óra történéseit. Nagyon látványos technika… Mivel a napfelkelte utáni fényekre és a zúzmara eltűnésére voltam igazán kíváncsi, nagyon korán kellett kelnem, de sikerült, így időben felállítottam a kastélykertben a technikát. Háromnegyed nyolctól háromnegyed tízig álltam ott a fagyban, szerencsére a nadrág alá húzott aláöltöző réteg (síelésnél szoktam felvenni, vagy pl. múlt decemberben, amikor -7°C-ban túráztunk a Zemplénben…) és a polárpulcsi plusz télikabát kombináció melegen tartott. A keleti horizonton levő (előre nem bekalkulált és nem is prediktált) felhők persze majdnem keresztbe tettek nekem, mert napkelte után egy ideig blokkolták a Napot, de végül minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Az elkészült képeken szépen látszik, ahogy a napsütötte területekről folyamatosan eltűnik a zúzmara, stb. A mozi ráadásul a nyersanyagnak köszönhetően 720p HD minőségű lesz (értsd, ezerszer jobb mint a biciklizős videók), még októberben igyekszem összerakni. Szuper lesz. Mivel a fotózás kicsit tovább tartott a tervezettnél, laptop helyett fotós cuccal érkeztem az intézetbe, így már mindenki tudja, hogy fotózom is – szóval a fiatalabb kutatók délelőttje a Flickr profilom böngészésével telt :D Volt megbeszélésem a témavezetőmmel (pontosabban a co-supervisor-ommal), aki maximálisan elégedett volt a munkámmal, szóval ez a nap igazán jól alakut. Este voltam gyeplabdázni, ami összehasonlíthatatlanul jobban ment mint két hete, élveztem is – nem is kicsit.
Pénteken munka után – de még az intézetben – megnéztem (és 180 as pulzussal izgultam végig az utolsó 10 percet és az első pár büntetőt), ahogy a magyar U20-as labdarúgó válogatott megnyeri a bronzérmet a világbajnokságon, nagyon büszke voltam, és örültem hogy magyar vagyok. Az on-line rendszerben már jó dátummal szerepel a szerződésem és már a fotómat is látom az egyetem dolgozói között ;) Este megnéztem a legutolsó James Bond filmet – nem volt rossz. A szombat egyértelműen a Super Shopping Saturday néven vonult be a történelembe, ugyanis megvettem a fél várost. Pedig amikor először sétáltam végig a főutcán, még nem igazán volt kedvem a pénzköltéshez. Sőt. De aztán csak meggyőztem magam, hogy vagy megveszem azt a már korábban kinézett Shimano SH-MT90-es bakancsot (lényegében egy standard Vibram talpas Gore-Tex anyagú bakancs, csak SPD-vel), vagy lassan reggelente tényleg le fog fagyni a lábam. Az esős időről nem is beszélve. Szóval megvettem, drága volt (nagyon), de szuper. Szemeztem bringás ruhákkal is (mert 15°C alatt nem igazán tudok mit felvenni), de itt még nem akartam többet költeni. Aztán egy másik boltban mégis megvettem (mert jó ár/érték aránya volt és arra gondoltam, hogy ha novembertől áprilisig nem tekerek, akkor kerekre fogok hízni a sok csokitól) egy Northwave kantáros hosszúnadrágot és a hozzá illő hosszúujjú felsőt, mindkettő NW 4Pro anyagból (szélálló, vízálló, lélegző, szóval tök High-Tech) készült, és teljesen fekete. Úgy nézek ki benne, mint egy igazi bringás :) Életemben először van bélelt bringás nadrágom… Lényeg ami lényeg, nagyon profi a cucc, de az ára sem két cent volt… Remélem be fog válni. Ha egy évet kibír, akkor már megérte az árát. No meg végre vettem a Leonidas boltban (pontosabban az egyikben a sok közül) fél kiló pralinét ;) Sajnos a fele már elfogyott :( Na ezért kell a bringás cucc… Este megint voltam time-lapse filmhez alapanyagot fotózni, megint majdnem két órát, de most a könyvtárnál. A fotók nagyon jók lettek, már alig várom hogy meglegyen a mozgókép is. Elhatároztam, hogy majd készítek egy hosszabb filmet is ezekből a rövidebbekből öszevágva, de ahhoz legalább 30 különböző helyszenen kell fotóznom. Ötleteim már vannak, csak idő és időjárás kérdése az egész… De nagyon jó lesz.

Hétfőn a KBC-ben (a bank, aminek van angol nyelvű honlapja is – ez elég fontos szempont) kezdtem a napot, ahol közölték, hogy addig tényleg nem nyithatok bankszámlát, amíg nem voltam a City Hall-ban legalább elindítani a belga lakcímem regisztrálását… Minden mindennel összefügg, és ha egy helyen lazsálnak a hivatalnokok, semmi sem mozdul előre… De én ezen már nem lepődöm meg, és nem is érdekel. Szép napos reggel volt, szóval legalább élvezhettem, hogy egy kilométerrel hosszabb úton megyek munkába. Napközben csak úgy öntöttem magamból a kódot. Este megtartottuk az esedékes havi osztálytalálkozónkat (ami szeptemberben Ilse-nél volt Brüsszelben); egy kellemes de drága étteremben voltunk, viszont “cserébe” igen jót ettünk és ittunk, főleg hogy Nadia természetesen most sem bírt az adagjával és nekem “kellett” megennem a maradékot ;) Tényleg nagyon finom volt minden, de azért néha még sokkoló, hogy lazán elköltöm egy vacsorára azt, amit otthon egy hét alatt költenék kajára (értsd, aperitif címén legurítok egy Martinit – meglepően jó volt -, ami már többe kerül mint otthon egy ebéd ott ahol Flórával ettünk párszor a nyáron)… Persze itt más a fizetés, meg ilyenek, de akkor is. Majd leszokom róla, hogy néha még átváltok dolgokat forintra… Az étterem után még beültünk egy sörözőbe is, ahol újabb “trófeával” bővült az ízgyűjteményem (Hapkin).

Kedden programozás közben fél füllel és szemmel követtem az U20-as válogatott elődöntőjét (úgy – mármint olyan jól – magyar csapatot játszani, ahogy ők a második félidőben játszottak, én még nem láttam…), este pedig a lelkiismeretem rákényszerített, hogy éjfél körül elmenjek tekerni egy gyors kört. Történt ugyanis, hogy már tíz óra magasságában (mégha ilyen nincs is a magyarban, nem érdekel) azon voltam, hogy lefekszem aludni, de aztán inkább megnéztem a 10. részt A végtelen szerelmeseiből… Ezután tizenegy körül kicsit ledőltem szunyokálni, majd fél tizenkettőkor felébredtem, mert éhes voltam. Ekkor követtem el a hibát, ugyanis a hűtő felé menet megláttam egy 70g-os rúd csokoládét (Galler Manon), aminek nem tudtam ellenállni. Viszont aznap már ettem csokit, nem is keveset, ezért úgy éreztem, muszáj mozognom valamit, szóval felöltöztem (kint kb. 5°C), és durvultam egy 15 km-t a város körül :) Így már nyugodt lelkiismerettel mehettem el aludni… Szerdán meggyűlt a bajom a programozással, volt hogy egy órát szenvedtem egy sorral (de az egy kritikus sor volt), de a nap végére mindent megoldottam. Yesss! Este sültkrumplizni voltunk – ez itt tök normális, hisz a sültkrumpli nemzeti étel és tele vannak a városok kisebb-nagyobb sültkrumplizókkal. Ezután még tekertem egy kört a városban, csak hogy nehogy elhatalmasodjon rajtam a sok sültkrumpli (ami egyébként isteni).

Miután már napokkal korábban látszott, hogy csütörtökre virradó reggel fagyni fog és emellett derült lesz az égbolt, úgy terveztem, hogy elmegyek a kastélyhoz fotózni, mivel a zúzmarás fű, az őszi színek, a kék ég és a kastély együtt igazán nyerő fotótéma. Szerda estére kikristályosodott bennem a gondolat, hogy nem csak egy egyszerű fotót kéne csinálni, hanem egy ún. time-lapse videót. Ez azt jelenti, hogy mondjuk 10 másodpercenként csinálok egy fotót, majd az elkészült képeket – mint filmkockákat – egymás után fűzöm és az így felépített mozgóképet mondjuk 24 kép per másodperces sebességgel levetítem. Így elméletileg két óra alatt 720 fotó készül, és az elkészült film 30 másodperc hosszú lesz. Azaz 30 másodperc alatt látjuk két óra történéseit. Nagyon látványos… Mivel a napfelkelte utáni fényekre és a zúzmara eltűnésére voltam igazán kíváncsi, nagyon korán kellett kelnem, de sikerült, így időben felállítottam a kastélykertben a technikát. Háromnegyed nyolctól háromnegyed tízig álltam ott a fagyban, szerencsére a nadrág alá húzott aláöltöző réteg (síelésnél szoktam felvenni, vagy pl. múlt decemberben, amikor -7°C-ban túráztunk a Zemplénben…) és a polárpulcsi plusz télikabát kombináció melegen tartott. A keleti horizonton levő (előre nem bekalkulált és nem is prediktált) felhők persze majdnem keresztbe tettek nekem, mert napkelte után egy ideig blokkolták a Napot, de végül minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Az elkészült képeken (ajánlom ezt megnézni) szépen látszik, ahogy a napsütötte területekről folyamatosan eltűnik a zúzmara, stb. A mozi ráadásul a nyersanyagnak köszönhetően 720p HD minőségű lesz (értsd, ezerszer jobb mint a biciklizős videók – példának itt egy kicsit kevesebb mint 50%-os méretű képkocka), még októberben igyekszem összerakni.

20091015timelapseframe

Szuper lesz. Mivel a fotózás kicsit tovább tartott a tervezettnél, laptop helyett fotós cuccal érkeztem az intézetbe, így már mindenki tudja, hogy fotózom is – szóval a fiatalabb kutatók délelőttje a Flickr profilom böngészésével telt :D Volt megbeszélésem a témavezetőmmel (pontosabban a co-supervisor-ommal), aki maximálisan elégedett volt a munkámmal, szóval ez a nap igazán jól alakut. Este voltam gyeplabdázni, ami összehasonlíthatatlanul jobban ment mint két hete, élveztem is – nem is kicsit.

Pénteken munka után – de még az intézetben – megnéztem (és 180 as pulzussal izgultam végig az utolsó 10 percet és az első pár büntetőt), ahogy a magyar U20-as labdarúgó válogatott megnyeri a bronzérmet a világbajnokságon, nagyon büszke voltam, és örültem hogy magyar vagyok. Az on-line rendszerben már jó dátummal szerepel a szerződésem és már a fotómat is látom az egyetem dolgozói között ;) Este megnéztem a legutolsó James Bond filmet – nem volt rossz. A szombat egyértelműen a Super Shopping Saturday néven vonult be a történelembe, ugyanis megvettem a fél várost. Pedig amikor először sétáltam végig a főutcán, még nem igazán volt kedvem a pénzköltéshez. Sőt. De aztán csak meggyőztem magam, hogy vagy megveszem azt a már korábban kinézett Shimano SH-MT90-es bakancsot (lényegében egy standard Vibram talpas Gore-Tex anyagú bakancs, csak SPD-vel), vagy lassan reggelente tényleg le fog fagyni a lábam. Az esős időről nem is beszélve. Szóval megvettem, drága volt (nagyon), de szuper (már teszteltem 4°C-ban, és tökéletes). Szemeztem bringás ruhákkal is (mert 15°C alatt nem igazán tudok mit felvenni), de itt még nem akartam többet költeni. Aztán egy másik boltban mégis megvettem (mert jó ár/érték aránya volt és arra gondoltam, hogy ha novembertől áprilisig nem tekerek, akkor kerekre fogok hízni a sok csokitól) egy Northwave kantáros hosszúnadrágot és a hozzá illő hosszúujjú felsőt, mindkettő NW 4Pro anyagból (szélálló, vízálló, lélegző, szóval tök High-Tech) készült, és teljesen fekete. Úgy nézek ki benne, mint egy igazi bringás :) Életemben először van bélelt bringás nadrágom… Lényeg ami lényeg, nagyon profi a cucc, de az ára sem két cent volt… Remélem be fog válni. Ha egy évet kibír, akkor már megérte az árát. No meg végre vettem a Leonidas boltban (pontosabban az egyikben a sok közül) fél kiló pralinét ;) Sajnos a fele már elfogyott :( Na ezért kell a bringás cucc… Este megint voltam time-lapse filmhez alapanyagot fotózni, megint majdnem két órát, de most a könyvtárnál. A fotók nagyon jók lettek (minta alant), már alig várom hogy meglegyen a mozgókép is. Elhatároztam, hogy majd készítek egy hosszabb filmet is ezekből a rövidebbekből öszevágva, de ahhoz legalább 30 különböző helyszenen kell fotóznom. Ötleteim már vannak, csak idő és időjárás kérdése az egész… De nagyon jó lesz.

20091017timelapseframe

Berendezkedés

Hétfő este találkoztunk (Nadia, Steven, Robin és én) Paul-val (az osztrák PhD-s), és söröztünk egyet az Oude Markt-on (sörök: Brugge Tripel és La Chouffe), Leuven híres sörözős terén. Azért híres, mert 33 söröző van rajta :) Az ivászat után még jártunk egyet a városban, így hajnali egy körül értem haza…

Kedden megnyertem az előző este Robinnal kötött időjárás tárgyú fogadást, így már mindenki tudja, hogy ha meteorológiáról van szó, akkor engem kell kérdezni… Persze fontosabb, hogy aznap volt az első munkanapom. Megkaptam az irodámat (ahol rajtam kívül lesz még egy postdoc is – de addig az egész az enyém -, illetve elméletileg oda van kiírva két prof, akik viszont ezen az egyetemen csak óraadó tanárok, így soha nincsenek ott) az épület kulcsával együtt (szóval akár hétvégn is bemehetek dolgozni, ha nagyon unatkoznék :D). Nagy vonalakban megkaptuk a feladatainkat is, szóval van már némi elképzelésem arról, mit fogok a következő négy évben csinálni. Délután átvettem a szállásom kulcsait is (csupán 45 percet vártam esernyővel a szakadó esőben, mire megjött az ügyintéző…), és kicsit lehangolt a nagy üresség, de legalább végre lett saját internetem ;)

Szerdán főleg hivatalos dolgokat intéztem, ilyen meg olyan formokat adtam le és töltöttem ki (Application Form hogy diák lehessek, plusz doktori iskolába jelentkezési lap – persze mindegyikhez x aláírás és n+1 okiratfénymásolat kellett).

Csütörtökön elkezdtünk elmélyedni a Python programnyelvben, mert itt az intézeten ezt preferálják. Nagyon (na jó, azért annyira nem hoz lázba, de) jónak tűnik, egyszerűbb és logikusabb, mint a C vagy az IDL szintaktikája. Olyannyira belemélyedtünk, hogy kiderült, hogy pár gépen (köztük az enyémen) nem stimmel valami a Linux-val, így hát kénytelenek voltunk megoldani a problémát :) Sikerült is, de addigra már elég késő volt, és már mindannyian (Steven, Robin, én és Nadia – aki időközben a pénteki védésére készült) kezdtünk éhen halni, így gyorsan rendeltünk egy-egy pizzát. Nyolc körül meg is érkezett, mi pedig jóízűen megvacsoráztnuk a könyvtárszobában (ami részben erre van kitalálva – ott a hűtő meg a kávéfőző is, meg puha kanapék és puffok :D).

Pénteken volt Nadia, Carolina és Jona védése (meg egy fizikusé, de az elég gáz volt…) – szerintem mindhárman jók voltak, de lehetett volna kicsit több oxigén a teremben, mert a második prezentáció közepén majdnem elaludtam… Este részben Nadia védését ünnepelve Leuven fő éttermes utcáján, a Muntstraat-on vacsoráztunk. Nagyon finom (és jó sok) sajtos sonkás makarónit ettem, és persze most sem maradhatott el a sör (Steen Brugge és Orval).

20090904vacsora

Aztán nem sokkal este kilenc után megérkezett anyu és apu, akik meghozták a cuccaim nagyobbik felét (köztük a biciklimet is). Így az este hátralévő része pakolással telt, illetve kipróbáltam a szintén szüleim által hozott új MIDI billentyűzetet is – szuper, majd írok róla külön bejegyzést (mint az irodámról és a lakásomról, csak türelem…).

A szombat IKEA-nap volt, és a tömegnyomorból ítélve nem csak nekünk. Jó hosszú listával indultunk neki a zaventemi svéd bútoráruháznak, és szerencsére nagyrészt mindent sikerült beszerezni, amit elterveztem – amit nem (asztalterítő, plusz valami színes rongyszőnyeg), azt majd még a közeljövőben Leuven-ben beszerzem. Viszont vettem egy kinyitható egyszemélyes ágyat, egy íróasztalt, forgószéket, kisasztalt, edényeket, tányérokat, poharakat, zuhanyfüggönyt, fürdőszobai szőnyeget, szemeteseket, és megannyi apróságot (giga nagy csoki illatú gyertyát is), szüleimtől pedig “karácsonyra” kaptam egy 200×140 cm-es fekete-fehér képet, ami egyszerűen istenien mutat a lakásomban, csak még nincs teljesen a végleges helyén, mert két lyukat fel kell fúrni a falra, és ehhez még találnom kell valakit, akinek van fúrója :) De nagyon menő. És az IKEA-ban vettem olyan svéd kekszet (Singoalla) is, amit Stockholm-ban szinte minden nap ettem ;) Hazafelé beugrottunk a boltba is, így már van mivel felmosnom és takarítanom is… A délután hátralévő részében apuval összeszereltük a bútorokat, aztán este ugyan ott ettünk szüleimmel, ahol előző nap a diákokkal.

Vasárnap eredetileg úgy volt, hogy 10-kor találkozom az egyetemnél azokkal a csillagászokkal, akik rendszeresen szoktak biciklizni, viszont adott időben adott helyen nem volt ott senki… Nem tudom mi lehetett (lassan kezdem azt hinni, hogy nem is vasárnapról, hanem hétfőről volt szó, de nem hiszem…), próbáltam telefonon elérni valakit, de csak Kristof számát tudtam, ő pedig nem vette fel. Egy ideig bolyongtam körbe-körbe, aztán ha már úgy nekikészültem, elmentem egyedül tekerni egyet. Végül egészen Mechelen-ig mentem, végig a Leuven-Dijle csatorna mentén futó bicikliúton. Bedöcögtem a főtérre is (őrület mennyi macskakő, kirázta a lelkemet is…), megnéztem a templomot és hallgattam a téren játszó zenekart is. Hazafelé “meggyűlt a bajom” a belgákkal, mert valami szervezett 50 km-es bringatúra zajlott éppen, és alig tudtam a 20 km/órával araszoló tömegtől haladni… Aztán Leuven-be visszaérve kiderült, hogy éppen most zajlik a Grote Prijs Jef Scherens (egy napos, 183,3 km-es – 14 kör Leuven-ben – országúti kerékpárverseny, egyben belga bajnokság is, olyan csapatokkal és nevekkel, akik a Tour de France-on is ott voltak), így két ponton is elhúzott mellettem a mezőny (de csak azért, mert kordonok között mentek, különben én is tartottam volna a tempót :D). Végül 81,39 km-el a lábamban értem haza. A nap hátralévő részében takarítottam és pakoltam, így lényegében minden a helyére került. Megyek is aludni, mert elfáradtam.

Baráti búcsúvacsora

20090731barativacsora

Azért nagyon remélem, hogy mindenkivel fogok még találkozni a jövőben… Rossz lenne, ha nem így történne. Külön köszönöm az Esztertől és Tomitól kapott apró magyar zászlót, már van helye a futárzsákomban. Szerencsére Belgiumban is vannak már ismerőseim, így könnyebb lesz, de azért ahogy közeledik az indulás időpontja, kezdem felfedezni magamban azokat a dolgokat, melyek hiányozni fognak. Azt hittem könnyebb lesz elmenni… (Egyébként húsos salátát csináltam, és szerintem nagyon finom – és szép – lett, pedig életemben először sütöttem egyedül húst. Na jó, biztos ami biztos alapon kértem egy apró telefonos segítséget – de hát ezért vannak a jó barátok… :D Bevallom, már kezdtem egy kicsit unni a sok pizzát…)