Már a falmászás lefixálása előtt megbeszéltük Jonas-szal, hogy szombaton elmegyünk Antwerpen-be és (többek között) megnézzük a fotómúzeum – azaz a FoMu – aktuális kiállításait. Reggel az előző hosszú este után kissé nehéz volt felkelni, és a fél tizes találkozó is igen korainak érződött, de azért egy gyors reggeli után – mi mást ehettünk, mint belga szendvicseket – rendben elértük a vonatot, és egy órával később már a gyémántok fővárosában voltunk. Antwerpen mit sem változott az elmúlt két év alatt, továbbra is vásárló emberekkel van tele, ráadásul most az idő sem volt a legjobb, de azért sikerült meglátnunk benne a szépet.
Egy gyors terepszemle után egy a katedrálishoz közeli étteremben ebédeltünk, és bár az adag nem volt túl nagy, finomnak finom volt (ananászos curry-s csirke, de megkóstoltam Jonas kagylóját is – ezzel kapcsolatban annyit mondanék csupán, hogy én maradok a szárnyasoknál), és ez a lényeg. A nap nagy részében egyébként fényképészetről beszélgettünk (mily meglepő), így sikeresen újra elbizonytalanodtam, hogy Canon EOS 500D-t vagy 50D-t kéne-e vennem… Jonas szerint ugyanis túl jól fotózom ahhoz, hogy megelégedjek egy 500D-vel. Ugyan ebben van “némi” igazság, de nem tudom, gondolkodnom kell… Ebéd után tehát elsétáltunk a FoMu-hoz, és bő másfél óra alatt körbejártuk az egészet. Igazából főleg az az időszakos kiállítás volt érdekes, amiért mentünk, a többiek nem annyira. Egy belga fotóriporter (Michiel Hendryckx) Európát átszelő útjának fekete-fehér képeit mutatták be (Dolen. Onderweg in Europa.), és volt a kiállított darabok között nem egy, ami előtt egész sokat álltunk.
Régen voltam múzeumban, de ez mindenképpen megérte (arról nem is beszélve, hogy 26 éven aluli diákként kemény 1 € volt a belépő). Két zápor között még a naplementét is sikerült elcsípni a csatorna partján (lásd a fotót fent), majd a hatos vonattal jöttünk vissza Leuven-be. Jó nap volt ez is.