Az általam diktált őszi bringás divat Leuven-ben :) További képek erről a gyönyörű napos vasárnapról itten. Következő alkalommal majd a sportos bringázós képet is megcsinálom – az űrruhásat…
Tag Archives: phdinleuven
FoMu Antwerpen
Már a falmászás lefixálása előtt megbeszéltük Jonas-szal, hogy szombaton elmegyünk Antwerpen-be és (többek között) megnézzük a fotómúzeum – azaz a FoMu – aktuális kiállításait. Reggel az előző hosszú este után kissé nehéz volt felkelni, és a fél tizes találkozó is igen korainak érződött, de azért egy gyors reggeli után – mi mást ehettünk, mint belga szendvicseket – rendben elértük a vonatot, és egy órával később már a gyémántok fővárosában voltunk. Antwerpen mit sem változott az elmúlt két év alatt, továbbra is vásárló emberekkel van tele, ráadásul most az idő sem volt a legjobb, de azért sikerült meglátnunk benne a szépet.
Egy gyors terepszemle után egy a katedrálishoz közeli étteremben ebédeltünk, és bár az adag nem volt túl nagy, finomnak finom volt (ananászos curry-s csirke, de megkóstoltam Jonas kagylóját is – ezzel kapcsolatban annyit mondanék csupán, hogy én maradok a szárnyasoknál), és ez a lényeg. A nap nagy részében egyébként fényképészetről beszélgettünk (mily meglepő), így sikeresen újra elbizonytalanodtam, hogy Canon EOS 500D-t vagy 50D-t kéne-e vennem… Jonas szerint ugyanis túl jól fotózom ahhoz, hogy megelégedjek egy 500D-vel. Ugyan ebben van “némi” igazság, de nem tudom, gondolkodnom kell… Ebéd után tehát elsétáltunk a FoMu-hoz, és bő másfél óra alatt körbejártuk az egészet. Igazából főleg az az időszakos kiállítás volt érdekes, amiért mentünk, a többiek nem annyira. Egy belga fotóriporter (Michiel Hendryckx) Európát átszelő útjának fekete-fehér képeit mutatták be (Dolen. Onderweg in Europa.), és volt a kiállított darabok között nem egy, ami előtt egész sokat álltunk.
Régen voltam múzeumban, de ez mindenképpen megérte (arról nem is beszélve, hogy 26 éven aluli diákként kemény 1 € volt a belépő). Két zápor között még a naplementét is sikerült elcsípni a csatorna partján (lásd a fotót fent), majd a hatos vonattal jöttünk vissza Leuven-be. Jó nap volt ez is.
Falmászás
Péntek délután már éppen azon gondolkoztam, hogy írnom kéne egy e-mailt pár embernek, hogy este nem lenne rossz beiktatni egy éttermi vacsorát, mikor is Jonas megjelent az irodámban (szeretem az ilyet, mert mindig valami jó program sül ki belőle), és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem kipróbálni a falmászást. Tudni kell, hogy ő és még pár ember az Intézetből rendszeresen járnak mászni, és már korábban is beszéltünk róla, hogy majd egyszer talán kipróbálom én is… Nos, mivel választhattam egy unalmas magányos este, és a valami új között, egyértelmű hogy az utóbbira szavaztam, így este nyolctól majdnem fél tizenegyig űztük az ipart. Mivel ez a sport két emberes móka (míg az egyik mászik, a másik lentről biztosít), én Jonas-szal másztam. Először megmutatta hogyan kell a felszereléssel bánni, a kötelet befűzni (másodjára már mindent én csináltam), biztosítani, majd élesben is kipróbáltuk a dolgokat. Egyből azzal kezdtünk, hogy felmásztam olyan két-három méter magasra, és elengedtem a falat, hogy lássam milyen dolog “leesni”, milyen érzés amikor a biztosító ember “megfogja” az esést. Jó :) És a két és fél óra alatt mindketten “leestünk” egyszer, szóval tényleg igazán élesben (több mint tíz méteres magasságban – merthogy baromi nagy mászófal-rendszer van ebben a sportközpontban) is működött a dolog. Ha nem így lett volna, akkor valószínűleg most nem írnám ezeket a sorokat. Felváltva másztunk és biztosítottunk, én sorrendben egy 3a, 3b, 4a, 5a, 4b és 3b nehézségű utat próbáltam ki (ha jól emlékszem 7-es a legnehezebb és a 3-as a legkönnyebb). Az első kettő lényegében megállás nélkül ment, a harmadik egy kisebb pihenéssel, aztán az 5a-t “csak” a 3/4-éig tudtam megcsinálni, ott volt egy fogás, amin sehogy sem tudtam túljutni és “leestem”, a 4b a feléig ment, lévén egyfelől már nagyon fáradt volt a karom, másfelől a fal azon része kifelé dőlt (vagy befelé, nem tudom ezt hogy mondják, de meredekebb volt 90°-nál), zárásként pedig visszatértem a másodiknak már meghódított 3b-hez, ami így fáradtan már egyáltalán nem volt egyszerű; igencsak össze kellett szednem minden erőmet hogy a felső egyharmadot is le tudjam gyűrni. Viszont nagyon élveztem a dolgot, ráadásul Jonas és a többiek is nagyon sokat dicsértek, mondván hogy általában az első alkalommal senki nem mászik fel a 4-es úton :) Főleg nem az 5-ös háromnegyedéig, és főleg nem mászik hatszor. Ráadásul – állítólag – a biztosításom is profi munka volt. Szóval megvolt a sikerélmény, továbbá nem elhanyagolható szempont, hogy a túrázás, biciklizés és floorballozás révén igencsak megerősödött lábaimhoz képest jóval gyengébb felsőtestemnek ez a fajta testmozgás maga a tökéletes edzés. Szóval ha minden igaz, megvan a rendszeres péntek esti programom! Az este hátralevő részében pedig megittunk két sört (Chimay wit, Chimay rood), majd hazabicikliztünk…
2009.11.05.
Először is nem elhanyagolandó, hogy végre kaptam fizetést – egyből két havit -, szóval végre van pénzem :) A hét egyébként (a hétfői munkaszüneti napot leszámítva, mikor is jól eltekertem Mechelen-ig és vissza egy szál szuper űrtechnológiás biciklisruhában :D) munkával telt, egyhangúan és elég gyorsan, egészen csütörtökig. Ugyanis tegnap Liège-ben voltam egy kisebb informális hangulatú munkamegbeszélésen, ami sok szempontból nagyon jó volt. Először is érdekes volt – kávé nélkül végig bírtam elalvás nélkül (ami egyfelől nagy szó, másfelől viszont elég kínos lett volna egy tíz fős megbeszélésen bealudni) -, továbbá egész motivált lettem tőle, ami egyszerűen jó érzés – csak mert a hét közepén voltak ezen a téren gondjaim… Nem mintha egy ilyen megbeszélésen ez lenne a lényeg, de az ebéd isteni volt; előétel (valami gombás szószos egyveleg), főétel (lazac), desszert (csokis süti fagylalttal), fehérbor – minden ami csak kell. Ráadásul hamarabb végeztünk a tervezettnél, így még éppen beestem a délután hatkor kezdődő szokásos intézeti focira (két gól és két gólpassz – túltengett bennem az energia), ami után este nyolckor még gyeplabdázni is voltam – szóval ez a nap igazán tartalmasra sikeredett. Ráadásul biciklis közlekedésből is összejött ma egy nagyobb darab: reggel ugye otthonról egyetemre, Liège után egyetemről haza, majd onnan a sportpályára, foci után megint haza (a gyeplabda cuccért), majd egyből vissza a sportpályára, végül pedig tekerés haza. Viszont ezen a héten még nem volt se sör, se étterem. Ez így nem maradhat!
Fotódélután
Sajnos hétvégére már nem maradt a munkanapokon tapasztalt gyönyörű napos időből (a szürke ködös reggeleket jobb gyorsan elfelejteni), de ennek ellenére nem változtattuk meg a szombati programtervet. (Péntek este egyébként megvolt a szokásos sörözős beszélgetés, új sör: Palm.) Délben találkoztunk az Intézetben (Valery, Jonas, Stefan és jómagam), majd miután egy közeli Wok-étteremben megebédeltünk (Hoegaarden sör, és annak ellenére, hogy a wok annyit eszel amennyit bírsz alapon volt, alig bírtam el egy nagy tányér étellel, előző este ugyanis megint kebabot ettem…), Valery kirakott minket a kastély közelében, mi pedig fotóztunk vagy két és fél órát. Nekem nagyon hiányzott a napsütés (aki ismer, tudhatja hogy szinte csak napos időben fotózom), nem is lett túl sok használható képem, de azért élveztem.
Jó volt látni hogy a többiek mit vesznek észre, mit tartanak érdemesnek arra, hogy megörökítsék. És jó volt ezeket meg is beszélni velük. Már régen éreztem azt, hogy mélyebben szeretnék a fotózással foglalkozni, de most megint elkapott ez az érzés. Szinte sokkoló volt Stefan Canon EOS 50D-jét munka közben látni és kipróbálni, fényévekkel az én jó öreg 300D-m előtt jár, egész már érzes dolgozni vele… Valahogy amikor az volt a kezemben, nem arra gondoltam, hogy mennyivel kevesebb macera egy kis kompakt gépet hordozni… Stefan képeit a végén meg is néztük – nagyon jó szeme van a fotózáshoz (mert bizony a felszerelés nem minden, sőt…). Alábbi kép is neki köszönhető :D
Az elmúlt évben annyira nem foglalkoztam ezzel, hogy teljesen elszoktam a művészibb látásmódtól. Meg ha én fotózni megyek, általában előre eltervezem, hogy mit szeretnék, így az ilyen spontán fotódélutánok szokatlan feladatot jelentenek – ebben mindenképpen fejlődnöm kell. Este egy 35 km-es tekeréssel zártam a napot. A csatona partján sikerült felérnem egy másik bringásra (azaz nem én vagyok az egyetlen lökött, aki este nyolc és kilenc között edz), és egy ideig a szélárnyékában utaztam, majd a táv felénél beálltam elé, hogy visszaadjam a szívességet, amit meg is köszönt, amikor elváltak útjaink :) Most vasárnap van és esik…