Az élet újra a régi belga kerékvágásban: megy a munka ezerrel, de azért jut idő másra is. Egyébként úgy döntöttem, hogy múltheti elhatározásom ellenére mégsem veszek új telefont amíg a mostani még jól működik. Bármennyire is jó meg cool egy iPhone 4, ennyi pénzt nem vagyok hajlandó áldozni rá. Más meg nem kell. Ugyanannyiból vehetek egy PS3-at meg egy edzőgörgőt a biciklihez. És még marad pénzem… Ennek örömére előbbit már be is szereztem (utóbbit majd ha hazajöttem a tenerifei téli iskolából november végén), FIFA 11-el isteni, kár hogy tesóm nincs itt hogy jól elpáholjam ;) (Nem véletlenül vettem ám fél évvel ezelőtt olyan LCD monitort, aminek van HDMI csatlakozója is…)

Múltkori kijelentésem a 99 sörről végül is nem volt helyes, mivel Steven egy hihetetlenül találó érveléssel meggyőzött arról, hogy miért is nem kéne a holland trappista “La Trappe” söröket a belga sörök közé számolnom… Ugyanis én azzal érveltem, hogy a határtól 15 km-re van az apátság, ugyanazok szerint a flamand hagyományok szerint készítik a sört, szóval miért is ne lehetne az is belga… (A következő mondat kellő megértéséhez elevenítsük fel, hogy 7 trappista sörmárka van, ezek közül hat Belgiumban, és egy Hollandiában – utóbbi trappistaként való elfogadására a belgák többsége igen mérges, mert így érzik, hogy a trappista amolyan “belgicum”…) Erre Steven megkérdezte, hogy mit szólnék, ha a Szlovákok is használhatnák a Tokaji márkanevet… Nem vagyok nacionalista, de azért ez kiverte a biztosítékot :D Egyből megértettem, hogy miért nem szeretik a belgák hogy a La Trappe is szerepel a trappista sörök között, így szépen ki is húztam őket a listámról. Ennyi jár. Szóval a századik sör majd jövő héten, de már meg van tervezve az esemény, jó sokan leszünk, ráadásul különleges helyen is :) De többet most nem árulok el.

A hosszas bevezetés után térjünk rá a mai nap eseményeire. A hét elején a sokadik sör-review olvasása közben villant át az agyamon, hogy valahogy azért mégiscsak meg kéne kóstolni a világ legjobbjának tartott (a két vezető sör-értékelő honlap mindegyike – a RateBeer és a Beeradvocate – ezt tartja a number one-nak, mai állás szerint) sörét, még ha a világ végére is kell menni érte. Ugyanis a hetedik – és a máig egyetlen még meg nem ízlelt – trappista sört csakis az apátságnál lehet kapni, mivel sehol másutt nem kerül(het) forgalomba. (Bár az apátság felújítási munkálataihoz kellő pénz miatt gondolkodnak a kereskedelmi forgalomba hozatalon, amit szerintem nagyon nem kéne, de tudom hogy a pénz nagy úr…) Szóval kiderült, hogy egy átszállással, két és fél óra vonatozással, majd egy órányi (kb. 6 km egy irányba) gyaloglással autó nélkül is el lehet jutni a francia határ közelében fekvő St. Sixtus apátsághoz, pontosabban az azzal szemben található In de Vrede kávézóhoz (alábbi képen az úttól balra és jobbra a távolban).

Ugyan a hétvégi kedvezményes vonatjegy is kicsit több mint 20 €, és egy egész napot igényel a projekt, de úgy döntöttem, hogy a most szombat pont ideális erre. A péntek esti falmászás (és sörözés – Grimbergen Goud) után kissé nehezemre esett a hajnali kilences felkelés, de csodával határos módon sikerült elérnem a tízes vonatot (óránként mentek, szóval nem lett volna tragédia lekésni, de mégsem akartam túl későn hazaérni), sőt még egy szendvicset is tudtam venni reggelire. Odafelé lényegében aludtam, de azt félig nyitott szemmel is örömmel konstatáltam, hogy az idő az előrejelzettnél sokkal jobban alakul – néha még a nap is ki-kisütött. (Ugyanis én arra készültem, hogy majd szakadó esőben fogom lesétálni a Poperinge és az apátság közötti távot.) Az út gyalogos része teljesen problémamentesen telt (GPS-re töltöttem térképet, szóval eltévedésnek esélye sem volt, plusz a kutyák sem ettek meg), ráadásul így volt időm lélekben felkészülni a világ legjobb sörének megízlelésére. (Az ilyen áhítattal teli, vallásos vándorutaknak van valami neve magyarul, de nem jut szembe, bakker… – szerk.: zarándoklat – csak haza kellett érnem és beugrott :D) Maga a kávézó meglepően nagy és modern, de nagyon hangulatos, és van egy pici bolt része is, ahol emléktárgyakat, és díszdobozos sört is lehet venni. Sajnos olyan csomag nem volt, amiben mindhárom fajta Westvleteren sör plusz pohár lett volna, de azért nem jöttem el üres kézzel. És persze a vásárlás után beültem az étterem részbe, és belefelejtkeztem a kulináris élvezetekbe.

Először a világ legjobb sörének tartott Westvleteren 12-t ittam (fenti képe, már az elsó korty után, leült habbal), majd az ugyancsak a top tízben levő Westvleteren 8-at (alsó kép). Mindkettőt salátával, magos barna kenyérrel és apátsági sajttal kísérve fogyasztottam. (Ez így összesen borravalóval újabb 20 € kiadás volt, maga a Westvleteren 12 “csupán” 4.50 €-ba került.) A sajt a sörhöz hasonlóan isteni volt. A 12 szerintem is kicsit jobb volt, mint a 8-as, mennyeien selymes, de tipikus trappista ízzel. Én nem tudok olyan ódákat írni, és részletes ízleírást, mint a sörblogok, de kétségtelenül különleges, nemes íze volt.

Így most már tényleg 99 különböző belga sör után nehéz kijelenteni, hogy ez volt mind közül a legjobb, mert pl. amikor először ittam Kasteel Bruin-t vagy Rouge-t, akkor az jobban az újdonság erejével hatott, mert korábban még hasonlót sem ízleltem, és akkor nagyon más és jó volt. De ennek ellenére semmiképp nem állítanám, hogy jobbak a Westvleteren-nél. Mert nem. Viszont a Westvleteren nagyon hasonlít a többi erős barna trappista sörhöz, és csak árnyalatnyi különbségek vannak. Ráadásul nem könnyű visszaemlékezni az egy évvel korábban – még jóval kisebb tapasztalattal – ivott sörökre, szóval nem biztos, hogy az összehasonlítás teljesen objektív, de jóvá tudom hagyni, hogy ez a világ legjobb söre. Természetesen nagyon sokat emel különlegességén, hogy csak egyetlen egy helyen lehet kapni, és az éves termelés is igen kis mennyiség. Szóval valószínűleg az íz és a ritkaság együtt alkotja meg ezt a világ minden táján nagyra becsült és csodált nedűt. Viszont nem vagyok biztos benne, hogy ha nagyobb mennyiségben és bevásárlóközpontokban is elérhető lenne, akkor is megtartaná ezt a kiemelt státuszát, még ha az íz nem is változna… De remélhetőleg erre nem kerül sor.

Most (szerk.: amikor ezt írtam) a vonaton ülök hazafelé :) Igen, a MacBook-ot is hoztam magammal, hogy azért a sok óra utazás ne menjen el haszontalanul. Lehet hogy be kéne szerezni egy 3G-s modemet, akkor még netezni is tudnék :D Na jó, most hagyom abba. Lényeg ami lényeg, nagyon nagy élmény volt a mai nap, megérte hogy nem hallgattam reggel a kisördögre, ami azt súgta a fülembe, hogy inkább aludnom kéne még…