Tag Archives: svájc

Pihenés, utazás, vízesés

A pénteki nap a pihenés jegyében telt – ideje volt már egy napot helyben eltölteni az elmúlt hét állandó utazgatásai után (nem mintha az rossz lett volna…). Azért estefelé még lementünk Montreaux-ba sétállni egyet a tóparton. Szombat reggel nem sokkal 8 után már el is indultunk, és délután 5 óra körül értünk át az ausztriai szállásunkra, Radstadt-ba. Miután kipakoltunk, még bementünk a központba, de nem maradtunk sokáig, mert már minden bezárt, és kezdett hűvös lenni, meg csöpögni az eső. A környék itt is nagyon szép. Vasárnap a közeli Schladming-ba mentünk, ahol először is találtunk végre egy nyilvános wifi-t, így valószínűleg ezt használva tudok majd blogolni. Aztán persze megnéztük a belvárost (vagy belfalut, csak olyan nincs) is – szép volt, mint az összes hasonló osztrák település. Innen elautóztunk az egyik közeli völgyben található vízeséshez, a Riesachfall-hoz, melyet jól körbe is jártunk.

Sokkal nagyobb, mint amilyennek az itteni képen látszik, de ezzel a technikával csak ilyen beállításban és csak ezt a kis alsó részét tudtam lefotózni. Végül visszamentünk Schladming-ba, és ettem egy hatalmas málnás fagylaltkelyhet (vanilia fagyi habbal meg meleg cukros málnaöntettel és jó sok málnával) – isteni volt :-)

Az Aletschgleccser

Szerdán az Alpok leghosszabb gleccseréhez, az Aletschgleccserhez tettünk látogatást. Két nagykabinos felvonóval mentünk fel az 1062 méteren fekvő Fiesch-ből az Eggishorn alatti kis nyeregbe, majd gyalog magára a 2927 méter magas csúcsra is felkapaszkodtunk. Innen is, de a nyeregből is fantasztikus kilátás tárult a 4000 méter feletti magasságból aláereszkedő jégfolyamra, melyet a hordalék csíkosra színezett.

A gleccser pont a csúcs alatt kanyarodott közel 90 fokot, így tökéletesen be lehetett látni az egészet. A völgy falán itt is jól látszott, hogy az elmúlt évszázad(ok)ban milyen sokat vesztett tömegéből ez a hatalmas jégnyelv. A nap egyetlen negatívuma a hihetetlen sok autózás, mert ez a gleccser sem a szomszédban volt… De természetesen megérte :-) Majd lesznek szuper panorámák a Flickr-en, csak ki kell várni a hazaérkezésünk utáni napo(ka)t. Amikor persze lesz még más dolgom is, de majd maximum nem alszom :-D

A Haute Cime [3257 m] megmászása

Kedden a címben említett hegyet másztuk meg Apuval, amíg Anyu bejárta a környék falvait és boltjait. Igazság szerint szerdán talán jobb időnk lett volna, de már nem bírtam tovább várni, és így igazán hangulatos lett a túra (természetesen az biztos volt, hogy eső nem lesz, azért az ilyeneket mindig ellenőrzöm…). A Haute Cime egyébként a környék legmagasabb pontja, az igen jellegzetes Dents du Midi tömbjének fő csúcsa. 9:45-kor az autóval megközelíthető legmagasabb pontról, azaz Van d’en Haut 1395 méteren található parkolójából indultunk. Innen nagyjából 11 km a csúcs, meg vagy 1900 méter szintemelkedés (pontos adatok majd a túranaplómban lesznek olvashatók). A célcsúcs alatti völgy a benne levő tóval és az azt körülölelő hegyekkel gyönyörű szép volt, de a tóig is nagyon meredek út vezetett, aztán a tó fölötti nyeregtől meg pláne. De ez volt a kihívás. 15:35-kor értünk fel a csúcsra, mely sajnos az idő nagy részében felhőben volt, de abban a pár percben, amikor kiderült az ég, nagyon szép volt a kilátás – és ekkor látszott az is, hogy a csúcson fekvő hatalmas sziklalapok közötti hasadékokban le lehet látni az északi oldal mentén több száz méter mélyre :-)

A szokásos csúcsfotók és némi kajaszünet után indultunk le, ami azért már egy csöppet egyszerűbb volt mint felfelé. Ugyanis felfelé 2800-3000 méter felett már igencsak nehezen haladtunk, minden 10 méter szint magunk mögé utasítása kűzdelem volt a meredek lejtővel, a köddel (mert felhőben haladtunk), és a ritkább levegővel (ami hideg volt és mozgott is erőteljesen). Ráadásul ezen a szakaszon az ösvényt is nagyon nehéz volt megtalálni, mert a 2494 méteren levő nyeregtől már nem jelzett út vezet a csúcsra… Lefelé már tisztább volt az idő, és fentről az ösvényeket is sokkal könnyebben meg lehetett látni. Végül 20:35-re értünk vissza a parkolóba, ahol Anyu már várt minket. Itt még egy turistatérképet is sikerült venni a környékről (így utólag), pedig ehhez franciául kellett beszélnem… Majd írok erről a napról egy hosszabb beszámolót a honlapomon (mint a teljesítménytúrákról) és ott lesz szintábra, meg Google Earth file, valamint válogatott képek és panorámák is. Ja, képek: a Flickr-re majd csak otthon rakom fel a fotókat a korábban említett nehézkes internethozzáférés miatt, de augusztus 3-án igyekszem megcsinálni. Már most is van egy halom kép – főleg ennek a napnak köszönhetően! A múltkori kéktúra beszámolójából meg már csak a leírás hiányzik, de a mászás után már nem volt erőm ezzel is foglalkozni, szóval arra is még várni kell egy csöppet… De megérni :-)

Lausanne és a Matterhorn

Az utazás elég eseménytelenül telt el, én egyébként is elég kómás állapotban voltam, mivel csak hajnali három körül sikerült végeznem azokkal a teendőkkel, amiket még mindenképpen a nyaralás előtt meg akartam csinálni, és fél hatkor meg már fel kellett kelni… A svájci szállásunk 1100 méteren van, egy hosszú, kanyargós szerpentin végén Torgon-ban. Vasárnap a délutánra várható zivatarok miatt csak a közeli Lausanne-ba mentünk el. Kellemes kisváros, sétáltunk egy nagyot a tűző napsütésben, majd miközben mindhárman lepihentünk egy templom előtti padon és a városi ingyenes wifi-n neteztünk (különböző kütyükkel – egy fotót megértünk volna), megérkezett az eső is. Ez elől bemenekültünk egy másik templomba, így azt is megnéztük. A tervezett útvonalat a nem túl ideális idő ellenére is végigjártuk. Hazafelé nem az autópályán, hanem egy szép alsóbbrendű úton mentünk a Genfi tó partjához közel, és még megálltunk egy rövid tóparti sétára is Vevey-ben.

Hétfőn reggel a műholdképek, valamint több előrejelzés tanulmányozása után úgy döntöttem, hogy ez a nap jó lesz a Matterhorn megtekintéséhez (mivel másfelé elég felhős volt az idő). Autóval a Zermatt előtti utolsó településig lehet menni, majd onnan egy vonat visz fel az egyébként autómentes övezetnek számító településre. Itt felgyalogoltunk (1620 méterről 1867 méterre) az egyik felvonóhoz, majd azzal felmentünk 2583 méterre a Schwarzsee paradise-hoz, ahonnan már tényleg karnyújtásnyira volt Svájc emblematikus hegytömbje. Itt eltöltöttünk egy kis időt (csináltam panorámafotót a környező 4000-es hegycsúcsokról és sziklás völgyekről), megállapítottuk hogy az elmút évszázadban a gleccserek mennyire visszahúzódtak, majd lementünk a felvonóval (micsoda képzavar), és visszagyalogoltunk a vonathoz.

Egyébként a notebookomat nem lehetett bedugni az itteni konnektorokba, mert túl vastag a dugaszainak az átmérője, ezért kellett vennünk egy átalakítot… Így már jó. A szállodában meg van wifi, csak éppen elméletileg fizetős (elég vicces az angol nyelvű kiírás – “the internet is paying” – hááát…), viszont nincs levédve. Így a PSP-vel lazán tudok netezni (műholdképek, előrejelzések, e-mail), de azért a laptoppal nem ülnék be a hallba csak úgy… Majd azért megoldom valahogy a blogolást is, mondjuk hajnalban a lépcsőházból :-) Ez a bejegyzés ha felkerül, így kerül fel, mert egyelőre csak egy txt file-ba írom, aztán ha lesz lehetőség, akkor tudom csak postolni.