Tag Archives: floorball

Tigers Kraainem FC – Waterloo Lions 8-9 (1-3,5-2,2-4)

Floorball híreink következnek. Bemutatkoztam a belga első osztályban! Vasárnap délután negyven néző előtt, hazai pályán játszottunk a jelenlegi listavezetővel. Győzelem esetén egy pontra megközelíthettük volna őket a tabellán. A topliga egyébként hat csapatból áll, az oda-visszavágós rendszerű alapszakasz után rájátszás következik (utóbbiról egyelőre nincs konkrét információm, előbbiből négy fordulón vagyunk túl). Szerencsére a 2-es mez még nem volt foglalt, így továbbra is a kedvenc számomat hordhatom magamon!

A mérkőzést az első sorban baloldali támadóként kezdtem, majd a második harmadtól a második sorban foglaltam el hasonló pozíciót. Egyébként két védő- és három támadó sorral álltunk fel. Az első harmadban kicsit elaludtunk, és nem sikerült az előre megbeszélt nyomás alá helyezni az ellenfelet. A második játékrészben aztán igencsak felpörögtek az események, nekem is voltak lehetőségeim, és az eredményen is látszik, hogy igencsak jól dolgoztunk. A harmadik harmadra kicsit eldurvult a játék, több kétperces kiállítást is kiosztottak a bírók, és sajnos nem sikerült végig kellően koncentrálni, így egy 8 másodperccel a játék vége előtt bekapott góllal vesztettünk… Mondanom sem kell hogy elég lesúlytó volt. A játékstílust még szoknom kell, mert kevesebb a felállt játék, több a rohanás, jóval több a palánk mellett adott hosszú passz (lényegében a támadások nagy része széleken vezetett), és az egy-egy elleni kűzdelem. Utóbbival nincs is gondom, nem vagyok az a típus, aki megijed egy kis vállmunkától ;) Összességében magammal nagyjából elégedett vagyok, de sokat kellene fix sorokkal gyakorolnunk, hogy jobban megszokjuk és kiismerjük egymást (hogy akár látatlanban is oda tudjuk tenni a labdát a társaknak). Kétségtelenül Seppo Lattu – aki egyben az edzőnk is – a legjobb játékosunk, ez mind a lőtt gólok számában, mind mentalitásban és gondolkodásban is megmutatkozik. Gondolom a névből sikerült kitalálni, hogy nem belga az illető :) Finn, mint a csapat fele. Meg az ellenfélé is… Tabella itt.

Sport (és miegymás) az elmúlt napokban

Nem unatkozunk. Sajnos kicsit úgy érzem, hogy pont a munka az egyetlen dolog, ami nem halad a magam által diktált tempóban (mivel rajtam kívül senki nem diktálja, és bár ez állítólag az első évben már csak így megy, nekem kissé furcsa és szokatlan – de próbálok nem sokat foglalkozni vele), és kevesebb támpontot látok benne, mint egy 7-es nehézségű mászófalon, de azért pl. a repülőjegyemet már lefoglaltam La Palma-ra (március 20-án repülök és április 3-án jövök vissza – és sikerült átszállás nélküli charterre jegyet venni), és megrendeltem a frissen megjelent Asteroseismology c. könyvet is. Utóbbi az én kutatási területem bibliája, és a témavezetőm az első szerző ;) Továbbá ha minden igaz, akkor június 14-től 18-ig Dániában (Aarhus) leszek workshop-on.

Na és akkor sport. Kedden és csütörtökön tollaslabdázni voltam a kollégákkal. Nem tudom miért, de nekem a tollaslabda valahogy olyan szó, mint a ping-pong: komolytalan (aki a j/ly-t kitalálta, azt csak egyszer kapjam el, de csúnyán elbánok vele). Viszont ők teljesen komolyan játszanak, rendes pályán, rendes hálóval, rendes szabályok szerint. Nem holmi strand-tenisz, vagy miaszösz. Így már egészen izzasztó a dolog. Kedden csak fotózni voltam, ami egyáltalán nem egyszerű dolog, mivel a teremben a világítás katasztrófális, illetve a gyors mozgás miatt nem árt 1/500 másodperces expozíciós idővel dolgozni. Ez a kombináció magas ISO-beállítást (érzékenység növelése, amivel viszont a zajszint is lassan elindul a plafon felé), és tág rekeszt követel meg – ez utóbbi miatt viszont a mélységélesség kicsi lesz (azaz az a tartomány – a fotóst a témával összekötő egyenes mentén – melyben a téma képe éles lesz, igen kicsi), így nehéz pontosan fókuszálni, és bizony elkerülhetetlenül lesz jó-pár életlen kép. Kicsivel több mint 600 képet csináltam, amiből ma már kidobtam 200-at, de további munkához nem sok kedvem van jelen pillanatban. Azt szeretném, ha végül kb. a legjobb 5-5 kép maradna meg minden résztvevőről. De lett pár nagyon jó is ;) Az utolsó 5 percre kénytelen voltam én is beállni, mert annyit győzködtek. Persze zokniban és farmerben nem voltam valami jó, főleg hogy még soha korábban nem játszottam… (És akkor a fotós is lencsevégre került.)

20100119badminton

Azért a két óra fotózás – földön fetrengés, körbe-körbe mászkálás, hasalás, guggolás, padlón ülés, stb. – eléggé lefárasztott, így igen jól esett az utána elfogyasztott pizza :) Csütörtökön viszont már teljes értékű játékosként vettem részt a mókában, és egész jól ment, sőt amikor Maarten-nel voltam párban, akkor 2-0-ra nyertünk! Mondjuk kb. ő a legjobb, de akkor is, vele tök jól ment. Az egyetlen zavaró dolog az, hogy a játékszer nem állandó sebességgel megy, mint mondjuk kézilabdában vagy floorball-ban, ami nem egyszer eléggé megtévesztette az agyamat :D De élveztem. Utána a vacsorát meg annál inkább ;)

Pénteken a falmászás összehasonlíthatatlanul jobban ment, mint egy héttel korábban, sokkal több erőm volt mászni, úgy igazán el sem fáradtam. Gond nélkül mentem végig mind a négy kiválasztott útvonalon (5a, 4b, 5a, 5a). Jövő héten meg kell próbálnom most már egy 5b-t. Este kivételesen nem mentünk sörözni meg gofrizni, csak ott helyben beszélgettünk (egy sör mellett) egy órácskát. Ugyan időrendben nem helyes, de témában idevág, hogy szombaton vettem mászófelszerelést, szóval jövő héttől már saját cuccban viríthatok a falon :D És az eladó a jó eladó mintapéldája volt, nem volt türelmetlen, pont a megfelelő mennyiségű tanácsot adta, jókat kérdezett, ott segített ahol kellett.

20100124climbing

Szombaton floorball edzőmeccsem volt a helyi csapattal. A decemberi kispályás bajnokság után nem voltak illúzióim a szereplésünket illetően, de nagypályán nem is voltunk olyan rosszak. Az ellenfél a belga másodosztályban szerepel (a Diamonds-nak, vagy az új csapatomnak kétségtelenül nem lenne kihívás…), ráadásul három teljes sorral voltak jelen, nekünk meg összesen volt három cserénk, és még a kapust is tőlük kaptuk (tök jófej srác volt, és jól is védett). No de, ahhoz képest, hogy ők sokszor szépen fel tudtak állni, a mi játékunk meg inkább a kaotikus felé hajlott, az eredmény egyáltalán nem rossz. Jobb is lehetett volna, ha 1) van még erőnk a harmadik harmadban, 2) tudunk védekezni, 3) jobb százalékban lövöm be a helyzeteimet. A szünetekben pedig én voltam az edző, én osztottam az észt ;)

20100123floorball

Na persze csak mértékkel, de a csapattársak szerencsére értékelik a jó meglátásokat. Sajnos ahhoz, hogy be is tartsák őket, sokkal több gyakorlás kellene, mert a begyökösödött hülyeségeket nem lehet edzés nélkül elhagyni. A végeredmény: Floorball Team Atom Eagles – Leuven United 8-3 (1-0,2-1,5-2). A harmadik harmadban én lőttem az egyik gólunkat, ami kétségtelenül a mérkőzés szépségdíjas találata volt: kissé a jobb oldalra kisodródva, kissé messziről, váratlanul felhúztam a hosszú felsőbe :) Csak úgy sivított a labda a levegőben, a kapust úgy meglepte, hogy csak utánakapni tudott :D Még az ellenfél is megtapsolt… Kétségtelenül én voltam a legjobb, de ez egy csapatjáték, egyedül nem lehet meccset nyerni. Viszont a bíró is külön gratulált a végén, illetve megköszönte, hogy segítettem a játékvezetést (már-már túl fair voltam). Szóval én elég jól éreztem magam (annak ellenére, hogy a 60-ból 55 pályán töltött perc miatt kissé kifulladtam a végére). Délután – mint már említettem – vettem mászócuccot, aztán Jonas és Stefan társaságában megebédeltem (höhö, fél ötkor) a Domus-ban (most már végleges, ez a kedvenc helyem – egyébként újabb sör került terítékre: Cuvee des Trolls). Sajnos ma nem tudtam edzésre menni az új csapathoz, mert dolga volt annak, aki fuvarozni szokot… Így kénytelen vagyok DVD-zni (ezen a hétvégén ezeket láttam: The Time Traveler’s Wife, Love Actually, The Hangover, Into the Wild). Meg holland popzenét hallgatni :D

Na gyorsan a hétről valamit

Hétfőn végre úgy ültem végig egy vizsgát, hogy nekem nem kellett a tesztsor fölé görnyedni :) Ugyanis felügyelő voltam az elsőévesek Csillagszerkezet és csillagfejlődés c. tárgyának írásbeli számonkérésén. Nem volt más dolgom, mint laptoppal ülni a teremben az utolsó sorban, és néha ellenőrizni, hogy nem történik-e semmi illegális. Nem történt. Közben felvettem a kapcsolatot a Bikemag kerékpáros magazin szerkesztőivel, és ha minden jól megy, akkor a közreműködésükkel akkreditált fotós leszek az idei francia kerékpáros körversenyen – a Tour de France-on! Azért az menő ;) Az viszont tuti, hogy az első négy napon ott leszek a mezőny mellett, ezt már régebben elhatároztam. Hisz nem minden évben van Tour de France Belgiumban…

20100117toudefrancemap.jpg

A hét további részében dolgoztam. Keményen. Sajnos több mint két napomba került megoldani egy problémát, amiről azt hittem, hogy egy óra alatt meglesz… Ráadásul nem is jelent szignifikáns változást, viszont egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne legyen matematikailag maximálisan korrekt, amit csinálok… Ilyen vagyok… És még további teszteket kell csinálnom, hogy ellenőrizzem hogy most tényleg minden jó-e. Kedden Steven-nel pizzát vacsoráztunk, és én extra nagyot kértem, ami alig fért el az asztalon (olyan 40-45 cm körül lehetett az átmérője), viszont isteni finom volt és benyomtam az egészet :D Ez volt életem eddigi legnagyobb egyedül elpusztított pizzája. A pénteki dolgokról már az előző posztban írtam, szóval ugorjunk a hétvégére.

A hétvége sokkal jobb volt mint a múltkori. Szombat reggel elmentem tekerni egyet, ugyan alig volt 1°C és az utak is vizesek voltak, de már nem bírtam tovább a seggemen ülni. Kinéztem egy jó kis kört a szokásos útvonaltervezőn, aztán uccu neki. Leuven-en kívül még egész sok hó volt a szántókon, ami persze olvadt, így a hólé szépen folydogált keresztbe az úton kilométereken keresztül… Szóval elég hamar még mocskosabb lett a bringám, mint volt. A sebességgel szerencsére így sem volt gond – megnyugodtam, hogy még tudok gyorsan is tekerni. A gondok ott kezdődtek, hogy Winksele-ben elnéztem egy csomópontot, és bár a fotografikus memóriámban tárolt térképemlék miatt kissé gyanús volt, hogy már rég el kellett volna mennem balra, azért csak mentem előre – annyira jó bringaút vezetett arra is… Aztán győzött a sejtés, és visszafordultam az utolsó biztos pont felé, majd egy bukkanónál szépen leesett a láncom… Már indulás előtt tudtam, hogy túl laza (idővel ugyanis nyúlik a lánc), és majd miután felrakom az új fékeket, kicsit hátrébb kell húznom a hátsó kereket (egysebességes – pályavázas – bringáknál ez a módszer), de azt nem gondoltam, hogy le fog ugrani. Persze frissen volt olajozva, szóval öröm volt visszarakni, még jó hogy volt nálam egy halom zsepi, így én nem lettem fülig olyan. Szóval úgy döntöttem, inkább visszatekerek Leuven-be, mert már indulás előtt láttam a radaron, hogy jön az eső, és nem akartam elázni. Így csak 30 km lett az aznapi adag, de hogy feltegye az i-re a pontot, a lánc kétszáz méterre a lakásomtól mégegyszer leugrott… Oh yes. Viszont legalább olyan korán hazaértem, hogy még elmehettem a menzára enni, így megspóroltam egy főzést. Aztán délután elmentem két pár új fékpofát venni, mert ebben a sós, latyakos időben két hónap alatt tövig elkoptak a fékjeim. De tényleg tövig, a hátsó konkrétan már nem fogott… Kissé durván néztek ki, amikor leszereltem őket. De ebben már rutinom van :) Vicces jelenet volt, amikor a hátsó fékpofák síkját állítghattam, amihez persze két kéz kell, viszont a legjobb eredmény érdekében közben be kell húzni a fékkart, ami ugye nincs túl közel a hátsó fékekhez – szóval feküdtem a bicikli alatt, és lábbal fékeztem :D Egy fotót megért volna. Persze közben rájöttem, hogy a lánc már túlnyúlt a biztonságos határon, szóval abból is újat kell vennem, különben megeszi a fogakat a fogaskerekeken, az pedig már drágább móka lenne. Közben elkezdett esni az eső, ami eléggé elvette a kedvem attól, hogy elmenjek a DVD-kölcsönzőbe, így inkább nekiálltam a bicikli takarításának. Nos, a teljes “móka” két és fél órát vett igénybe, de olyan szinten tiszta lett a gép, hogy az már nem is igaz. De a mocsok, ami lejött, az valami förtelmes volt. Olajos, sós, fekete szutyok. De lemostam mindent, váztól kezdve a sárvédőkön át a küllőkön és a küllők között benyúlva a kerékagyon keresztül egészen a gumik oldaláig (szóval most újra látszik a reflexcsík). Olyan szép lett, hogy sajnálnám újra szutyokba vinni, de hát ez a bringa a mindennapos közlekedésre van, szóval ha ne adj isten megint leesik a hó, akkor ez elkerülhetetlen lesz… Bár én most már talán jobban örülnék a tavasznak és a száraz utaknak. (Bármennyire is szeretem a havat.)

Utóbbit ugyanis már több mint egy hónapja nem láttam, viszont a vasárnapi napos és szeles időnek köszönhetően végre kezdett eltűnni a víz az aszfaltról! Hihetetlen! Na de a lényeg, hogy végre megint volt floorball, ráadásul nem csak a helyi csapattal, hanem az új “profi” csapatommal is. Szóval délután 3-tól 5-ig Leuven-ben volt edzés (pontosabban végig játék), aztán este 9-től 11-ig Kraainem-ben (itt végre igazi, nagybetűs edzés). A hétvége csúcspontja pedig akkor jött el, amikor utóbbin már az öt az öt elleni játék alatt (ami 2-2 lett) egy szép csel után kilőttem a rövid felső sarkot, amit a skandináv edzőnk (ez floorballban olyan mintha fociban brazil edző lenne) egy “excellent play, Peter” beszólással díjazott! Tök jó volt. Most pedig alvás. Jóéjtzene itt.

Az elmúlt két hét

Azt hiszem elérkezett az idő egy kis unalmas naplószerű bejegyzéshez. Mivel már fél hónapja nem igazán írtam magamról. Nehogy aztán otthon azt képzeljétek, hogy megállt az élet. Szóval 24-én hajnalok hajnalán, 4 órakor keltem, de szerencsére Robin felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, így nem kellett az első vonattal vagy busszal rizikóznom – hisz a korábbi napokban a téli időjárás egy kissé megnehezítette a közlekedést a nem pontosan ilyen körülményekhez szokott belgák számára. A repülőút a kissé sietősen elfogyasztott és nem is olyan jó Starbucks kávé után kellemesen – blogírással – telt, gyönyörű volt a napfelkelte (és gyors, mivel kelet felé repültünk). A budapesti szürke, ködös, latyakos idő viszont nem annyira tetszett, a házunkba belépve az orromat megcsapó süteményillat már annál inkább :) Anyu igazán kitett magáért! Egyébként 23-án 1 órán belül sikerült minden ajándékot beszereznem, amivel azt hiszem egyéni (ha nem világ-) rekordot állítottam fel (ennyi idő alatt 5 különböző boltot jártam meg). Szóval kisebb csomagolás és a vendégszoba elfoglalása után már rakhattam is össze a fát. (Műfenyőnk van.) Valahogy ez a feladat mindig rám hárul…

A karácsony szép, a legjobb ajándék (nem mintha ez fokmérő lenne) pedig kétség kívül az általam az eredetileg a tesómnak vett, de végül az egész család által órákon keresztül játszott PS3-as tenisz játék volt. Nem igazán hittem volna, hogy majd pont a szüleim (!) játszanak egymás ellen… (Erről mozgóképes dokumentáció is készült, de személyi-jogi aggályok miatt nem töltöttem fel sehova. Még ;D) De hát ez van ha az embernek teniszmániás családja van… Persze az ünnepek jó magyar szokás szerint a vég nélküli evés nevében zajlottak – két étterem között is igyekeztünk a maximális süteménymennyiséget magunkba tömni. Legalábbis én igyekeztem. Végül is az otthon töltött egy hét emellett főleg a pihenésről szólt, ami igencsak rám fért. Voltunk bowlingozni (sokkal jobban ment, mint legutóbb Belgiumban, még XX\-t is gurítottam egyszer), valamint találkoztam Flórával is (a tőle kapott naptár már az irodám falát díszíti) és eladtam Sylverdevil-nek a Canon EOS 300D-met (nála jó kezekben lesz). Persze hihetetlenül hamar elszállt az otthon töltött idő, és semmi perc alatt azon kaptam magam, hogy már megint csomagolnom kell…

Ferihegyen még beszereztem másfél liter tipikusan magyar alkoholos italt (2 Tokaji bor és egy barackpálinka), aztán huss, egy Avro RJ85-össel vissza is repültem Belgiumba – történt mindez december 31-én. Hazaérve felcsavartam a fűtést, hogy mire visszaérek a vásárlásból, csupán a hűtőben legyen 10°C alatt a szobámban a hőmérséklet… A szilveszter estét/éjszakát Roy-nál (norvég postdoc) töltöttük, hatalmas evés-ivással (illetve éjfélkor besétáltunk a belvárosba, ahol hatalmas visszaszámlálás és őrült pezsgőzés volt, de a tűzijátékot nem vitték túlzásba). A Tokaji bor és a püspökkenyér is hatalmas sikert aratott, de volt ott többek között pl. rénszarvas-hús is… 2010 első “reggelén” 16:30-kor keltem, ami kissé rányomta a bélyegét a következő napok életritmusára, értsd, általában 11-nél előbb nem érkeztem meg a munkába és este nyolcnál előbb nem is mentem haza… Hétvégén DVD-maratont tartottam: UP, The Young Victoria, Transformers: Revenge of the Fallen, Seven Pounds. Ezekből az utolsó volt kiemelkedően jó, csak ajánlani tudom (a kicsit komolyabb filmek kedvelőinek), de összességében mind a négy tetszett, bár szerintem az UP kissé túl van ajnározva…

Aztán tegnap kiderült, hogy ma déli határidővel meg kell írnom egy (ugyan kisebb fajta, de azért nem öt perces) proposal-t a Kepler űrtávcsővel való észlelésre, ami miatt kicsit kivert a verejték, de 24 órán belül elvégzett 20 órányi munkával (3 óra alvás, egy óra evés) sikerült időben elkészülni. Azt hiszem elégedettek lehetnek velem :) Így ezt a fél órányi blogírást most megengedhettem magamnak… Ja, és itt megint hó van, nem nagy, csak pár centi – viszont szépen csillog -, de napok óta nem volt pozitív hőmérséklet, és egy jó ideig még nem is lesz… Ma este lesz az éves intézeti vacsora: puccos étterem, ajándékozás és öltönyben bringázás ;)

Na, azt meg el is felejtettem, hogy sikerült még időben elintézni a nemzetközi átigazolási papírokat (itt látható a nevem a Nemzetközi Floorball Szövetség honlapján), így most már hivatalosan is a belga első osztályban szereplő FC Tigers Kraainem játékosa vagyok! Leszek én még belga bajnok ;D

Nyertünk némi tapasztalatot

Mielőtt rátérnék a vezércímre, szólnék pár szót a péntek estéről és a szombatról is. Szóval a munkahét lezárásaként elmentünk a Domus-ba. No nem a bútoráruházba, hanem az egyik legkellemesebb, ráadásul füstmentes pub-ba, ahol mindennek tetejébe nem csak inni, de enni is lehet – valahol félúton vagyunk tehát az ivó és az étterem között. Mivel valamilyen csoda folytán a hónap során jóval a személyes költségvetésem élelmezési irányszáma alatt maradtam (hihetetlen módon a csokoládé címszó alatt növekvő oszlop is messze maradt a diagram tetejétől), így kicsit el is engedhettem magam. Na de a lényeg a következő: nyolckor nekiestünk az ételnek, kilenc körül pedig miután végeztünk, rendeltünk egy kör sört (Grimbergen Cuvee de l’Ermitage) – ekkor érkezett meg Roy. Lévén ő sem evett még az este, amíg mi söröztünk, ő egy hatalmas oldalast fogyasztott el igen jóízűen. Viszont a hús látványa és illata annyira ínycsiklandozó volt, hogy Jonas nem is bírta tovább, és leintette az első felénk járó pincért egy sima porcukros gofriért (wafel). Figyelem, nemzeti ételről van szó. Szóval mire Roy végzett a hússal, megjött Jonas gofrija, valami isteni illattal… Ez van amikor nem egyszerre esznek az emberek, bármennyire is jóllaktunk már, az illatok miatt újra és újra megkívántunk valamit. Szóval mi is rendeltünk valami desszertet – így esett, hogy hozzájutottam életem (eddigi) legjobb gofrijához. És most ugyan az előző posztot ismételem, de a meleg cseresznyeöntet gyönyörű egész cseresznyékkel, plusz két öklömnyi kupac tejszínhab megszórva csokoládéreszelékkel annyira jó volt, hogy az leírhatatlan. Már az illat, ami akkor csapott meg, mikor a pincér letette elém a tálat, már az mennyei volt! Hát még az íze… És miután már mindannyian gurultunk a vacsorától, még átmentünk egy bárba és megittunk egy-két koktélt mielőtt eltettük volna magunkat másnapra. Nem semmi egy kulináris este volt.

Szombatra egy pár új teremcipő vásárlását terveztem, mert a régi oldalán sajnos már mind a bal, mind a jobb kislábujjam kikandikál :D Viszont más típus szóba sem jöhet, csak az Adidas Stabil S szériája (járt utat a járatlanért ugye…), amit mint kiderült, nem olyan könnyű itt helyben beszerezni. Olyannyira nem, hogy nem is sikerült :( Pedig öt sportboltban próbálkoztam, és összesen egy helyen volt nekik, de csak 43-as méret. Akkora lábam pedig utoljára az előző évezredben volt. Pedig már örültem, amikor megláttam a polcon… Szóval cipő nélkül maradtam, hétvégén majd valószínűleg elugrom Brüsszelbe és keresek egy rendes Adidas boltot. Hmmm… most látom hogy nincs is rendes Adidas bolt egész Belgiumban?!? Csak egy Adidas Originals bolt Antwerpenben – ez röhej. Bezzeg Budapesten két központi nagy sportboltjuk is van (Váci út és Váci utca) – meglepő fordulat. (Szerencsére edzőpólót nem volt ilyen nehéz szerezni.)

No és akkor jöjjön a vasárnap. Ugyanis a hétvége várva várt eseménye egy kispályás (3+1 játékos, 8 fős keret) floorball kupa volt a fővárostól nyugatra fekvő Denderleeuw-ben. Azért ott, mert az ország floorball-csapatainak jelentős része abban a régióban található. Mivel rajtunk (Leuven United) kívül minden csapat a bajnokságból (felnőtt vagy U18) érkezett, így nem nehéz kitalálni, hogy nem mi vertük végig a mezőnyt… (A kapusunk pl. több mint tíz éve védett utoljára.) Rajtam kívül sajnos nálunk nincs senki, aki akárcsak megütötte volna a többi csapat szintjét. Sem gyorsaságban, sem technikában (utóbbi Wolfgang-ra azért nem igaz). Egyedül pedig nem lehet meccset nyerni. Így is lényegében az öt 2×10 perces meccsből maximum tíz percet töltöttem a cserepadon, amikor pedig a pályán voltam akkor többet futottam mint az összes többi játékosunk együttvéve. Persze ez nem ellenük szól, csak ténymegállapítás. De hát igazi edzések nélkül nem lehet igazi csapatokkal versenyezni. Szerintem a Diamonds nagy valószínűséggel döntőt játszott volna ezen a tornán. Még akkor is, ha én is ugyanannyit vagyok a pályán, mint amyennyit valójában voltam :D Fontos saját magunk reális értékelése is, mert azért a torna teljes mezőnyében nem én voltam a sztárjátékos. A pontos eredményeket nem is tudom, csak hogy összesen kilenc gólt lőttünk, amiből négyet én termeltem (plusz számos kapuvas és kihagyott ziccer… – ugye az edzéshiány). Emellé kaptunk vagy negyvenötöt… De ez a realitás. Tényleg annyira akartam, annyit rohantam és harcoltam, hogy a nagyedik meccs második félidejében (a harmadik és negyedik mérkőzésünk között nem volt szünet, szóval nagyjából fél órája folyamatosan pályán voltam) egy hirtelen irányváltásba begörcsölt a vádlim, és mivel a spori volt hozzám legközelebb, őt kellett megkérnem – a földön fetrengve – hogy feszítse vissze a lábfejemet, a csapattársaimat meg hogy vonszoljanak a palánkon kívülre (mivel a futó-óra miatt mihamarabb folytatniuk kellett a játékot)… Szerencsére volt egy teljes óra a 9-10. helyért lejátszandó utolsó meccsünkig, így nyújtással és masszírozással sikerült játékra alkalmas állapotba hoznom magam, de azért közel sem voltam 100%-os, így sajnos 5:4-re kikaptunk :( De – összességében – a többieknek mindenképpen nagyon hasznos volt ez a torna, mert itt végre láthatták, hogy mekkora különbség van a mi vasárnaponkénti játékunk, és “rendes” csapatok teljesítménye között. Olynnyira sokkolta őket a különbség, hogy az utolsó meccsünk előtt ők kérték, hogy mostantól lehetőleg a vasárnapi időnk felében rendes edzést tartsunk! Azért ez szerintem nem rossz ;) És ugyan még semmi sem biztos, de lehet hogy egy rendes csapatban is játszani fogok – ha lesz valami hír, akkor majd úgyis megírom. Ja, és a slusszpoén: vasárnap reggel szólt az ébresztőórám, én pedig lazán lenyomtam és aludtam tovább, pedig direkt állítottam be 8:00-ra, hogy a 9:30-as találkozóig még bőven legyen időm borotválkozni, enni és összepakolni – mindenzt nyugodt tempóban. Nos, el lehet képzelni mit éreztem, amikor 9:10-kor felriadtam (azon kívül, hogy először azt sem tudtam mennyi az idő, és hogy nem késtem-e már rég el)… Még jó, hogy odafelé megálltunk egy boltnál, a sportcsarnokban pedig árultak hot-dog-ot, különben éhen haltam volna. Hát ennyi volt mostanra a sztori, részvétem annak, aki ezt hősiesen végigolvasta :D